Ahogy mondani szokták, az időnek egyetlen oka van, nem történhet minden egyszerre. Ezért vegyük végig, miként is zajlottak a Magyar Péter körüli események.
Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter volt férje tulajdonképpen egy tönkrement házasság érzelmi hullámaival sodródva, a kegyelmi ügy politikai turbulenciáját kihasználva vált közszereplővé.
Magyar Péter környezetéhez való viszonyát a válása és az azt megelőző veszekedésekkel teli időszak jelentősen átformálta. Cselekedeteit áthatja az a felfoghatatlan mértékű bosszúvágy, düh, amely a sértettségéből fakad. Sértett, mert elhagyták, sértett, mert elvesztette az állásait, sértett, mert kisiklott az élete a korábbi kötött pályáról.
Ellenséget lát a volt feleségében, akit titokban felvett beszélgetések kiteregetésével alázott meg, ellenséget lát a volt barátban, a sikeres miniszterben, akinek fenyegető üzeneteket küldött, de ellenséget lát tulajdonképpen mindenkiben, aki a korábbi életének a részese volt.
Úgy viselkedik, mint egy durcás gyermek, aki a homokozóban játszott, de egy másik elvette tőle a körteformát, ő pedig ott maradt egy műanyag lapáttal a kezében.
Magyar Péter elkezdett összelapátolni egy új életet.
Azokat a valóságmorzsákat, amelyek korábban a tudomására jutottak, akkurátusan összevegyítette a baloldali közhelyekkel, és szépen felrajzolt egy olyan világot, amely az emberek számára valami bennfentes figura vallomásaként, megtéréseként értelmezhető.
Eddigi nyilatkozataiból az is kiderült, hogy ő egy hibátlan ember, aki mindig mindent jól csinált, mindenkit helyes irányba terelgetett, vagyis egy ragyogó elme, akit ennek ellenére eddig valahogy nem vettek észre.
És valóban, ez az ember, aki a fideszes univerzumban valahol egy távoli bolygó kicsinyke holdja volt, most teljesen megváltoztatta a baloldal gravitációs terét. A jobboldal jelentéktelen embere, a baloldal haszontalan, sokszor kifejezetten kártékony szereplőit fekete lyukként vonzotta be és nyelte el. A Demokratikus Koalíció még ott billeg valahol az eseményhorizont környékén, majd kiderül, Gyurcsány Ferencék mire jutnak az új erőviszonyok közepette.