Kezd fáradni a szedált Teleshop-ügynök

„Magyar Péter közössége élteti Romániát és Ukrajnát, hergel a külhoni magyarok ellen és online házmesterhálózatként is üzemel”, állapította meg a Tűzfalcsoport oknyomozó blog, miután több ezer posztot és hozzászólást elemzett a Tisza Párt legbelsőbb fórumairól, azokba beépülve. Minden elismerésem a Tűzfalcsoportnak, hogy volt gyomruk hozzá! Persze cseppet sem meglepő a gyűjtés eredménye, inkább csak igazolást nyert, amit mindig is sejtettünk, hogy ezzel a túlmozgásos hordószónokkal a csatornák szennye árad a felszínre.

Természetesen nem állítom, hogy minden fehér inges messiásváró ilyen, de miként azt egy ideje egyre világosabban látni,

a Magyar körüli kemény magot a bűnözők, csalók, szélhámosok, ügynökök és kalandorok mellett az a véresszájú csőcselék alkotja, amit rendes ember undorodva elkerül, ha szembejön az utcán, s akik nélkül boldogabb hely volna a Kárpát-haza.

Ezeknek 1920. június 4-ről nem a gyász és a pótolhatatlan veszteség érzése ugrik be, hanem a dátum hallatán – már ha tudják, hogy mi az – gunyoros, kéjes, proli öröm lepi el testüket. Mint a bugris zsellér asszonyét, aki vigyorgott, míg a román katonák a szomszéd haragosa lányát erőszakolták, vagy a nyomorultét, aki futva bejelentkezett a zsidó kereskedő konflisáért, amint elvitték aztán a nyilasok, vagy a leglustább cselédét, aki alig várta, hogy az ávós agyonverje végre a nagyságos urat, hátha neki is jut néhány szép darab a Zsolnayból.

Akik szörnyetegek voltak a patkánylázadás, majd a vörösterror alatt, akik ott lihegtek a fekete egyenruhások mögött a Duna-parton, és akikből aztán a legjobb pribék vált Péter Gábor és Kádár János terrorgépezetében. Az örök Senákok, ha esetleg látta valaki Háy János vonatkozó színdarabját.

Ezeknek nem is kell megtanulniuk kicsinek lenni, mert eleve annak születtek, és a szutykos, fekete lelkükbe fordulva azok is maradnak mindörökké, jöjjön bármilyen történelmi kor és kormányzó erő. Irigy senkik, bár szavazatuk ugyanannyit ér, mint a normális, rendes, törekvő, hazaszerető emberek szavazata. Rájuk ideig-óráig mindig lehet építeni, élvezi a csápolásukat, rajongásukat, de jobb, ha eszébe vési, hogy a csőcselék hamar le is köpi messiását, ha nem jut neki a koncból, hamar felejt és könnyen továbbáll.

„Mekkora volt az arcuk. Úgy bömböltek, mint egy oroszlán, aztán kiderült, hogy papírmaséból vannak a karmaik: egy papírtigris, akit eláztat az első tavaszi zápor. Üstökösnek mutatták magukat, aztán beleálltak a földbe” – mondta Orbán Viktor a múlt szombati békemenet hatalmas tömege előtt, utalva az eggyel korábbi menetre, amikor az aktuális Pétert még Márki-Zaynak hívták. Most sem lesz másképp. Már látszik a mai szedált Teleshop-ügynök körül is a fáradtság: a Magyar Péter által a Szent István-bazilika elé meghirdetett biciklis, fehér tunikás ellenbékemenet is besült, mindössze harmincöten jelentkeztek a Facebookon, és az eseményt le kellett mondani. Egyre több kisvárosból, kampányhelyszínről jelzik, hogy helyieket alig látnak, ellenben több százan, akár több ezren érkeznek buszon, kocsival, a vándorcirkusz tagjaiként. Persze a lendület még viszi őket, s nem vitás, hogy az ellenzéki térkép alaposan átrendeződik majd június 9-én. Ám elmúlóban a varázs.

Ha állhatatosan és szorgalmasan tesszük a dolgunkat, azaz meggyőzzük a környezetünk bizonytalankodóit, még hamarabb megszabadulunk ettől a minden eddiginél kínosabb és fenyegetőbb mutánstól.

