Le kell győzni az ellenzék jelöltjeit

A Rákosi-, Kádár- és Gyurcsány-korszak sötét évtizedei megmutatják, hogy mire számíthatnánk a hatalomhoz jutó, múltban gyökerezett posztkommunista, neoliberális ellenzéktől.

Rákosi Mátyás mások mellett Apró Antal társaságában. A diktatúra a lottót sem kímélte. Forrás: MTI

Az európai parlamenti választások alkalmával az ellenzék ismét leszerepelt. Az ország szavazó polgársága egyértelműen jelezte, hogy akik a második világháború után többször elárulták a hazát és tönkretették a gazdaságát, továbbra sem érdemelnek bizalmat. A balliberális politikai és gazdasági szisztéma 2019-re nemcsak kátyúba került, hanem mély szakadékba zuhant. Így aztán spekulálni arra, hogy a magyar embereket fél évszázadnál is hosszabb átverés után ismét maguk mögé állíthatják, elérhetetlen álommá vált. A szovjet gyarmatosítás kiszolgálása, majd 1994 után a tizenkét éves kormányzásuk bebizonyította totális alkalmatlanságukat, amelyet tetéztek a rabló­privatizációval, offshore cégekkel és korrupciós ügyletekkel.

A Rákosi-, Kádár- és Gyurcsány-korszak sötét évtizedei megmutatják, hogy mire számíthatnánk a hatalomhoz jutó, múltban gyökerezett posztkommunista, neoliberális ellenzéktől. Hazudozásuk folyamatos. Emlékezzünk, például ígértek ingyenes repülőjegyet a nyugdíjasoknak, alacsony kamatozású devizahiteleket, 4-es metrót, jogállamiságot és demokráciát. Ehhez képest a valóságban mást kaptak az emberek. Repülőjegy helyett lerobbant BKV-t és MÁV-ot, valamint befejezetlen korrupciós ügyletektől bűzlő 4-es metrót, a jogállamiság és a demokrácia sajátos vívmányaként gumilövedéket és lovas attakot. Nem feledkezhetünk meg a ma is még fájó devizaadósságról. A Gyurcsány vezette országrontók 2010 után teli zsebekkel menekültek, hátrahagyva az államcsődöt.

A bukott politikusok új taktikát választottak „ami nem megy, ne erőltessük” alapon, nem foglalkoznak országépítő tervekkel. Miután romba döntötték az egészségügyet és hamis tanokkal teletűzdelt könyvekkel butították a diákságot, kijelölték az új csatamezőket. A többség támogatását élvező kormány elleni orvlövészetet napi teendőnek tekintik. Szó sincs a pártok közötti nemes vetélkedésről. Ezzel szemben amortizált politikusok, egótól duzzadó, semmihez sem értő szerencsevadászok, magamutogató lánykák és fiúkák egymást uszítva támadják a demokratikus törvényhozást. Az ország gyarapodik, a gazdaság már Európának is példát mutat, a magyar GDP első féléves eredménye négyszerese az európai átlagénak. Az emberek érezhetik munkájuk gyümölcsét, nemcsak otthonukban, hanem kint az utcákon is.

Eközben az ellenzékinek mondott pártok vezetői elfelejtik, hogy már a harmadik országgyűlési választáson sem kerülhettek a hatalom közelébe. Az őket támogató, egyre fogyó választók egyéni identitásuktól vezérelve még mindig nyújtották kezüket pártjaik megerősödéséhez. A végletekig kitartó, eszmeiségükhöz ragaszkodó választók úgy gondolták, hogy talán megőrizhetik összetartó erejüket. Ezzel szemben elkezdődött a különböző pártok „összefogása” és bekapcsolták az ideológiai turmixgépet. Az előző országgyűlési választásokon a vesztes pártok vezetőinek egyetlen célja az Orbán-kormány megbuktatása volt. Az eddig különböző színekben tetszelgő pártvezetők turmixa szürkévé vált. A többségi polgárságot ellenségnek tekintik, miközben az illegális bevándorlást támogatják.

Úgy tűnik, nem maradt más, mint a külföldi baráti pártok önzetlennek nem mondható segítségének igénybevétele. Ennek ára van. A benyújtott számlákat csak hazaárulással lehet kiegyenlíteni.

Szövetségeseik is sorra veszítik el szavazóikat, csak régi sikereikre tudnak emlékezni. A fegyvereket nem teszik le, és ádáz harcot folytatnak a keresztény szabadság hirdetői ellen. A felbujtóstratégiájukhoz sok pénz szükséges, mert a civil világ félrevezetése nehéz és drága feladat.

Magyarországon az ellenzék most az önkormányzati háttérhatalom kiépítésére szövetkezik. Budapesten és vidéken egymással vívott élet-halál harcaikban minden utcasarkon bohózatokkal rémisztgetik a lakosságot. Megfizetett média- és sajtóhátterükkel egyelőre büntetlenül végzik a legitim állam működésének fellazítását. A Stasi és az ÁVO módszereit alkalmazva magándetektívek, felderítődrónok alkalmazásával, valamint megszámlálhatatlan és bizonyíthatatlan hazugságokkal rémhírterjesztőkké váltak. A Tanácsköztársaság stílusát – sötétben bujkáló, rémhírterjesztő ellenforradalmár, reszkess! – nem vesszük át. Erkölcsi és politikai fölényünkkel azonban visszavághatunk a demokratikus önkormányzati választásokon. A feladat az ellenzékiek által kiállított jelöltek legyőzése.

Az önkormányzati választások a szubszidiaritás érvényesülését biztosítják. Az országgyűlési választásokat kísérve a többségi akarat megerősítését szolgálják. Biztosítják a kormányzat és a települések hatékony, azonos érdekű együttműködését. Trianonra emlékezve, a megcsonkított Magyarországnak a nemzeti együttműködési rendszer adhat jövőt. Nincs szükségünk szélsőséges Lenin-fiúkra és Hitlerjugendre sem. A közel tíz éve együttműködő Budapest és a vidék közösségét a hatalomra éhes sakálok nem falhatják fel.

A szerző a CÖF-CÖKA elnöke