Keresztény emberként és keresztény politikusként is az élethez való hozzáállásom szinte kötelező jelleggel optimista. Az isteni megváltás, az evangéliumi örömhír mind arra tanít minket, hogy bízzunk Istenben, bízzunk önmagunkban és felemelt fővel, derűlátóan tekintsünk a jövőbe.
Valóban a kihívások és a veszélyek korát éljük, ugyanakkor némileg ellentmondásos módon bizonyos mutatókat tekintve az emberiség életkörülményei a történelem során most a legkedvezőbbek. Bizonyos szempontból minden korszaknak és térségnek megvan a maga speciális feltételrendszere és az ebből fakadó feladatai, amelyeket hol könnyebben, hol nehezebben lehet a hátunk mögött hagyni.
2024 európai polgárának az egész kontinenst megosztó törésvonalakkal kell szembesülnie, amelyek a közös létünket keretbe foglaló Európai Uniót is fennállásának talán legkomolyabb próbatétele elé állítják.
Egyfelől fájó seb és fenyegető valóság, hogy a kontinens keleti felén véres testvérháború zajlik immár lassan két esztendeje. Oroszország és Ukrajna konfliktusában naponta akár százával veszítik életüket mind a két oldal fiai és lányai. A kényszersorozott kiskatonák napi valósága a fronton húzódó lövészárkok csontig hatoló hidege, amelyben a túlélés lehetősége legtöbbször csupán a gondviselésen múlik, és az út végét rendszerint nem ünneplő tömegek éljenzése, hanem gyászoló családok fájdalma lengi körül. Ennyi idő távlatából már ki lehet jelenteni, hogy ebben a háborúban nincsenek jók és rosszak. Mindkét hadviselő félnek van felelőssége abban, hogy ez a konfliktus idáig fajult, és az is egészen bizonyos, hogy az Egyesült Államok liberális vezetésének is hatalmas felelőssége van abban, hogy mind ez idáig nem sikerült a háború gyors lezárását tető alá hozni.
Ősszel elnökválasztást tartanak az USA-ban, amely már önmagában is egy új reményt jelent a világ számára sok tekintetben. Amennyiben a republikánusok legyőznék a demokratákat, és Donald Trump kerülne az elnöki székbe, bizonyosan sokkal nagyobb esély lenne a szomszédunkban dúló csatározás mihamarabbi beszüntetésére és a teljesen értelmetlen további öldöklés elkerülésére. Mindemellett Európa is újra lélegzetvételhez juthatna és végre lehetősége lenne kitörnie abból a negatív spirálból, amelybe jelentős részben a jelenlegi brüsszeli vezetés taszította.
Az öreg kontinens lakói, és így mi magyarok is szavazunk júniusban az Európai Parlament következő ciklusába kerülő képviselőkről. Nagyon nem mindegy, és bizonyos értelemben mindannyiunkon is múlik, hogy miként alakítjuk az Európai Unió jövőjét. Meggyőződésem, hogy megújulásra van szükség a brüsszeli vezetésben, hiszen ma az EU sokszor önsorsrontó úton, átgondolatlanul és kicsinyes politikai érdekek, alkuk mentén működik. Már nem az alapításkor megfogalmazott eszmék vezetik, nem az erős nemzetállamok közösségének erejében bízva szemléli saját jövőjét, nem alakítja a világ sorsát, hanem csupán elszenvedi azt. Látjuk ezt az illegális migránsok áradatától kezdve az Oroszországgal szembeni elhibázott szankciós politikán át sok mindenen keresztül. Nincs mese, fokozatosan be kell látnia Európának, hogy máshová kell a hangsúlyokat helyeznie, amikor önmagáról és a világ jövőjéről gondolkodik! Az a zsidó-keresztény kultúra és életmód, amely az európai ember sajátja, nagyon rövid időn belül semmivé lehet, ha továbbra is az önfeladás útját járja a közösség.