Persze ezek még jó ideig acsarkodnak és vicsorognak, és csak azért is bántják a nemzetet, mert tudják, hogy ez nekünk, normális embereknek (amik ők, a nyomorultak nem lesznek soha) nagyon is fáj. „Gyerekek, nézzük a jó oldalát, például Románia egy csomó területet kapott” – lelkendezik például az egyik Magyar Péter-rajongó a belsősöknek fenntartott Discord-csoportban a Romániát éljenző bejegyzések alatt. Mert abból van bőven. Ott minden jobb, alig várják, hogy Nagy-Románia újra a Nemzeti Múzeumig érjen.

Sokszor leírtam, hogy az elégedetlenséget nem lehet egy legyintéssel letudni, de a lázítókat, hazaárulókat, bűnözőket izolálni kell.

Huszonéves zabolátlanságom idején, 2002, azaz az MSZP–SZDSZ-galeri győzelme után kedves szórakozásom volt, hogy barátaimmal egy-egy kocsmába betoppanva, s némi vitát, majd egyetértést provokálva fennhangon megkérdeztem: „Na jó, de akkor ki szavazott a kommunistákra?” Persze nem vállalta senki. Aztán 2006-ban újra rájuk szavaztak. Ezért kell a méregtől és a fekáliától időben megszabadulni. Nem úgy, ahogy izzadt álmaikban ők cselekednének velünk. Hanem okosan, erkölcsi karanténba zárva, morálisan semmisítve meg őket.

Persze vannak bámészkodók, sokan, akik most a csőcselék mögött toporognak, s titkon szeretnének bosszút állni saját nehézségeik miatt. Őket inkább szeretni kell, s a bajukat megérteni. Bizton remélem, hogy a közvélemény kellő szondázásával már most készül a kiigazítás, az orvosság a háborús gazdasági nehézségek közepette is korrigálható, enyhíthető gondokra.

A józan, irányadó nemzeti többséget pedig ápolni, becsülni és meghallgatni kell. Utóbbi terén gyönyörű teljesítmény volt a békemenet magabiztos és bátor kiállása, az együtt éneklő, egymással építő és felemelő gondolatokat cserélő, az egész nemzetnek példát mutató sok százezres közösség, akik között, a tömegben mindenfelé elvegyültek a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltjei, EP-aspiránsai, szép, emberi gesztust gyakorolva és megerősítve, hogy továbbra is „egy vérből valók vagyunk”.

A nemzeti összetartozás napjára az egyik felvidéki ikonunk, a néhai Duray Miklós fáklyájának továbbvivője, Gubík László, az Esterházy János Szabadegyetem alapítója nyilatkozott: „A Kárpát-medence kellős közepén élünk mi, magyarok, és arra vagyunk rendelve, hogy valahol ennek a térségnek jövőképet adjunk és gondját viseljük. Az én üzenetem, hogy merjünk bátrak lenni céljaink megfogalmazásában még akkor is, ha az aktuálpolitikai helyzetben ez nem feltétlenül kényelmes!” Mély, fontos beszéd, a merjünk nagyok lenni gondolati körből.

A hőbörgő gyűlöletsereg ismét a külhoni magyarok ellen uszít. Tudják, érzik, evvel tehetik a legnagyobb szolgálatot a megbízóiknak: megtörni a nemzet alapzatát, s felrúgni a legalapvetőbb közös nevezőinket, szembefordítani és kiszolgáltatni a magyarokat. Mi pedig küzdünk és gyógyítjuk a sebeket tovább.

A mostani baloldal egyik szellemi elődje (a legfőbb alighanem Szamuely lesz), azaz a vörös gróf Károlyi Mihály által feltüzelt és szabadjára engedett orgyilkosok 1918-ban megölték Tisza Istvánt, Nagy-Magyarország utolsó, békehívő miniszterelnökét. Orbán Viktor és kormánya azonban – a geszti kastély és emlékhely megnyitásával – szimbolikusan is visszatereli a magyarság történelmét a helyes kerékvágásba.

Ki ne tudna választani a két út között?