„Pride nélkül nincs szabadság” – zeng a harci jelszó a USAID-árvák legfőbb üzenőfalán. A tantétel mögött az az okoskodás, hogy a pride léte vagy nemléte egyedülálló módon méri – méghozzá teljesen objektív módon –, hogy valahol létezik-e szabadság vagy sem. Valószínűleg a szabadság léte vagy nemléte számszerűsíthető is, hiszen mire volnának a nemzetközi NGO-k, ha nem erre? (Emlékszünk még a „korrupcióindexekre”? Ezek is kiválóan mérték rendkívül objektív módon a korrupció érzetét. És az érzelem tény.)
Ezek szerint a pride-ba mint egyetlen eseménybe sűrűsödik össze a szabadság teljes lényege. Olyasmi lehet ez a liberális teológiában, mint a keresztények számára a húsvét. Elég gyatra utánzat az előbbi, de nincs mit tenni, a valláspótlékok is hanyatlásnak indultak.
Kezdjük azzal a fejtörővel, hogy vajon létezhetnek-e abszolút, feltétlen jogok? Liberális meseországban – a haladás feltételezett végállomásában – abszolút jogok vannak, tökéletes harmóniában, nem zavarják egymást. Kizárólag a múlt sötét relikviái – hagyományok, tekintélyek, előítéletek, vallás – zavarják ezek érvényesülését. Ha ezeket eltakarítjuk, megvalósul a liberális paradicsom, totális szabadságban élhet mindenki. Az én totális szabadságom semmiben sem zavarja a másik totális szabadságát.
A valóságban ez a „totális szabadság” és az egymást nem zavaró abszolút jogok persze ugyanúgy nem léteznek, mint a többi liberális fantazmagória a nemváltásról és hasonlókról. A jogok szüntelenül összeütközésbe kerülnek egymással, és minden esetben döntésre van szükség. Végtelen azoknak a szempontoknak a sora, amelyeket az ilyen döntések során figyelembe kell venni, és jó esetben e döntéseket sem igazolják „abszolút” igénnyel. Esetről esetre mások lehetnek a szempontok, a konkrét körülmények módosítanak rajtuk és így tovább.
Feltétlen jogok épp úgy nem léteznek, mint az absztrakt és totális szabadság. A jogok szükségképpen feltételesek, nagyon is konkrét körülményekhez, viszonyokhoz kötöttek. A szabadság pedig mindig egy konkrét, adott közösség szabadsága. Akik éltek már diktatúrában, azok ismerik azt a retorikai-ideológiai trükköt, amikor a felszabadítók a „proletariátus” meg az „emberiség” szabadságára hivatkozva korlátozzák a konkrét szabadságokat. A vágyott, végső felszabaduláshoz ugyanis a jelenben korlátozni kell a részleges, tökéletlen szabadságokat.
Az abszolút és absztrakt szabadságfogalmak persze jó eszközök, hiszen ezekhez képest a konkrét viszonyok mindig hiányosak, tökéletlenek lesznek. Így az emberjogi fundamentalisták, libertinus abszolutisták sorolhatják e hiányosságokat ad infinitum.
Jelen esetben az lehet releváns kérdés, hogy vajon a gyülekezési jog bármilyen indokkal korlátozható-e. (Ugye, a pride betiltásáról még nincs szó, csak arról, hogy a felvonulás résztvevőinek is ugyanazokat a szabályokat kell betartaniuk, mint mindenki másnak. Például közterületen rendesen fel kell öltözni.) Liberális barátaink bajban vannak, ugyanis korábban – tisztelet a kivételnek – könnyedén elfogadták, támogatták, méltatták, követelték e jog korlátozását, ha „szélsőjobboldaliakról”, „nácikról”, „gyűlöletbeszédről” vagy épp a járványról volt szó. Nagyjából egy hónapja őrjöngtek (ismét) ugyanezek a politikai és médiaerők, hogy miért hagyják, hogy megtartsák a kitörés túrát. A járvány idején szinte nem telt el nap, hogy a haladó fórumok ne rimánkodtak volna a létezőknél drasztikusabb korlátozásokért. A miniszterelnök utasítására az Izrael elleni merénylet után betiltották a „palesztinpárti” demonstrációkat, és ebben az esetben sem emlékszünk arra, hogy a haladók hevesen tiltakoztak volna (nem mintha nekünk ezek hiányoztak volna). Ezekben az esetekben vagy elfogadták a gyülekezési jog korlátozását, vagy egyenesen kiterjesztették volna azt.