A klímaváltozás és a kínai verebek

A trágyaideológiák – bolsevizmus, kommunizmus, újabban pedig a szélsőliberalizmus – már több mint egy évszázada keserítik az emberiség életét.

16-year-old Swedish environmental activist Greta Thunberg and Anuna De Wever, a Belgian climate student activist, take part in a protest claiming for urgent measures to combat climate change, in Paris, France, February 22, 2019. REUTERS/Philippe Wojazer - RC1B7F0595C0 Fotó: Philippe Wojazer Forrás: Reuters

A trágyaideológiák – bolsevizmus, kommunizmus, újabban pedig a szélsőliberalizmus – már több mint egy évszázada keserítik az emberiség életét. Az áldozatok száma felbecsülhetetlen, mindenesetre 100 millió fölött van, a meghülyítettek száma pedig ennek többszöröse. De az emberiség nagyjából – ismétlem, nagyjából – fölülkerekedett a kommunizmuson. Most a szélsőliberalizmus tombol, de úgy tűnik, narratívái, a feminizmus, a genderőrület, a polkorrektség, a fehér rassz degradálása meg a hasonszőrű aberrációk csak egy – bár roppant hangos – kisebbséget képesek mozgósítani, ami általában nem elegendő a választások megnyerésére. Márpedig azt a humanoid fajzatot, amelyik bolsevikká vagy szélsőliberálissá képes torzulni, ez nem hagyja nyugodni, hiszen ő rá akarja erőltetni a véleményét és az idiotizmusát mindenkire az égadta világon.

Emlékszünk arra, amikor Kína hadat üzent a verebeknek? A kommunisták kiiktatták a polgári értelmiséget, és nemcsak a politika, hanem a tudomány is a nép egyszerű fiainak mancsába került. Néhány ilyen tahó aztán kitalálta, hogy a verebek eleszik a nép elől a gabonát, ezért a lakosságot kirendelték madarakat irtani. 1958 végére az elpusztított verebek száma elérte a kétmilliárdot. Az ökoszisztéma felborulása pedig három év éhínséget eredményezett, amely a becslések szerint 20-70 millió áldozatot szedett.

A bolsevik és a szélsőliberális ugyanis nem tanul, nem vitatkozik, csak hajtogatja a magáét, nincs értelme szóba állni vele, mert olyan, mintha egy rádióval beszélgetnél. Napjaink liberális egyetemein már nem is vitatkoznak, nehogy megsérüljön valamelyik diák zsenge kis lelke, és safe space-ek, biztos zónák vannak, ahová ezek a szerencsétlenek visszahúzódhatnak az ellenvélemények bántalma elől. Az ég óvjon azoktól a „tudósoktól”, akik ilyen intézményekben diplomáznak, azoktól is, akik ilyen intézményekben tanítanak és hagyják ezt, sőt maguk találják ki.

A kommunizmus metanarratívája – mindenki egyenlő, a javak egyenlő arányban oszlanak meg a társadalom tagjai között – roppant csábító és sikeres is volt, hiszen a legbiztosabb alapra építkezett: az emberi butaságra és irigységre. Persze a gyakorlatban egykettőre bebizonyosodott, hogy ez nem működik, mert ahhoz mindenkinek egyenlő arányban dolgoznia is kellene. Akkor aztán az egyén totális szabadsága és mindenekfelettisége lett a kommunistából liberálissá átvedlő fajzat hülyítő meséje, ami napjainkra odáig torzult, hogy már nemcsak a gender-idiotizmusért, nemcsak a köztörvényes bűnözők luxushoz való jogáért sivalkodik, hanem a pedofília létjogosultságának társadalmi elismerését is pedzegeti, hiszen az a nyomorult, aki kisgyerekeket hajszol szexuális szándékkal, nem tehet róla, hogy ő a gyerekeket kívánja. Az emberi szabadságnak is vannak határai, ezt a határt normalitásnak hívjuk. Az abnormalitással sem sikerült a világ-uralom. Kellett valami új, valami, ami minden eddiginél jobb.

Így az ármányban olyannyira kreatív fajzat fölfedezte magának az óriási lehetőséget biztosító zöldmozgalmat. A zöldmozgalom nem új keletű, de régebben még csak a klasszikus természetvédelemre szorítkozott, a Greenpeace-nek voltak határozottan szimpatikus évtizedei is. Csakhogy a klasszikus zöldek konkrét dolgokra alapoztak: a kihalófélben lévő fajok kihalófélben lévősége vitathatatlan volt, akárcsak a bolygó beszennyezése, hiszen saját szemünkkel láttuk.

Most azonban megtalálták maguknak a klímahisztériát, és kezd elszabadulni a pokol. Itt ugyanis jövendölésről van szó, nem egy konkrétumról. És sajnos úgy tűnik, ez minden eddigi baromságnál hatásosabb. Az apokaliptikus ostobaságok minden kultúrára jellemzők a történelmi kezdetek óta, az ember úgy tartja, hogy ha valami elkezdődött, annak véget is kell érnie, akárcsak az emberi létnek.

Emlékszünk még az állítólagos maja jóslatra, miszerint 2012. december 21-én bekövetkezik a világvége? Azért mondom, hogy állítólagos, mert a maja kultúra kutatói szerint ez nem is szerepel a maja kódexekben, csak egy urban legend (városi legenda). 2012 elején az Ipsos közvélemény-kutató intézet huszonegy országban „szondázott”, és kiderült, hogy a megkérdezettek tíz százaléka hitt ebben a minősíthetetlen szamárságban. Többen öngyilkosságot is elkövettek. Ha egy ilyen kreténség is képes minden tizedik embert meghülyíteni, miért csodálkoznánk azon, hogy a klímahisztéria ilyen gyorsan terjed, hiszen az ráadásul nem is alaptalan. Mindannyian érezzük a bőrünkön azt is, hogy túlszennyeztük a Földet, azt is, hogy az utóbbi másfél-két évtized időjárása szeszélyesebb annál, amit megszoktunk, és az is evidens, hogy a kettő között van összefüggés.

Csakhogy egy dolog az, hogy mi van most, és más az, hogy mi lesz harminc év múlva. Azon nemesen egyszerű okból, hogy ezt az égvilágon senki nem tudja.

Van nekem egy igen jó szokásom. Ha megtudom, hogy egy orvos dohányzik vagy a normálisnál több alkoholt fogyaszt, azonnal faképnél hagyom. Nekem ne adjon egészségügyi tanácsot egy olyan ember, aki pusztítja a saját szervezetét. Ugyanígy vagyok a tudósokkal is: aki azt mondja egy jövőbeli dologról, amit műszerekkel nem lehet kiszámítani, mint egy üstökös útját, hogy úgy lesz, azt nem tudom komolyan venni.

Ki gondolta volna 1884-ben, hogy 1914-ben ki fog törni az első világháború? Ki gondolta volna még akár a ’90-es években is, hogy ilyen mértékű digitális forradalom változtatja meg az emberiség életét? Ki gondolta volna, hogy sajnálatos módon megszületik a Facebook és a közösségi média? Még akár 15 évvel ezelőtt is ki gondolta volna, hogy az okostelefonok gyakorlatilag testrészünkké válnak? A tudósok? A futuristák? A sci-fi-írók? Nem, én olvastam eleget, és senki nem jósolta meg például az okostelefont és a kismillió alkalmazást, amit erre le lehet tölteni, sem a közösségi média ilyen mértékű eluralkodását.

Nem tudjuk, hogy milyen lesz a világ harminc év múlva. Azt sem, hogy milyen lesz a társadalom, azt sem, hogy hol fog tartani a tudomány, azt sem, hogy milyen lesz a bolygó, a kontinensek vagy egyes régiók klímája. Aki azt állítja, hazudik. Ha tudós, akkor súlyos bűnt követ el, mert hivatkozási alapot nyújt a hisztériának.

