A lengyelek és a magyarok között fennálló kötelék a történelem legrégebbi és legerősebb barátsága. A legrégebbi, amit bizonyít többek között Géza fejedelem házassága Adelheid lengyel hercegnével a X. században, és a legerősebb, hiszen sem a törökök, sem a Habsburgok, sem az oroszok, sem az Európai Unió, de még Donald Tusk sem képes megtörni.
Ahogy a történelem fentebb is említett utalásai mutatják,
mi, lengyelek és magyarok csak egymásra számíthatunk.
Az előbbi felsorolást lehetne még folytatni a Nagy Lajos király alatt létrejött perszonálunióval, Báthory István fejedelem királyságával, Rákóczival, aki a szabadságharc előtt, a fogva tartása után Lengyelországban lelt menedéket, Bem József tábornokkal, az 1919–1921 között dúló szovjet–lengyel háborúval és az ahhoz nyújtott magyar segítséggel, 1939-cel vagy éppen a magyar ’56-os forradalmat inspiráló poznani felkeléssel.
Az is igaz azonban, hogy
nagyon sokszor próbáltak és próbálnak minket szembeállítani, mert a nyugati és a keleti nagyhatalmak egyaránt tudták és tudják, hogy ennek a közép-európai régiónak az erejét a lengyel–magyar együttműködés adja. Ha ez nincs, akkor gyengébb a térségünk, ha viszont van, akkor erős.
Ennek az együttműködésnek, jó barátságnak van persze földrajzi, geopolitikai vagy éppen gazdasági alapja, a lényege azonban a közös civilizációs tudat: Isten, haza, család. Magyarország alaptörvényének nemzeti hitvallása akár a két ország jogászainak közös terméke is lehetne, hiszen az így fogalmaz:
„elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, együttélésünk legfontosabb keretei a család és a nemzet, összetartozásunk alapvető értékei a hit, a hűség és a szeretet”.
Márpedig most – mint a történelem során már oly sokszor – újra két pogány között vagyunk, újra két birodalmi logika teszi próbára régiónk országainak államiságát és biztonságát.
Újra meg kell tanulnunk a leckét, hűnek kell maradnunk lengyel–magyar történelmi barátságunkhoz, nem szabad engednünk semmilyen külső hatalom nyomásának vagy fake news-hadjáratának,
amely mondvacsinált okokra hivatkozva akar közénk éket verni. A lengyel–magyar kapcsolatoknak nem kívülről irányítottnak, hanem belülről vezéreltnek kell lenniük. Csak egymásnak, csak egymás szavának higgyünk, ezért vagyunk ma most itt.
Nem véletlen, hogy mivel közösek a civilizációs alapjaink, azonos a szuverenitásunkra leselkedő veszély és ellenség is. Ugyanis a politika új törésvonala a XXI. században globalisták és szuverenisták között húzódik, és amit a globalisták kilátásba helyeztek, megígértek Magyarországon 2022-ben, csak érdeklődés hiányában elmaradt, azt végrehajtják most Lengyelországban 2024-ben.
Saját politikai céljaik elérése érdekében – ahogy idehaza fogalmaztak két évvel ezelőtt a baloldalon – ideiglenesen egy kicsit felfüggesztik a jogállam tiszta érvényesülését. Ezt látjuk most sajnos Lengyelországban a közmédia szó szerinti elfoglalása, bírósági döntések végre nem hajtása vagy megválasztott, mentelmi joggal rendelkező parlamenti képviselők letartóztatása kapcsán, így válik a véleményterrorból fizikai terror.
Mindkét országban idegen ügynökök külföldi pénzből próbálták manipulálni a legutóbbi országos választásokat. Budapesten nem jártak sikerrel, Varsóban sajnos igen. Ezért mondjuk mi itt, Magyarországon, hogy a szuverenitásvédelem egyben demokráciavédelem is.
Ahol a globalista erők kerülnek hatalomra, ott előbb-utóbb valóban megroppan a demokrácia is. Persze a liberális demokrácia nem, de az egy teljesen más műfaj: aki ugyanis nem liberális, az a globalisták szemében nem is része a demokratikus közösségnek, így védelem sem illeti meg.
