Az ütésre emelt kéz politikai üzenete

Vélemény

Az ütésre emelt kéz politikai üzenete

ŐRZŐK LÁZADÁSA – A józan többség a leghatározottabban elutasítja az erőszakot.

Gajdics Ottó

tisza párt vörös vonal Orbán Viktor gyűlölet harag magyar erőszak 2026. 03. 31. 4:40

Fotó: Facebook

Örökre belém égett a jelenet képe, amikor a kidobóember-külsejű felbőszült tiszás ököllel csap a munkáját végző Gulyás Virág tudósító felé, aki szerencsére el tud lépni az ütés elől. Ott áll a közelben egy nő, aki mindent lát a saját szemével, mégis azt kezdi el rikácsolni, hogy nem történt semmi. Ezen a ponton meg kell állnunk egy szóra. A nyilvánvaló tagadásának ez már egy olyan szintje, ami sürgős beavatkozást igényel. Az ugyanis, aki löttyös indulatában ennyire el tud rugaszkodni a valóságtól, az ön- és közveszélyes. Úgyhogy kedves ellenünk szervezkedő, bennünket mérhetetlenül gyűlölő hölgyemény, vegye tudomásul, nagyon is történt valami olyan, amit nem tűrhetünk, és minden jóérzésű magyar nevében vissza kell utasítanunk.

Ebben az országban eddig a közélet meghatározó alapvetése volt, hogy senkinek a politikai álláspontja nem lehet fontosabb a másként gondolkodók emberi méltóságánál és testi épségénél.

Politizálás közben vörös vonallal meghúzott határ, amit semmilyen körülmények között nem szabad átlépni, az olyan megnyilvánulás, ami a másik ember megsemmisítésére irányul, történjen az akár szóval, akár tettekkel. A jelenleg zajló kampányban ezt a vörös vonalat sokan, sokszor átlépik. Hatványozottan érvényes ez a Tisza Párt környékén összegyűlt Orbán-fóbiásokra,

akik érvekben rendkívül szegényes, ám löttyös indulatokban annál gazdagabb támadássorozatot indítottak a kormánypártiak ellen.

Más természetesen ebben azok felelőssége, akik felhergelték az erre fogékony tömeget. De az indulati vakság nem ment fel senkit saját tetteinek és szavainak felelőssége alól. Nem kell a másik véleményét elfogadni, de nem árt megérteni. Arra pedig alkalmatlan az az állapot, amibe az a habzó szájú rendszerváltó kerülhetett, aki azt üvöltötte az őt kérdező riporter mikrofonjába, hogy a Fideszt úgy ahogy van, meg kell semmisíteni, el kell tüntetni, mert az valami borzalom és pusztító televény. Sokszor hallani mostanában azt a kérdést: mi történt ezekkel az emberekkel, hogyan lepték el a nyilvánosság tereit ilyen tömegben? Egyre többen gyanakodnak valamilyen pszichológiai módszerre, tömeghipnózisra, mesterségesen gerjesztett pszichikai befolyásoltságra. Ezt nyilván nehéz bizonyítani, de azt érdemes rögzíteni, ami látható volt belőle az utóbbi időben.

Ott kezdődött, hogy

Magyar Bálint már az első Orbán-kormány idején írt egy tanulmányt, amelyben maffiakormányzásnak nevezte a nemzeti erők hatalomgyakorlását. Később ebből könyvet formált, amit több nyelvre le is fordítottak, és az Európai Unióban is terjesztettek. Ez alapozta meg azt a narratívát, ami mára oda jutott, hogy ez nem is kormány, hanem bűnbanda, amelyik szétlopta az országot,

a közérdek helyett csak a maga gazdagodásával volt elfoglalva, a saját és a haverok zsebét tömte tele az ellopott uniós forrásokkal is, az unió éllovasából sereghajtóvá tette hazánkat, mi lettünk a legszegényebb, legkorruptabb, legélhetetlenebb ország a kontinensen. Annak ellenére, hogy ezekre a nagyon súlyos vádakra soha egyetlen kézzelfogható bizonyítékot nem tudtak felmutatni, olyan mértékben terjedt el szerte a nemzetközi nyilvánosságban ez a hamis és aljas megközelítése a nemzeti kormányzásnak, hogy hazugságaiból, csúsztatásaiból táplálkozott az utóbbi időszak minden országjelentése, az unió minden jogi köntösbe bújtatott, kötelezettségszegésnek, jogállamiságinak hazudott eljárása, amit sokkal inkább nevezhetünk politikai zsarolásnak.

Ezt a durva lejárató narratívát egészítette ki egy kimondatlan politikai felhang, ami szerint csak akkor van demokrácia, ha a balliberálisok vannak hatalmon, a jogállam csak akkor működik, ha a meghatározó intézmények élén és a közjogi méltóságok székében függetlennek hazudott globalista, progresszív figurák ülnek a nemzeti konzervatívok helyett.

