2015 augusztusának utolsó napjaiban hangzott el Angela Merkel szájából az emlékezetes mondat: Megcsináljuk; megbirkózunk vele! Megnyitották a határokat, és rövid időn belül több millió menekült áramlott be Németországba (köztük azok, akik a Keleti pályaudvarról gyalog indultak el az osztrák határ felé).
A következő nagy hullám az orosz–ukrán háború kitörése után érkezett; körülbelül 1,3 millió ukrán menekült él Németországban.
A következőkben azt vizsgáljuk, hogy mi történt a 3,5 millió menekülttel, hogyan sikerült a németeknek megbirkózniuk a feladattal. A Németországban élő migrációs hátterű lakosság száma sokkal nagyobb, körülbelül 25 millió, melynek nagyjából a fele vette fel a német állampolgárságot. Írásunkban tehát azokról van szó, akik az elmúlt tíz évben „menekültként” érkeztek, nem hivatalos eljárás során fogadták be őket, és befogadási kérelmüket csak Németországba érkezésük után nyújtották be.
A nyolc éve vagy annál régebben Németországban tartózkodó munkaképes korú menekülteknek a kétharmada dolgozik (ebbe beleszámít a részmunkaidőben vagy bármennyire is rövid időben, de rendszeresen foglalkoztatottak száma). A férfiak esetében 86, a nőknél csak 33 százalék ez az arány. A nők esetében hátráltatja az elhelyezkedést a családi-társadalmi szerepvállalásukra vonatkozó, magukkal hozott kulturális hagyomány, de a bölcsődei-óvodai férőhelyek szűkössége is. Ha pedig az öt éve érkezetteket nézzük: a foglalkoztatási rátájuk nem éri el az 50 százalékot (a férfiaknál 60, a nőknél egyharmad az arány). Munkába állításuk – a nyelvtudási, képzettségi és egyéb okok miatt – igen lassan halad.
A 2014–2016 között Németországba érkezett felnőtt menekültek 45 százalékának (!) semmilyen iskolai végzettsége nem volt. Nyolcvannégy százalék nem rendelkezett szakképzettséggel és csak 12 százaléknak volt főiskolai végzettsége.
Vannak viszont képzési integrációs eredmények is: a fent említett 84 százalék 69-re csökkent, a 12 pedig 20-ra nőtt.
Tehát: a már öt éve Németországban élőknek még mindig csak a fele dolgozik. Jövedelmük alig haladja meg a minimálbér szintjét. Közrejátszik az integrálódás nem kielégítő folyamatában, hogy a német állampolgárság megadása lassú, bürokratikus – német állampolgárként ugyanis könnyebb lenne elhelyezkedni, és a közismert német bürokrácia. Eltartásuk óriási anyagi terhet jelent a német államnak.
A szövetségi kormány 2016 óta évente 13–17 milliárd eurót költ a menekültekre. Ehhez jönnek még a tartományok és települések kiadásai. A menekültek 44 százaléka, az ukránok majdnem 60 százaléka Bürgergeldből (állami támogatásból) él. Ez a munkanélküli-segélyen, a lakástámogatáson és a gyerekek utáni családi pótlékon felül (!) járó további segély, mely Németországot a menekültek paradicsomává teszi és igen megterheli az állami költségvetést.
A Bürgergeld összege felnőttek esetében havi 450–560 euró, családi állapottól függően, fiatalkorúaknak és gyerekeknek pedig koruktól függően 360–470 euró jár. A jogosultságot a helyi jobcenterek bírálják el. Csoda hát, hogy a fél világ – lehetőleg munka nélkül – Németországban szeretne élni?
