A Nagy a veszélye annak, hogy Európa a kerekek alá kerül című riportban Michael Schöllhorn, az Airbus hadiipari üzletágának vezetője azt fejtegeti, hogyan fegyverkezzen fel Európa egy világűrben megvívott háborúra.
Az Európa harci készültsége. Fegyverek című cikk azt fejtegeti, hogy az európai hadseregek jól el vannak látva tüzérséggel, páncélosokkal és lökhajtásos gépekkel. Bizonyos területeken azonban jelentős a hiány: a légelhárításban, a nagy hatótávolságú fegyverekben, a felderítésben, a harckészültségben és drónokban.
Egyébként az itt olvasható adatok nem támasztják alá az európaiak panaszait és félelmeit.
Az európai NATO-tagországok katonai kiadásai hasonlók, mint az oroszoké (2024-ben 442 milliárd dollár volt, Oroszországé 462 milliárd dollár). Sőt, az európai katonaság létszáma kétszerese az oroszénak (kétmillió, szemben az orosz hadsereg 1,1 milliós létszámával). Ha pedig az Egyesült Államokkal együtt nézzük: a NATO 1400 milliárdos hadikiadása áll szemben az oroszok 462 milliárdjával, és 3,3 millió katonája az 1,1 millió orosz katonával.
Arról ne is beszéljünk, mi az esélye annak, hogy az oroszok elkezdik lőni középhatósugarú rakétákkal a német nagyvárosokat és ipari központokat vagy a ramsteini amerikai légi bázist, vagy egyszer csak az orosz páncélosok megjelennek az Odera–Neisse határnál (miután könnyűszerrel átgázoltak Lengyelországon) vagy a Szudéta-vidéken, miután lelépték Szlovákiát és Csehországot (de mint elméleti lehetőség, Magyarország és Ausztria lerohanása is szóba jöhet).
E sorozat legfigyelemreméltóbb írása Lothar Gorris esszéje: Mégis csak kell a háború.
Németországnak nem csak pénzre és fegyverekre van szüksége, hogy megvédje magát. Ha kitörne a konfliktus, a társadalomnak készen kell lennie arra, hogy fiataljait a háborúba küldje. Vajon készen áll rá?
– kérdezi. (A cím egyébként németül: Noch wieder Krieg – a világháború óta hangoztatott jelszó: Soha nem akarunk háborút – Nie wieder Krieg – parafrázisa.)
Gorris cikkéből fény derül arra is, hogy mi a mostani háborús hisztéria valódi oka, kik keltik azt. Az NSZK külpolitikáját a pacifizmus és önmérséklet jellemezte a náci idők, a háború, a koncentrációs táborok bűntudata miatt. Ugyanakkor Amerika védelmet nyújtott az NSZK-nak. A korszakot a Nie wieder Krieg! jelszó határozta meg. E pacifista elszigeteltségből Németország 1999-ben, Joschka Fischer külügyminisztersége idején lépett ki, amikor egy kontingenst küldött a koszovói NATO-művelethez. De a jelszavak még mindig a régiek voltak: Nie wieder Krieg, Nie wieder Auschwitz, Nie wieder Völkermord, Nie wieder Faschismus. Aztán jött Afganisztán, majd sorban Mali, Dél-Szudán, Jordánia. Most pedig,
miután Putyin megtámadta Ukrajnát és Amerika kivonulni készül a NATO-ból, ideje, hogy Németország az őt megillető katonai potenciállal rendelkezzen. Meg kell vitatni a sorkötelezettséget is, ugyanis a német hadseregnek legkevesebb 50 ezer új katonára van szüksége, de a kívánatos szám inkább 90 ezer – írja a szerző.
Világosan látszik tehát, hogy az ukrajnai háború és az orosz fenyegetettség valójában csupán ürügy Németország számára, hogy levetkőzze pacifizmusát és gazdasági hatalmát katonai erejének kiépítésével is alátámassza. De ugyanakkor úgy tűnik, mintha a németek könnyen manipulálhatók lennének, és a hatalom birtokosai ezzel megint visszaélnek.
A szerző közgazdász, társadalomkutató
