Leopardokkal a haderő modernizálásáért

Olyan hosszú távra szóló beszerzésekről van szó, amelyek évtizedekre meghatározzák a honvédség képességeit.

20200703 München Magyar felségjelzést kaptak a németországi Krauss-Maffei Wegmann KMW harcjárműgyártó által készített és teljesen felújított Leopard2 A4 típusú harckocsik. Ezek első hírnökei a Magyar Honvédség - lízingszerződés keretében - megrendelt tizenkét darabjának A képen: Magyar felségjelzést kapott Leopard2 A4 típusú harckocsi Fotó: Mirkó István MI Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István

2019 eleje óta folyik a honvédelmi tárca, a honvédség parancsnoksága és a Honvéd Vezérkar átalakítása. A 2018. évi CX. törvény értelmében a Honvéd Vezérkar kivált a Honvédelmi Minisztériumból, egyesült az Összhaderőnemi Parancsnoksággal, aminek eredményeként létrejött a Magyar Honvédség Parancsnoksága. Mint annyi minden ebben az országban, ez sokakat arra késztetett, hogy véleményt nyilvánítsanak az ügyben. Ez alapvetően jó dolog, és még akkor se helyes elnyomni a véleménynyilvánítást, ha abban hozzá nem értést, ne adja isten, rosszindulatot vagy éppen pártpolitikai elfogultságot vélünk felfedezni. Ezen írásnak sem az a célja, hogy kinyilvánítsa az egyedül üdvözítő megoldást, inkább arra törekszünk, hogy megvilágítsuk a változtatások hátterét, és esetleg további finomhangolást javasoljunk.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy interjúban így foglalta össze a változások lényegét: „Egy minisztériumot kell létrehozni, olyat, amely képes a Magyar Honvédség irányítására, a feltételek megteremtésére, a rendelkezésre álló javak szakszerű, törvényes felhasználására – tehát kontrollszerepet is ellát –, továbbá szükség van egy erős magyar honvédségi parancsnokság létrehozására. Külön kell választani a politikai irányítást végző szervet a katonai végrehajtástól.”

Mit is mond itt a miniszter? A legfontosabb eleme a változásnak az, hogy megoldást akar találni egy régen létező dilemmára, azaz arra, hogyan biztosítható a politikai és civil kontroll a haderő felett úgy, hogy ne keveredjenek a vezető szervek funkciói, azaz a Honvédelmi Minisztérium ne legyen egy politikai-adminisztratív intézmény és egyben része a parancsnoki láncnak. Ezt a szétválasztást irányozzák elő egyébként a hatályban lévő jogszabályok is, amikor a honvédség irányítását nem a ­minisztérium, hanem a miniszter kezébe adják, valamint – lásd az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatát is – világos különbséget tesznek a haderő vezetése és irányítása között: a miniszter irányítja, a parancsnok/vezérkari főnök (de erre még visszatérünk) vezeti a hadsereget. A struktúrának – elvileg – a funkciókat kell követnie. Mi is a különböző vezető szervek funkciója?

A Honvédelmi Minisztérium – ahogy a miniszter helyesen mondja – alapvetően a politikai és civil kontrollt gyakorló, irányító szerepet betöltő intézmény. A miniszter képviseli a kormány elképzeléseit, elvárásait, feladatszabását a tárcánál (a honvédségnél), de ezzel együtt felada­ta az is, hogy képviselje a tárca, a honvédség érdekeit, igényeit a kormánynál/a miniszterelnöknél, beleértve a haderő alkalmazására vonatkozó elképzeléseket és az ezek megvalósításához szükséges anyagi-pénzügyi fedezetre vonatkozó igényeket. Feladata a haderő-alkalmazásra vonatkozó koncepció és konkrét javaslatok kidolgozása a kormány honvédelmi politikájának alakítására és az ehhez szükséges feltételek megteremtése. Ezek között a legfontosabbak a szükséges jogszabályok, jogszabályi változások megalkotása és a költségvetés megtárgyalása a kormánnyal. Eközben természetesen alapvető szükséglet a megfelelő (katonai) szakértelem, tudás és ismeretek megléte és igénybevétele (ez az egyik buktató, amire a későbbiekben még visszatérünk). A kialakult koncepciót irányító hatáskörével élve a miniszter közvetíti a honvédségnek a honvédség parancsnokán keresztül.

Mindez azt jelenti, hogy ebben a rendszerben a miniszter irányítja a honvédséget, míg az ezen irányítás szabta kereteken belül a parancsnok vezeti a honvédséget.

