1990 után ezt a nemzetközi hálózatot eresztették rá Közép- és Kelet-Európára is. 

 Ennek az a lényege, hogy „liberálissá lesz holnaptól a világ”. Fukuyama az idők végéig bebetonozta volna Gramsci „vívmányait”.

A kurucok és a labancok vagy – ahogy Békés Márton szokott fogalmazni –: a nemzeti és a nemzetközi párt Magyarországon évszázadokra visszanyúló harca idehaza tehát tovább folytatódott. Ezért 2010 óta sorra az összes ideküldött politikai drag queenről megmondjuk, hogy ők nem kedves jóemberek, hanem hazaárulók.

 Majd 2013-ban következett a rezsicsökkentés betámadása, de kiderült megint, hogy a magyar ember nem bolond. Ahogy nem fér a fejébe, hogy miért jó, ha egy szoknyás férfi matat a gyermeke körül, azt is képtelen belátni, miért járna jobban azzal, ha multicégek profitérdeke miatt nem tudja kifűteni a lakását. A magyarok azt is jól látták, hogy a migráció támogatása nem távolról jött szegény emberek megsegítése, hanem az elharapódzó terror és bűnözés ösztönzése. A határvédelem nem gonoszság, hanem az ország biztonságának, békéjének megóvása.

És hiába ócsárolják Magyarország békepárti álláspontját is az Ukrajnában dúló vérontás kapcsán. Pontosan tudjuk, hogy a konfliktus szítása nem a biztonságunk növelése, hanem a veszély megsokszorozása. 

Ennek egyik első komponensét a civilnek hazudott szervezetek jelentik, a TASZ-tól a Helsinkin át a Transparencyig, ugye a honlapjaikon ott virít a Nyílt Társadalom hálózatának logója. A második a függetlennek hazudott fake news sajtó, melyet Trump elnök színre lépéséig gazdagon finanszíroztak a USAID forrásaiból. A harmadik a „szakma”: az értelmiség, a szakértők, a jogászi elit, a reprezentáció híján lévő szakszervezetek, a perc-énekesek, a hirtelen balosra váltott standuposok – és persze az állami pénzt szívesen fogadó, de a nemzeti filmgyártást bőszen szapuló „híres színészek”, akik életvezetési tanácsok mellett most már politikai tudással is ellátnak minket. Jól láthatóan Csurka Istvánnak igaza volt, megint kiderült: „A szakmaiság bolsevista trükk.” 

A most körülírt politikai öszvérnek csak a negyedik lábát jelentik a par excellence politikusok. Ők azok, akiknek a kampányát 2022-ben több mint négymilliárd forinttal támogatták meg külföldi forrásból. Ők gyűjtenek szavazatokat Ukrajna uniós csatlakozása mellett, szívességet Zelenszkij elnök hatalmi körének. Tehát ez a politikai szürkezóna a külföldi beavatkozás közvetítő közege: a kirakatfigura új, a háttér és a célok változatlanok. Ez a network nem pusztán a szuverenitásra, de a demokráciára is veszélyt jelent. Hiszen gondoljanak bele: 

Ugye az alaptörvény úgy fogalmaz, hogy „Magyarország független, demokratikus jogállam”, ahol „a közhatalom forrása a nép”. Ebbe pedig a szuverenitásunk egy pici részének feladása sem fér bele.

Viszont akinek a hatalmi vágyait Ursula von der Leyen dajkálgatja, Manfred Weber lovagoltatja a combján, és aki mellé Volodimir Zelenszkij küldi a bébiszittereket, az kormányra kerülve csak a tőlük tanult mondatokat ismételgetné, és azt tenné, amire kiképezték. Beszéljünk világosan: 

Én azt javaslom önöknek is, hogyha valaki az összképet szeretné látni, az ne a hazai viszonyokból kiindulva tegye ezt, ne váljon optikai csalódás áldozatává: még mindig a nyílt társadalom maga a rendszer, még mindig Brüsszel a mélyállam – és mi vagyunk az ellenzék, mi vagyunk a lázadás, mi vagyunk az ellenforradalom!

És igen, folyamatosan, minden nap és minden demokratikus eszközzel meg kell védeni a magyar szuverenitást: legyen az uniós vétó, népszavazás, nemzeti konzultáció, ezekre épülő jogalkotás, Szuverenitásvédelmi Hivatal, Voks 2025 – vagy éppen 

Szóval régen volt, de igaz volt, amit Batthyány Lajos mondott: „Hiába állunk a jogszerűség és az igazságosság talaján, méltányos elbánásra nem, csak saját magunkra számíthatunk!”

A szerző az Alapjogokért Központ főigazgatója

(A cikk Szánthó Miklós beszédének szerkesztett változata, mely a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet Harc a nemzeti szuverenitásért című nemzetközi konferenciáján hangzott el 2025. június 25-én.)