Sokszor nem az az igazán árulkodó, amiről valaki beszél, hanem az, amiről nem. Magyar Péter képes volt március 15-én úgy lyukat beszélni hallgatósága hasába egy órán keresztül, hogy bizonyos közérdekű szavakat még csak ki sem ejtett a száján. Közönségének jelentős része bizonyára kíváncsi lett volna arra például, mi a véleménye a Barátság kőolajvezeték Zelenszkijék általi elzárásáról. Vagy arra, hogy amennyiben hatalomra kerülnének, honnan szereznének olcsó olajat és gázt, ha az oroszoktól nem tudnának vagy akarnának. No meg arról, miként képzelik a lakossági olaj-, gáz-, illetve benzinárakat. Szerinte mit kellene tenni? Ehhez képest Kuka a Hófehérke és a hét törpéből szószátyár, mivel a tiszás gagyivezér egy hangot nem beszélt ezekről a kérdésekről, holott minimális elvárás lett volna egy párt miniszterelnök-jelöltjétől.

Kevés ember olyan önkínzó fakír, hogy egy Fidel Castró-i hosszúságú Magyar Péter beszédet végig bírjon hallgatni, ám aki megtette, az megrökönyödve tapasztalhatta, hogy az olaj, kőolaj, gáz, vezeték, ukrán, Ukrajna szavak egyetlenegyszer sem fordultak benne elő. Ez a verbális vagy szóbojkott olyan, mintha egy város polgármesterjelöltje a települést közvetlenül fenyegető árvíz árnyékában a víz szót ki se mondaná a beszédében.

Így viszont unalomba fullad a műsor, hiszen még a legkitartóbb csápolókat sem tudja ébren tartani, ha századszor kell végighallgatniuk, hogyan fognak lépésről lépésre, tégláról téglára, vagyis ügynökről ügynökre hatalomra kerülni x nap múlva, és már semmi mást nem kell tenniük, mint belépni a győzelem kapuján.

Érdekes módon egyáltalán nem ilyen megkukulós módon járt el a háború szó felemlítésével kapcsolatban Péter testvér. A háború emlegetésének se szeri, se száma a megszokott bádoghangján előadott beszédben. Még elég ügyetlenül meg is skandáltatta volna a publikumot azzal, hogy nem akarnak háborút. Csakhogy az ő patologikus olvasatában a háborút nem más, mint Orbán Viktor akarja. Vagyis ha valaki a Tisza Párt elnökétől próbál tájékozódni, akkor arról halvány fogalma sem lesz, ki háborúzik kivel, csak egyvalamiről értesül: a miniszterelnök uszít rá. Még azt is hiheti szegény, hogy biztosan az eszkimók vagy a pirézek elleni háborút utasítja el a tiszás szektahívők bölcs, ám egyre idegesebb vezére. Azt az idétlen hatást kelti, mintha háború nem is volna a nagyvilágban, sem a szomszédban, a gonosz és csapongó képzelet szüleménye lenne, tehát kizárólag a mi szándékunktól függne, van-e vagy sem. Erre a sok abszurditásra viszont a normalitását megőrző polgár azt mondja: az ész megáll – de nem az övé.