idezojelek

Európa semmit nem tanult Trianonból

Ebben az új helyzetben az a dolgunk, hogy elkezdjünk önállóan gondolkozni, anélkül, hogy a nagy európai igazságosztóktól várnánk a megoldást.

Deme Dániel avatarja
Deme Dániel
Cikk kép: undefined
Fotó: NurPhoto via AFP

Európában újraéledt a versailles-i, trianoni szemlélet, ami Magyarországra tekintettel hatalmas kockázatot jelent. Eszerint a vezető nemzetek által kirobbantott világégéseket és konfliktusokat minden esetben rendezni lehet a kis nemzetek kárára meghozott kompromisszumokkal. Más szóval a kis nemzeteknek erkölcsi kötelessége meghozni a kellő áldozatot azért, hogy a nagyok között újra kitörhessen az európai béke.

Brüsszelben eluralkodott az a téves felfogás, hogy a nemzeti szuverenitás felülírható egy egyszerű többségi szavazással, persze csak akkor, ha ez a német és francia érdekeknek megfelel. Teljesen elfeledték azt, hogy a vétójog pontosan a kis nemzeteket volt hivatott védeni az önkényeskedő nagyhatalmak túlkapásaitól. 

Egy fékrendszert kiépíteni azon gyarmatosító ösztönök ellen, amelyeket a franciák (történelmileg szerencsére) legtöbbször Európán kívül, a németek pedig sajnos leginkább Európán belül érvényesítettek. Két világháború közt így jutottunk el oda, hogy az európai béke érdekében egyáltalán nem tűnt nagy áldozatnak az, hogy egy közel ezeréves államisággal rendelkező nemzetet – minden humanista és történelmileg indokolható alapelv megsértésével – felszabdaljanak. És ha ez mellesleg hozzájárul a németek és a franciák közti konfliktusok elcsitításához, akkor az amerikaiak is áldásukat adják a nemzetcsonkításhoz. Csak nyugalom legyen ott, Európában.

Ez a szellemiség most újraéledt Brüsszelben, csupán átvedlett egy európai szolidaritás vagy európai egység mantrába. 

Azt még sajnos nem értették meg a brüsszeli euroradikálisok, hogy az egység sosem lehet a véleménypluralitás ellenpólusa. A konszenzus nem az ellenkező nézeteket vallók elhallgattatása révén keletkezik – az diktatúra lenne. Pedig sajnos ezt az üzenetet küldte az EU az európaiaknak Orbán Viktor januári brüsszeli látogatása során. 

 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Ez nem is igazán arról szólt, hogy mit ért és mit nem ért el a magyar miniszterelnök. Ez az egész mesterséges vita csak egyetlen célt szolgált, mégpedig azt, hogy elfedje a legszembeötlőbb tanulságot az Ukrajnának kierőszakolt milliárdok kapcsán: ma az uniót domináló szélsőbaloldali elit egyszerűen azt csinál, amit akar. Amióta a tagállamok többségének vezetősége behódolt ennek az ellentmondást nem tűrő, önkényes bürokráciának, nem létezik többé az a tagállami fékrendszer, amely ennek ellenállhatott volna. 

És amióta a visegrádi négyek is kettő plusz kettővé váltak, már tényleg nem áll semmi útjukban, hogy egy versailles-i szellemű, nemzetellenes játékot folytassanak Európa lakosságával, amely szinte garantáltan egy újabb világégéshez fog vezetni.

Győri Enikő EP-képviselő a napokban megosztotta a nálunk fogva tartott turistaverő antifa hősnőről szóló brüsszeli vitában szót kapók listáját, amely során egyetlen magyar képviselő sem védhette hazánkat a vádaskodásoktól. Fortyoghatott a magyaréheztető Katarina Barley több más baloldali bűntársával, de akár védelmünkre kelhetett egy-egy francia és olasz képviselő is. Mi pedig a kulisszák mögül, sámlin állva leskelődhettünk, míg a nagyok eldöntik, igazunk van-e vagy sem. Ilyen ez az európai szolidaritás, ki sem kell nyitnunk a szánkat, csak összezavarnánk a bölcsek tanácsát. Rólunk, nélkülünk, az európai egység nevében.