A honvédség parancsnok(ság)ának viszonylag tiszta a feladatrendszere: a miniszter által közvetített politikai elvárásokat kell megvalósítani a honvédség rendelkezésre álló lehetőségeinek (eszközeinek) lehető leghatékonyabb hasznosításával.

Az igazi kérdés – amit a jelenlegi átalakulás során próbálnak megválaszolni – a vezérkar helye és szerepe ebben a folyamatban. Induljunk ki itt is a funkcióból: a vezérkar feladata a tervezés és a szervezés. Ez azt jelenti, hogy a vezérkar alapvetően koncepcionális munkát végez, nem közvetlenül vezeti a haderőt.

Ezt a szervezeti elemet, amely hosszú idő óta majd minden haderőn belül jelen van, nem találjuk a honvédelmi tárca jelenlegi struktúrájában. Ennek oka, véleményünk szerint, annak felismerése, hogy a parancsnok és a vezérkari főnök egymás mellett létezése – bár erre már volt példa a rendszerváltozás óta – beépített konfliktuspotenciált hordoz: ki az első számú katona, ki kinek van alárendelve, hiszen két parancsnok nem létezhet ugyanazon a rendszeren belül.

Ezt a dilemmát többféleképpen oldják fel a világban, nagyrészt annak függvényében, milyen a kormányzati rendszer (parlamenti, elnöki stb.), amelyen belül a haderő irányítása és vezetése megvalósul. A jelenlegi magyar rendszer egy új megoldást talált: a vezérkar ­funkcióit, feladatait egy minisztériumon belüli szervezeti egység, a honvédelmi államtitkárság kezébe adja, ami egy sajátos, innovatív megoldásnak tűnik, hiszen alapvetően katonai feladatokat egy lényegében civil szervezeti egység lát el. Ez biztosítja mindazt, ami más esetben a vezérkar feladata lenne, úgy, hogy elkerüli a potenciális konfliktust a vezérkari főnök és a parancsnok között. Erősíti a miniszter pozícióját, ezzel együtt a haderő feletti demokratikus politikai és civil kontrollt anélkül, hogy beleavatkozna a miniszter (irányítási) és a parancsnok (vezetési) jogkörébe.

Mindemellett megoldja azt az évtizedes konfliktust is, hogy az integrált minisztériumban milyen a viszony a közigazgatási államtitkár és a vezérkari főnök között. Ez a vita hosszú ­ideig rossz irányba vitte a minisztérium és a honvédség vezetését, amennyiben a civil kontroll helytelen értelmezése jegyében a közigazgatási államtitkár alá kívánta rendelni a vezérkart, azaz a minisztérium civil szervezetét de facto a parancsnoki lánc részévé tette, ami lényegé­ben alkotmányellenes helyzetet, komoly konflik­tusokat és működési zavarokat eredményezett. Tisztázódott a közigazgatási államtitkár jog- és feladatköre is, ami a közigazgatási feladatok ellátására terjed ki (korlátozódik). Ezzel egy másik évtizedes vita is megoldódott, amely arról folyt, hogy milyen a közigazgatási államtitkár és a vezérkari főnök viszonya, ki kinek az alárendeltje.

Elmondhatjuk, hogy ezekkel a változásokkal megerősödött a haderő demokratikus politikai és civil kontrollja, tisztázódott a haderő irányításának (miniszter) és vezetésének (parancsnok) viszonya.

Elértük ezzel a tökéletes irányítási rendszer megteremtését? Véleményünk szerint a jelenlegi körülmények között egy jó, működőképes, a kihívásoknak megfelelni képes rendszer jött létre, amit természetesen a tapasztalatok alapján finomhangolni szükséges, és egy idő múlva ismét meg lehet (kell) vizsgálni, lehetséges és szükséges-e a vezérkar visszavezetése a rendszerbe.

A haderő végre megkezdődött modernizálása különösen fontossá és időszerűvé tette a vezetési rendszer stabilizálását, hiszen olyan hosszú távra szóló beszerzésekről van szó – amelyek ráadásul adóforintok milliárdjaiba kerülnek –, amelyek évtizedekre meghatározzák a honvédség képességeit és alkalmazhatóságát. A régóta elavult orosz technika ráadásul más alkalmazási filozófiát tükröz: így például a ­T–72-es harckocsik helyett a német Leopard harckocsik rendszerbe állítása olyan technikát vezet be, amely alapvetően a XX. században született, de épp a Leopardok esetében olyan modernizáláson ment keresztül, hogy beleilleszthető a modern, akár az információs hadviselés kereteibe is.

A szerző diplomata, biztonságpolitikai szakértő