Mindkét oldali telekszomszédom egyszerre költözködik, árulják a házukat. Az egyik arra hivatkozással teszi, hogy felcseperedett gyermekeik iskolái közelében szeretnének megoldást találni. A másik szomszéd olthatatlan vágyat érez, hogy az Alpokalja levegőjét szívhassa, és ezért költözik az osztrák–magyar határ közelébe. Én viszont tudom, hogy miért titkolják a távozásuk igazi okát, mert annak kipattanása esetén birtokuk erősen veszítene értékéből.
Arról van szó, hogy
puli kutyám kitartó rendszerességgel, éjjel, 2 óra 30 perckor – plusz-mínusz pár perc eltérés előfordulhat – szolgálatba helyezi magát, és ugatásával rendszabályozza a vak sötétséget és a teljesen kihalt utcát. Teszi ezt a környék „örömére”, valamint garantálva, hogy ekkortól már én is hadra fogható lettem,
mivel – feleségemtől eltérően – képtelen vagyok visszaaludni. A katolikus hitemből származó megbékélést és megbocsátást kicsit háttérbe szorítva első reakcióm, hogy ebemet megnyúzom vagy sintérkézre adom. De hát ő mégis csak egy kutya, illetve még az sem, hisz a puligazdák együttes véleménye szerint „ők” nem kutyák, hanem pulik. Hosszú ideig a legnagyobb rejtélyek egyike volt, hogy miért pont 2 óra 30 perc az általa lényegesnek tartott őrjöngési időpont. Az sem könnyítette a megoldást kutató elmémet, hogy drága kutyám napközben a már lényegesen forgalmasabb utcát folyamatos támadásként éli meg, és el nem mulasztana kerítést sem kímélő hisztibe kezdeni a tévedésből arra merészkedő idegen kutyák láttán. De hát ő mégis csak egy puli.
Idáig jutva az elmélkedésben egyszer csak felrémlett, hogy miként szomszédaim, úgy én is tévúton járok házőrzőnk szokásával kapcsolatban. A rejtély megoldására egy nyaralás alkalmával jöttem rá kicsit jobban működő elmémnek hála, amiben szerepet játszhatott, hogy reggel 6 óráig tudtam aludni (lévén „szemünk fénye” nem volt velünk). Az éjszakai szolgálatba helyezés oka: a prevenció, a megelőzés.
Akciójával ugyanis képes elérni, hogy az éjszakai besurranó tolvajok és környékünket látogató nyestek, rókák, vaddisznók messze elkerüljék az ő hatáskörét. Az elköltözők nem is sejtik, hogy távozásukkal ezt a fajta garantált biztonságot adják fel, kivéve persze, ha a kutyámat is magukkal viszik.
Biztonság és megelőzés olyan alaptétel, mely nem a modern kor elméleti kitalációja, hanem történelmi példák által bizonyított megoldás. Családi otthonok, lakóközösségek, egy egész nemzet ezzel az egyszerű és kézenfekvő technikával tudja hatékonyan kivédeni a potenciális támadásokat.
A biztonság a rend látható megnyilvánulása, minden emberi közösség számára. Amennyiben ezt a nem túl bonyolult formát zászlóra tűzve teszi a dolgát a választott „felsőbbség”, mármint a politikai elit, nem lehet komoly akadály a béke, nyugalom, az élhető élet fenntartása előtt. Akkor például nincs terrortámadás Magdeburgban.
Nincs halál és súlyos sérülés ártatlan emberek kárára. Akkor nincs támadó és merénylet egy karácsonyi vásár, egy német város, egy ország és Európa rendje ellen. Mert pontosan kell látni, hogy eme borzalomnak, mely immáron évek óta rendszeresen jelentkezik – Berlin, London, Párizs, Nizza, Barcelona, hogy csak néhányat emeljünk ki –, valós célpontja a keresztény hitünk. Olyanok teszik „dolgukat”, akik visszaélnek a kereszténység befogadó irgalmával. Megelőzés, megelőzés és megelőzés! Csak ezzel a logikával lehet elejét venni, hogy hozzászokjunk és közömbössé váljunk az ilyen támadásokkal szemben. A politikusok ne látnák, a speciális szakmák ne figyelmeztetnék őket minderre? Vagy ők mégis csak politikusok, pontosabban irgalom és lelkiismeret nélküli emberek?
Ismét történt merénylet, megvan az elkövető, de sehol egy felelős. Idősebbek még emlékezhetnek, hogy ismertünk oly kort, úgy 20-25 évvel ezelőtt, amikor rendkívüli esemény után politikusok, vállalva a felelősséget, legalább lemondtak, ha nem is vonultak bíróság elé. Magdeburg viszont hű képet ad a jelen politika erkölcsi állapotáról.
Öt ember – köztük egy kisgyerek – halt meg és több mint kétszázan megsérültek. Bűnük csak az volt, hogy a szerető Jézus születését hirdető rendezvényen vettek részt, miközben egy „befogadott” – hazájában egyébként körözött bűnöző – bérelt gépkocsival a békésen sétáló emberek közé hajtott. Őrült, bűnöző vagy fanatikus muszlimhívő, számít ez egyáltalán tette elkövetése esetén? Egy viszont számít. Ki kell végre mondani, hogy elég volt a félreértett emberségből, a liberális bugyutaságból, „a merénylő is ember” cinizmusából. Fogalmazzunk egyértelműen, hisz egy gyilkos áll majd bíróság elé, akit várhatóan csak börtönbüntetésre ítélnek. És kérdés:
a börtön elég visszatartó erő lesz az újabb merényletre készülők számára? Ne feledjük, mindjárt itt a szilveszter éjszakája, ami mostanság sok európai országban nem múlik el az évet vidáman búcsúztató tömeg elleni támadás nélkül.
Vajon hogyan érezhet az a leendő tárgyaló bíró, aki egy Magdeburg méretű kisvárosban könnyen lehet érintett családilag, barátilag vagy csak ismerős útján, és ebből következően még komolyabb erkölcsi háttérrel rendelkezhetne ahhoz, hogy visszatartóbb ítéletet hozzon. De ő csak egy bíró, nem politikus, nem szabályok alkotója, mint
azok az elvetemült városi, tartományi, országos szintű illetékesek, akik közül senki fel sem ajánlotta lemondását a tragédia következtében. Ami még dühöt fokozó, hogy a megelőzés kérdése a politikusok szerint csak rendőrségi ügy. „Több betonszigettel kell körbevenni a rendezvények helyszínét, a biztonság érdekében!” No, nem cinizmusból vagy gúnyból mondják a képünkbe, hanem vérlázító ostobaságuktól vezérelt meggyőződéssel.
Ezért – kicsit a polgári ellenállást jelképezve – döntöttem el, hogy szó nélkül fogok felkelni hajnali két óra harminckor, pulim védelmi akcióját jól értelmezve. A biztonság érdekében még azt a csekély áldozatot is meghozva, hogy korábban kezdem a napot, mint ahogy szeretném.
Egy új esztendő közeledtével rossz érzés látni, hogy talán egy kutyának is több esze van, mint a minket szolgálni köteles politikai elit nagyobb részének itt, Európában.
A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke
