A Nyugat alámerülése

A muszlimok lenézik a „gyaur kutyákat”, a hitevesztett, hajdani keresztényeket, akik valaha a könyv népei voltak, de mára lényük kiürült, pénzimádó, liberális semmik lettek.

Muszlimok egy berlini mecsetben, amelyek sokszor válnak a radikális iszlám központjaivá Fotó: ABDULHAMID HOSBAS Forrás: Europress/AFP

A mostanában Európában zajló iszlám behatolás tagadhatatlanul vallásháború. A muszlimok lenézik a „gyaur kutyákat”, a hitevesztett, hajdani keresztényeket, akik valaha a könyv népei voltak, de mára lényük kiürült, pénzimádó, liberális semmik lettek, tehát a hitharcosok jogosnak tartják becsapásukat, kirablásukat, megölésüket, országaik elfoglalását. Szerintük ugyanis, aki istent nem ismer, az ember alatti lény.

Legföljebb alkalmi célokra használható senki.

Nem véletlen, hogy a muszlimok bevándoroltatói, a nagy mozgatók továbbra is a helyzet urainak képzelik magukat, és nem sejtik vagy nem merik, nem akarják elhinni, hogy ők is benne vannak a célkeresztben, amióta bekapták a csalit, és belesimultak a rég lejárt liberális ötletelők álmaiba. Az avas tanokat persze továbbra is buzgón terjesztik, hogy a gyanútlan becsvágyókkal újra és újra bekapassák a régi horgokat, rajtuk úgynevezett egyetemeik, szórakoztatóiparuk, politikájuk mérgezett csalijával. Nem kell ahhoz túltanultnak vagy vénséges vénnek lenni, hogy valaki fölismerje a mai CEU meg a hajdani Foxi-Maxi tudományos szintjének azonosságát. A mozgatók bábelőadása fölött ugyan mi más loboghatna zászlóként, mint a fejlődés, a fényes jövő, a demokrácia meg a busás haszon lidérce?

Összefoglaló néven a mulandóság, szigorúan szólva a hazugság.

Hajdanában-danában Kádárék a fiatal írókat is próbálták bepalizni – ugyan kiket nem? Tőkei Ferencet, a nagy hírű sinológust, akadémikust küldték tanárnak az írószövetségbe, aki a mezei ateista dumákhoz képest elég érdekesen vázolta az emberiség őskoráról vallott elképzeléseit. Ezeken nem jutott túl, mert a kényes kérdések zuhataga visszavetette, majd elsodorta. Különösen az a hullám, ami lemosta az ideológiai szövegelés homokját a művészet lelki alapjáról. A mindenkori művészet célja és tárgya ugyanis az, aki van. Rajta kívül semmi sincs, csak ötletek és látszatok, a művészetipar szavával izmusok kavarognak. A létezőtől kaptuk lelkünket, s a lélek által tudunk gyönyörködni tájakban, színekben és szívekben, hangokban, eszmékben. A lélek tesz minket szerelmessé. Ezért lélek nélkül sehol sem keletkezett művészet, legföljebb politikai propaganda.

Sok pogány európai örömest nyeli a csalit, mert szeretne végre állati gazdag lenni és pénze birtokában állati boldog. Ebben az ember alatti helyzetében nem tartja túl nagy árnak folyamatos átveretését. A vadász meg az állatidomár is csalival dolgozik. Pogány felebarátunk igyekszik elhinni, hogy az Európa ellen küldött tömeg nem ellenség, hanem menekült, noha az érkezők a legtávolabbról sem hasonlítanak ’56-os forradalmunk vagy a prágai tavasz elűzöttjeire.

A tényleges menekültek leginkább hazájuk örökös belviszályai meg az ottani kizsákmányolás elől jönnek, míg a többieket Európa gazdagsága és könnyű préda mivolta csábítja, továbbá tisztjei parancsa hajtja. Ennek ékes bizonyítéka a beilleszkedni igyekvők csekély száma. Például az első időben, amíg nem építettük meg a határkerítést, a többség csak átrohant hazánkon, és szaladt Nyugatra, ahol várták a dúsgazdag ellátórendszer kifogyhatatlannak vélt emlői meg a föladat: a hitevesztettségétől béna Nyugat-Európa leigázása és kifosztása.

A szerző író