Igen ám, de valami miatt nem a profi ügynökök között mazsoláznak, inkább civilek között kutakodnak. És itt jön a képbe a főszereplő. Aki nem más, mint egy nő, aki korábban erotikus modellként tevékenykedett a buja kijevi éjszakában, és alkalmasnak tűnt arra, hogy hazavágja a ruszki olajexport egy jelentős részét. Nevezzük Freyának. Freya huszonéves korában sajátította el a búvárkodás tudományát, így ez a szegmens rendben. Tételezzük fel, hogy a honleányi kebel is adott, miért is ne, hiszen hazája háborúban áll. Ráadásul a turizmus összeomlásával elveszítette a munkáit, tehát éppen ráért. Viszont az ukrán titkosszolgálat nem árult zsákbamacskát, őszintén, kerek perec közölték vele, hogy komoly esélye van annak, nem éli túl a küldetést. Freya ennek ellenére vállalja az akciót, és lerakja a cuccot.
Durva időjárási körülmények között többször lemerül a nyolcvankilós felszereléssel. Plusz még a stressz, hiszen nem halakat nézegetni indult. És a kaland sikerül, a meztelen fotóktól meg a franc tudja még, miktől a kvázi háborús hős státusig. Azért mondom, hogy kvázi, mert személyét (állam)titok övezi, nyista kitüntetés és ünneplés, nyilvánosan semmiképp sem. De mi közünk nekünk ehhez az egészhez, kérdezhetné Woody Allen anyukája.
Nos, nagyjából és „csupán” annyi, hogy a világ végletes megváltozásával és egy korszak szemünk előtt és hátunk mögött történő lezárulásával most már tényleg minden megtörténhet. Tengerek mélyén, mélyállamban és -álomban, tudatok alatt és felett.
Bárki, bármikor előbukkanhat látszólag a semmiből, és lerombolhat bármit. Rendszereket és csöveket. Vagy éppen felépíthet akármit. Rendszereket, hálózatokat. És legfőképpen véleményeket és vélelmezéseket.
