Ezelőtt pár évvel láttam egy beszélgetést az egyik román kereskedelmi adón, egy vezető meteorológust faggatott egy laikus műsorvezető hölgy. Természetesen a világvégéről. A derék meteorológus aztán elveszítette a türelmét, és kifejtette: értse már meg a kedves hölgy és a kíváncsi közönség, hogy azért hívják időjárás-előrejelzésnek, mert ők, a meteorológia tudósai még azt sem tudják százszázalékos pontossággal megmondani, hogy holnap mi lesz, nemhogy tíz vagy harminc év múlva. A klímahisztéria nem ma kezdődött, mondta a szakember, és fölmutatott egy 1903-ban, Bukarestben publikált kiadványt, amely a Megváltozik a klíma? címet viselte. Ám manapság, a digitális korszakban pillanatok alatt lehet hiszterizálni a közönséget. Jön egy kis kánikula, akárcsak az elmúlt pár ezer évben szinte minden nyáron, és az emberek ahelyett, hogy mennének a strandra, pánikolnak.

Leesik pár centi hó, és megáll az élet, holott azért van tél, hogy havazzon, tudjuk, hogy havazni fog, akárcsak sok ezer éven keresztül szinte minden télen. Az, hogy mi lesz harminc év múlva, majd kiderül, ha megérjük.

Mélységesen aggódom, hogy a trágyaideológusok rábuktak erre a témára, mint a gyöngytyúk a meleg takonyra, és elkezdik szavazattá konvertálni. Ez sokkal veszélyesebb az emberiségre nézve, mint a klímaváltozás. Ez a hülyeség már nem ütközik olyan nehézségekbe, mint az azonos neműek házasságának elfogadása. Nem ütközik a konzervativizmus eszmeiségébe sem, így könnyedén begyűjthet egy-egy pártban ilyen vagy olyan prózai okból csalódott jobboldaliakat is.

Mint tudjuk, ez az agresszív fajzat nem válogat az eszközökben, habozás nélkül használ föl gyerekeket is a propaganda hirdetésére, a fanatizálásra. Itt van ez a Greta Thunberg nevű, tizenhat esztendős svéd klímaaktivista, aki tavaly augusztus óta hisztizik. Hogy mennyi esze lehet neki, azt föl tudjuk mérni abból, amit csinál. Vajon tudja azt, hogy akár egy nagyobb vulkánkitörés következményei is hatással lehetnek az egész bolygó klímájára? Hogy az indonéziai Tambora vulkán 1815-ös kitörése egy Celsius-fokkal csökkentette az egész bolygó hőmérsékletét? Dehogy tudja, még az iskolai tananyagot sem ismeri, hiszen folyamatosan lóg a suliból sztrájk és tüntetés ürügyén. De legalább annyi mentsége van, hogy gyermek.

Ám milyen mentségük van azoknak a felnőtteknek, akik komolyan veszik? Milyen mentsége van a szüleinek, akik hagyják, hogy pojácát és idegbeteget csináljanak a gyermekükből, és milyen mentségük van azoknak, akik finanszírozzák, mert az tuti, hogy nem a zsebpénzéből utazott iskolatársaival Davosba a klímaügy – és ha már ott volt, Donald Trump – ellen tüntetni, akinek tevékenységét úgyszintén egy ilyen iskolakerülő taknyos hivatott megítélni. És milyen mentségük van azoknak, akik a Nobel-békedíjért lobbiznak számára, ahelyett hogy visszakergetnék, ahová való: az iskolapadba?

Épeszű ember nem ülhet fel ilyen komolytalan hisztériának. A jövőt nincs honnan tudnunk, számtalan tényező befolyásolhatja a klímaváltozást. Az emberi tudomány exponenciálisan fejlődik, több megoldás körvonalazódik, néhány év múlva már jobban látjuk. Addig is tegyünk meg mindent a környezet kíméléséért, például ne fogyasszuk a liberális kultúrszennyet, mert annak irtózatosan nagy ökológiai lábnyoma van. És legyünk résen, mert ha ezek a nyughatatlan pszichopaták ismét hatalomra kerülnek, nem érjük meg azt, hogy megsülünk. Okuljunk a kínai verebek ellen vívott háború történetéből.