c) A NATO-val való kapcsolat korlátai

Milyen következményei lehetnek egy ilyen európai kezdeményezésnek a NATO meglévő biztonsági mechanizmusaira, a nukleáris megosztási megállapodásokra és az amerikai nukleáris védőernyő fenntartására nézve? A független európai nukleáris haderő alternatívát fog-e képezni, párhuzamos megoldást ­fog-e kínálni, vagy pedig a meglévő védőernyő kiegészítőjeként fog-e működni?

d) Az egységes politikai döntéshozatali rendszer hiánya

Az unió jelenlegi állapotában ­lehetséges-e egy olyan politikai döntéshozatali mechanizmus kialakítása, amely lehetővé tenné egy nukleáris erő feletti ellenőrzést és egy integrált parancsnoki struktúra kiépítését?

2. Jogi és szerződéses akadályok

a) Atomsorompó-szerződés (NPT)

b) Nukleáris fegyvereket tiltó szerződés (TPNW)

Az EU fent említett három tagállama aláírta a 2017-es TPNW-t, amely kifejezetten ellenzi a nukleáris fegyverek fenntartását és fejlesztését. Ki fognak-e lépni az egyezményből, ahogy azt Észak-Korea tette 2003-ban?

c) Alkotmányos és törvényes akadályok a tagállamok szintjén

Bár a francia alkotmány nem tárgyalja kifejezetten a nukleáris fegyverek kérdését, a védelemmel és a nemzeti szuverenitással kapcsolatos rendelkezései hallgatólagosan a köztársasági elnököt jelölik meg a nukleáris erők legfelsőbb parancsnokaként. (Lásd: 5., 15. és 16. cikkely.) Erre az alapozásra épülnek azok a törvények, védelmi politikák és katonai doktrínák, amelyek a francia nemzeti nukleáris haderő működésének törvényes kereteit képezik. Hogyan lehet ezt a gaulle-ista-szuverenista jogi konstrukciót saját maga antitézisévé tenni?

3. Hadvezetési és doktrinális kihívások

a) Parancsnoki és irányítási struktúrák

A politikai döntéshozatali mechanizmusok kérdéskörén túl létezik egy katonai döntéshozatali szint is. Ilyen például a félautomatikus válaszcsapási mechanizmusok kérdése, abban az esetben, ha az ezzel megbízott szenzorok nukleáris támadást jeleznek. (Lásd például az orosz Perimetr-rendszer.)

b) A meglévő nukleáris arzenálok integrációja

Hogyan lehet megoldani Franciaország és esetleg az Egyesült Királyság nukleáris arzenáljainak közös rendszerbe illesztését, illetve ezek bekötését egy integrált európai rendszerbe, amikor Ukrajnában azt láttuk, hogy egy NATO-szabvány gránátot nem lehet betölteni egy NATO-szabvány lövegbe?

c) Stratégiai kultúrák és nukleáris doktrínák

A nukleáris doktrínák egy adott nemzet stratégiai kultúrájának kifejezései – „plutóniumból öntve”.
Az európai politikai kultúra markánsan megosztott a nukleáris energia békés felhasználásának kérdésében – már a francia–német határ két oldalán is. 

A kollektív európai gyomor képes lesz-e megemészteni a francia „utolsó figyelmeztetés” doktrínáját, amely az atomfegyver elsőként történő bevetésén alapul?

4. Gazdasági és pénzügyi akadályok

a) Magas költségek:

A nukleáris fegyverek egyik paradoxona, hogy abszolút kilotonnákban mérve 

Hogyan fogja ezt a cechet felköhögni egy súlyos gazdasági kihívásokkal küzdő unió? Lehetséges-e a jólét és a béke ígéretére épülő EU „vaj és ágyú” egyensúlyát drasztikusan az utóbbi irányába billenteni?

b) Alternatív költségek (opportunity cost):

Az Európára leselkedő nemzetbiztonsági fenyegetések spektruma rendkívül széles, és amint azt az első hidegháborúban tapasztaltuk, igen nehéz egy terroristát vagy egy gerillát atomfegyverrel elrettenteni.
Lehetséges lesz-e egy hiteles, rétegelt elrettentést finanszírozni a különböző szintű konvencionális, nem konvencionális és hibrid fenyegetésekkel szemben úgy, hogy ebben a csomagban a hatezer orosz atomtöltet elleni elrettentés is szerepel?

5. Közvélemény és a demokratikus legitimitás

a) Hosszú távú legitimitás: egy független euró­pai nukleáris haderő kiépítése hosszú távú elkötelezettséget feltételez.

A két szuperhatalomnak és Franciaországnak hozzávetőlegesen hat évre volt szüksége ahhoz, hogy az első kapavágástól eljusson az első atomvillanásig. A többi atomhatalom esetében ez a folyamat egy évtizedig tartott. A kérdés az, hogy képes lesz-e az Európai Unió hosszú távon biztosítani a közvélemény támogatását és a nélkülözhetetlen demokratikus legitimitást egy ilyen drámai irányváltás véghezviteléhez?

Konklúzió

Mindez csupán egy kis része azoknak a kérdéseknek, amelyeket érdemes feltenni, mielőtt nekilátunk Európában, háztájiban plutóniumot hegyezni. Nem foglalkoztunk például azzal a kérdéssel, hogy 

 Nem beszéltünk továbbá az elrettentés kérdéséről sem egy önálló nukleáris haderővel rendelkező Európa kontextusában. Ez utóbbinak kiterjedt irodalma van, és a játékelméleten alapuló elemzések igen megdöbbentő, az intuíciónknak ellentmondó következtetésekre jutottak ezzel kapcsolatban.

De erről majd többet a jövő heti elemzésben.

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, lapunk főmunkatársa