Egy kierőszakolt kézfogás margójára

A nők ellen elkövetett erőszak istenkáromláshoz hasonló, hangsúlyozta újévi homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában. Majd bocsánatot kért, amiért egy nappal korábban ráütött egy nő kezére.

A nők ellen elkövetett erőszak istenkáromláshoz hasonló, hangsúlyozta újévi homíliájában Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában. Majd bocsánatot kért, amiért egy nappal korábban ráütött egy nő kezére, aki megragadta a karját a Szent Péter téren. A pápa azt mondta: elveszítette a türelmét és ezzel rossz példát mutatott. Sokan sokféleképpen értelmezték a Szent Péter téren történteket. Előttünk a képsorok, mindenki láthatja, akár többször is visszanézheti, mi történt. Próbáljuk empatikusan, megértően kezelni és értelmezni a történteket.

A lelkes tömegben állók, a Vatikánba utazók mit nem adnának egy pápai kézfogásért! Egy személyes találkozóért, még ha az csupán néhány másodpercig is tart. Mert azalatt rá figyel a világegyház feje, ő van a fókuszban, rajta pihen meg egy sokat látott tekintet, miközben tenyere a tenyerébe simul. Egy apró kis csoda ez, lelki megnyugvás, örömteli, sőt hitbeli élmény minden elkötelezett hívőnek.

Ami akár egy egész életre elkísér, mesélni való élmény ismerősnek és ismeretlennek egyaránt. A lelkesedés ilyenkor feltüzeli az embert, nehéz higgadtnak maradni, amikor már csak egy kézfogásnyira van tőle a várva várt személyiség. Persze a többség kézfogás nélkül megy haza. Kevesen jutnak az első sorokba, a pápa közvetlen közelébe. A celebvilágban látni, hogy a rajongó reagálása könnyen lángra kap, egyik szélsőségből a másikba változik.

Sőt, imádatból akár gyűlöletbe is csaphat.

A vatikáni történetben a pápát megragadó nő nem hívőként, hanem egyféle rajongóként viselkedett, aki nem tudta elfogadni, hogy éppen előtte fejezi be az egyházfő a kézfogás-osztogatást és fordul más irányba. Ezért olyat tett, amit a túlhevült tinik szoktak a szerelmük tárgyának képzelt fellépővel, erőből magához rántotta, kierőszakolta a kézfogást.

Így viszont csupán egy olyan találkozás, kézfogás és tekintet birtokosa lett, amit biztosan nem fog bekeretezni, ablakba tenni és büszkén mesélni a családnak és ismerősöknek. Ehelyett mutogatva utánafordulnak az utcán, a templomokban, a tereken. Vagyis nem éppen azt kapta, amire annyira vágyott. Csak egy kierőszakolt mozdulatot és egy rendreutasító kézre ütést. No meg az egész világ figyelmét és véleményét.

Másfelől sokan úgy értékelik, és ezt maga a pápa is elismerte az egy nappal később történt bocsánatkérésében, hogy az egyházfő az adott pillanatban elveszítette a türelmét, némileg túlzóan reagált szemrehányó szavaival és a poroszos pedagógiát idéző azonnali büntetésével, a kézre ütéssel. De éppen ezek az elsietett, meg nem gondolt lépések mutatják fényesen: ő is ember, érzelmekkel, indulatokkal, reakciókkal.

Persze az emberek ilyenkor azonnal lecsapnak és elégedetten ítélkeznek, mint ahogy meg is tették, ezt sugallják a kommentek ezrei. Pedig senkinek sem kell szó nélkül és akár rendreutasítás nélkül eltűrnie, ha rajongói, hívei átlépnek egy képzeletbeli határt és jó alaposan megrángatják, veszélyeztetik a testi épségét.

Ha ebben az esetben csendes beleegyezéssel továbblép a pápa, a rajongók ezt bátorításnak veszik, és legközelebb jó eséllyel a lábáról is leveri a lelkes tömeg, amely bármi áron, kerül amibe kerül alapon, de kézfogással akar hazatérni. Szóval úgy vélem, egy rendreutasító szó vagy egy szelíd kézre csapás simán belefér, bár a liberális véleménydiktátort játszó világ észrevétlenül befolyásolja gondolatvilágunkat, megérinti és magával ragadja azt.

Gondoljunk bele: egy ilyen kézre ütő pápai rendreutasítás mellett harminc éve még szó nélkül továbbment volna a világ, de ma már világbotrány, nemzetközi skandalum: Ferenc pápa képmutató, szeretetlen, mondjon le stb., stb. Skóciában egy éven belül vezetik be azt a törvényt, amely bűncselekménynek ítéli, ha a szülő megpofozza a gyermekét.

Ezen az úton haladva pár éven belül oda is eljuthatunk, hogy egy kézre csapásért perbe fogják a katolikus egyház fejét. A pápa bocsánatkérését olvasva azért ott bujkált bennem a kisördög: a migrációval szemben olyannyira megengedő, sőt azt egyenesen támogató egyházatya vajon hogyan reagálna, ha egyik-másik migránskedvence nemcsak a hírekben, a híradóban törne-zúzna, ütne-verne, gyújtogatna és erőszakolna, hanem éppen a Szent Péter téren, mondjuk a hívekkel való találkozás alkalmával? Jól jönne még néhány, megfelelő helyre kiosztott pápai kézre ütés.

A szerző nagyváradi publicista, újságíró