Mivel erre évek óta kevés az esély, elterjesztették, hogy összedőlt a jogállam, már demokrácia sincs, csak valami hibrid, választásokkal színesített autokrácia, amit csak azért nem hívnak diktatúrának, mert a leghülyébb is tudja közülük, hogy egy igazi diktatúrában már rég börtönben senyvednének.

De ez még mindig csak a kezdet, az előkészületek világa, ami megalapozta a legaljasabb húzásukat. Bedobták a nyilvánosság minden szintjén a tolvajbanda, a maffiózók, a korrupt gazemberek sunyi vádjait, és ezek szép lassan elkezdték elbizonytalanítani, megdolgozni a gyengébb jellemű embertársaink agyát. A magyar társadalomban, ahol az irigység a Kádár-kor hamis egyenlőség ígérete miatt jóval erősebb, mint bárhol, könnyű volt elhitetni az erre fogékonyakkal, hogy minden kudarcukért, minden sikertelenségükért, minden bajukért a bűnbandának titulált kormány a felelős. Azért nincs nektek, mert ezek ellopták előletek, szólt a bülbülszavú suttogó propaganda. És hatott.

Ehhez már csak végre kellett hajtani Saul Alinsky intelmeinek egyik fontos pontját, miszerint egy konkrét embert mutass, válaszd el a támogatóktól, nevezd meg felelősnek, és polarizáld körülötte a közönséget. Ez a konkrét ember nem más, mint Orbán Viktor, aki emiatt sokak szemében még azért is felelős, ha rossz az idő.

De itt még mindig nincs vége az aljasságnak. A vörös vonal gátlástalan áthágásához kell még egy önfelmentő álmagyarázat a gyűlölködők eszköztárába. Ez pedig úgy szól: ha ezek bűnözők, tolvajok, korrupt gazemberek, akik ellopták még a jövőnket is, akkor velük szemben minden eszköz megengedett, bármi bevethető, bármi megtehető. És itt szabadult el a pokol, amikor erről egyre nyíltabban, egyre gátlástalanabbul kezdtek el beszélni influenszerek, podcasthuszárok és névtelen szellemi fenékriszálók a közösségi médiában. Hirtelen teljesen reális lehetőségként kezdték taglalni a polgárháború esélyét, forradalmat vizionáltak, a fegyverszerzés lehetséges módozatairól morfondíroztak, és a Ceausescu házaspár sorsa lett a politikatörténet legnépszerűbb példázata. A normális emberek gyomra pedig felfordult. Különösen azok után, hogy az internet legsötétebb bugyraiban, ahol a fentiek hatása alá került

szerencsétlen Orbán-fóbiások a maguk eszközeivel próbálják bizonyítani elkötelezettségüket és elszántságukat, mindennapossá váltak az akasztás, a lámpavasra lógatás, az agyonverés és a gödörbe lövés tematikájú kommentek a politikai tartalmak alatt.

És itt érkeztünk el kezdőjelenetünk megértéséhez, no meg az ebből fakadó határozott elutasításhoz.

Mert már a virtuális világban sem igaz, hogy nem történt semmi, amikor a tagbaszakadt verőember ökle megindult a védtelen Gulyás Virág felé. Már azt is a leghatározottabb módon vissza kell utasítani, ha valaki csak írja, hogy hú, de pofán verném azt, aki mást gondol, mint én. De

a valóságban, szemtől szemben egyáltalán nincs helye az erőszaknak. És az ideológiai-indulati vakságban szenvedők letagadhatják a nyilvánvalót, de a felelősségüktől ez nem szabadítja meg őket. Hallani fogják ők is, amit azok válaszoltak, akiket megkérdeztek arról, mi lesz, ha mégsem a Tisza győz. Gátlástalanul vágták oda a képünkbe, hogy akkor polgárháború.

Akkor majd ők kimennek az utcára, és vér fog folyni. Akkor majd ők forradalmat csinálnak.

No, itt az a pont, ahol tényleg álljunk meg, vegyünk mély levegőt, és minden józan honfitársunk nevében kiáltsuk jó hangosan: Nem! Ezt már nem! Pártelnökök, funkcionáriusok, megmondóemberek, influenszerek és minden agresszív akarnok az ellenzék oldalán, hátrább az agarakkal!

A józan és csendes többség mondja most nektek: eddig, és ne tovább! Nem ér többet a ti álláspontotok egyetlen magyar életénél sem.

Dühötöket, frusztrációitokat kezeltessétek szakemberrel! Ne akarjatok minden áron hasonlítani azokra a szörnyetegekre, akik pénzelnek és használnak benneteket!