Európában a XX. században mindenki megtanulhatta, hogy a szó szoros értelmében vett történelmi győztesek és vesztesek csak a kis nemzetek közül kerülnek ki. A nagyok csakis a háborút veszítik el, a békét pedig mindig kölcsönös hasznukra elosztják maguk között. Senkinek ne legyenek kétségei afelől, hogy a mai európai mindenhatók is habozás nélkül szétosztanák hazánkból mindazt, ami maradt, mert Európa abszolúte semmit nem tanult Trianonból. 

Abban is biztosak lehetünk, hogy az amerikaiak most is csak megrántanák a vállukat, ha a magyarok vagy más kis nemzetek kárára épülne ki egy új euró­pai béke. És afelől se legyenek kétségei senkinek, hogy a magyarországi nemzetgyalázó baloldal ehhez a szükséges minimumon messze túlmenően önkénteskedne. Végtére is ők européerek. Megszokták, hogy a pénz úgyis külföldről jön, magyarul meg lehet beszélni más ország polgáraként is, nemde Ungváry Krisztián?

 

Komoly helyzetben van Európa, újra nemzeti létteret és szuverenitást osztogató hangulatban vannak a nagyhatalmak. Csak ezt most nem kitelepítésekkel, hanem migránskvótákon keresztül történő betelepítésekkel hajtanák végre. Olyan mélyre süllyedtek politikailag és erkölcsileg, hogy megint a kis nemzetekbe söpörnék át az általuk termelt szemetet, hogy könnyítsenek magukon.

 Ehhez hozzájárul az az aggasztó tény is, hogy Euró­pa legerősebb nemzetét jelenleg, minden túlzást mellőzően, politikai extrémisták vezetik. A többi nagy népet, a franciát, a britet pedig olyan szintű cinikus, önelégült és polgá­raik problémái iránt érdektelen kormányok vezetik, amire itt a francia forradalom óta nem volt példa.

Érdekes helyzet ez számunkra. Eddig mindig minket osztogattak: oszmánok, Habsburgok, németek, franciák. Most épp őket szeletelik, rájuk licitálnak a harmadik világ éhes népei, az embercsempészek hidegen kalkuláló hálózatai. Ezt a kapzsiságuk és arroganciájuk által okozott krízist régi ösztöneikkel még mindig úgy próbálnák megoldani, hogy csinálnak köztünk, Közép- és Kelet-Európa nemzetei közt néhány új győztest és vesztest.

Nekünk viszont ebben az új helyzetben az a dolgunk, hogy mentálisan felnőjünk, és elkezdjünk önállóan gondolkozni, anélkül, hogy a nagy európai igazságosztóktól várnánk a megoldást. Mi, magyarok ebben kétségtelenül élen járunk, a nyugatiakat pedig nagyon zavarja, hogy kezd ragadós lenni a példánk. 

De Brüsszelnek, Párizsnak, Berlinnek csak Donald Rumsfeld szavaival válaszolhatunk a versailles-i szellem mai újraéledésekor, amikor egy európai politikusnak azt mondta: „Ó, ön ugye Németország és Franciaország Európájára gondol? Én nem. Azt hiszem, az az öreg Európa volt.”

A szerző a Hungary Today hírportál főszerkesztője

Borítókép: Európai állam- és kormányfők az Európai Tanács 2023. december 14-i ülésén Brüsszelben (Fotó: AFP/Nicolas Economou)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Kétszeres árulók közöttünk

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Sírni akarva, akaratlanul

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Trumpra vár a világ – és mi is

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

A szeretett iszlamisták

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.