Indokolt-e a félelem az oroszoktól?

Európa nagy részén most pánik uralkodik: ki véd meg minket az oroszoktól, ha Amerikára már nem számíthatunk? Evidenciaként kezelik, hogy Oroszország nagyhatalmi, expanzív politikát folytat, hiszen lásd: most is éppen Ukrajnát akarja leigázni, és ezután majd más szomszédos ország lesz a célpontja. De vizsgáljuk meg a helyzetet az ő szempontjukból. Oroszországot egy katonai szövetség, a NATO veszi körül, amely tovább akar terjeszkedni, Ukrajnát is a soraiba akarja vonni. A helyzet jobb megértéséhez röviden tekintsük át a történelmi előzményeket és az Ukrajna elleni orosz támadás kiváltó okait.

1949-ben megalakult a NATO – ez jogos lépés volt a terjeszkedő kommunizmussal szemben. 1955-ben válaszként létrejött a Varsói Szerződés, a kommunista országok szempontjából ez szintén indokolt volt. Az 1980-as évek második felében Gorbacsov és Reagan, majd Bush szinte évente tárgyaltak.

Nyugati részről ígéret hangzott el: a NATO – annak fejében, hogy Oroszország nem akadályozza meg a német újraegyesítést, továbbá visszavonja atomfegyvereit Ukrajnából, Belorussziából és Kazahsztánból – nem fog kelet felé terjeszkedni.

1990-ben ment végbe a rendszerváltás a volt szocialista országokban. 1990 októberében megtörtént a német újraegyesítés, és elkezdődött a szovjet csapatok kivonása a volt NDK-ból is. 1991 februárjában feloszlatták a Varsói Szerződést. Még ugyanazon évben, decemberben felbomlott a Szovjetunió. Logikus lett volna, ha mindezzel egy időben feloszlatják a NATO-t is. Gorbacsov azonban, aki kulcsfigurája volt e történelmi eseményeknek, megelégedett azokkal a szóbeli ígéretekkel, hogy a NATO nem fog kelet felé terjeszkedni. A volt NDK-ból történő csapatkivonások fejében pedig azzal, hogy a németek pénzügyi segítséget nyújtottak az orosz gazdaság stabilizálásához, továbbá lakásokat építettek a hazatelepülő szovjet tisztek és családjaik részére.

Az amerikaiak és a nyugat-európaiak azonban nem tartották be ígéreteiket, 1999-ben Csehországot, Lengyelországot, Szlovákiát és Magyarországot felvették a NATO-ba, majd 2004-ben Bulgáriát, Romániát és a három balti köztársaságot is.

Az 1997-es párizsi NATO-csúcson létrehozták a NATO–Russia Permanent Joint Councilt (NRPJC), és az egyezmény kimondta, hogy a NATO korlátozza tevékenységét a korábbi szovjet blokkban. A 2010-es évek elején a két fél további egyezményeket írt alá, amelyek kölcsönös biztonsági garanciákat tartalmaztak.

További Vélemény híreink

Trump a háborúról és a békéről egyeztetett Zelenszkijjel

Putyin a 2000-ben történt elnöki beiktatását követően közelíteni akarta Oroszországot Európához, és be akarta léptetni a NATO-ba, de elutasították. Az ok nyilvánvaló:

a NATO-t az tartotta életben, hogy a határai mentén van egy ellenséges atomnagyhatalom – ha nincs ellenség, nem kell fegyverkezni, oda az üzlet. Ennek belátása kulcsfontosságú: az amerikai hadiipari komplexumnak szüksége van az ellenségre.

Ezt megelőzően és a továbbiakban is az oroszok kikötötték, hogy Ukrajna nem lehet a NATO tagja, és a nyugatiak ezt elfogadták. Oroszország a középkori Kijevi Ruszból fejlődött ki, Ukrajna 1991 előtt sohasem volt külön állam, a Szovjetunió megalakulását követően lett szovjetköztársaság. Területén 8,5 millió orosz él. A Nyugat és a nacionalista ukrán vezetés fokról fokra készítette elő Ukrajna NATO-tagságát. A 2008-as NATO-csúcson Ukrajna és Grúzia benyújtotta a tagsági kérelmét, és elindították a felvételi eljárást. Az oroszok csak nyeltek és nyeltek, de

az oroszbarát Janukovics 2014. februári megbuktatásával (amelyet az amerikai titkosszolgálatok aktív részvételével szervezett majdani tüntetések váltottak ki) betelt a pohár, márciusban elfoglalták a Krímet. Ezt követően Zelenszkij újból bejelentette, hogy Ukrajna a NATO tagja kíván lenni.

Az 1994-es budapesti memorandumban Oroszország, az USA és az Egyesült Királyság garantálta Ukrajna függetlenségét (Kazahsztánéval és Belorussziáéval együtt) annak fejében, hogy lemondott az atomfegyverekről. A Krím 2014-es elfoglalása e kötelezettség megszegése volt. De nézte volna tétlenül Oroszország, hogy az ukrán ellenzék erőteljes amerikai segítséggel megbuktatja az oroszbarát kormányt? És – vállalt kötelezettségeivel ellentétben – Amerika és Nyugat-Európa Ukrajnát folyamatosan a NATO-tagságra bátorítja?

A 2022-es orosz támadás indokai között az sem mellékes, hogy

az Ukrajnában élő nyolc és fél milliós orosz kisebbség nem kapta meg az alapvető nemzetiségi jogait, sőt vezetői üldözésnek voltak kitéve. A Krím elfoglalása után a két, oroszok lakta területen az orosz szeparatisták vették át a hatalmat. Polgárháború alakult ki, ukrán milíciák gátlástalanul erőszakoskodtak az orosz nyelvű lakossággal, gyakoriak voltak a kivégzések és a vérengzések,

február 19-én pedig az ukrán tüzérség sorozatos ágyúzás alá vette a szeparatista területeket. A 2022. február 24-i orosz támadást közvetlenül ez váltotta ki.

A Nyugat arra hivatkozik, hogy ha most, Ukrajna esetében nem állítják meg az oroszokat, akkor az orosz területszerzés (a volt Szovjetunió egyes darabjainak visszaszerzése) folytatódni fog. Ez képtelenség! Oroszország – és erre már a 35 éves gyakorlat a bizonyíték – a volt szovjet köztársaságokkal a korábbi szerves gazdasági kapcsolatok fenntartására törekszik. És mi sem természetesebb annál, hogy elvárja, az azokban élő nagyszámú orosz kisebbség kapja meg az alapvető kisebbségi jogokat.

Oroszország Ukrajna elleni támadását Amerika és Nyugat-Európa provokálta ki, és az ukránok – az előbbiek bábjaként – abba szerencsétlen módon belementek. Az eredmény: Ukrajna azért akart belépni a NATO-ba, hogy védelmet kapjon az oroszokkal szemben. De mivel be akart lépni a NATO-ba, magára vonta az oroszok támadását:

több százezer ukrán férfi meghalt, több mint tízmillió ukrán emigrált, az ország keleti része romokban. Európa félelme egy orosz támadástól és az oroszok területszerzési törekvéseitől teljes mértékben indokolatlan.

A szerző közgazdász, társadalomkutató