Novák Katalin több ajándékkal készül III. Károly koronázására
Károly király jó barátja volt Marton László szobrászművész, akinek egyik alkotását viszi el az államfő a koronázási ünnepségre.
Károly király jó barátja volt Marton László szobrászművész, akinek egyik alkotását viszi el az államfő a koronázási ünnepségre.
Putyin és Zelenszkij akár Budapesten is tárgyalhatna a békéről – mondta az arizonai kormányzójelölt.
A húszéves kecskeméti férfi kocsmába, áruházba, telephelyre tört be, volt ahova többször is.

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint már a Telex az új zászlóshajó.
Támogatást kér.
Taxiba akarta kényszeríteni a sértettet, a helyszínen őrizetbe vették.
Orbán Viktor miniszterelnök André Venturával, a portugáliai CHEGA párt elnökével tárgyalt.
A Medián közvélemény-kutató intézet vezetője a Facebook-oldalán fakadt ki, miután pert vesztett Kálomista Gáborral szemben.
– Segíts magadon, és az Isten is megsegít. Segítsünk egymásnak és az Isten is megsegít bennünket – üzente a CPAC-en Lázár János.
A tűzoltóknak sikerült megakadályozni, hogy felrobbanjon egy gázpalack és átterjedjenek a lángok a szomszédos családi házra.
A CPAC Hungaryn mondott beszédet a magyar honvédelmi miniszter.
Folytassátok a harcot! – üzente a volt amerikai elnök a CPAC Hungary 2023 konferenciának videóüzenetében.
Legtöbben a pápa várásnapi miséjét követték.
Pénteken többnyire napos idő várható, a nappali csúcshőmérséklet elérheti a 25 Celsius-fokot is.
A miniszterelnök pénteki rádióinterjújában kiemelte: elég erősek vagyunk ahhoz, hogy az amerikaiak ne tudjanak belepréselni minket a háborúba.
Péntek reggeli forgalmi és közlekedési információk.
David Pressman nagykövet nem az amerikaiak többségét képviseli szélsőbaloldali nézeteivel a Counterpoint Intézet elnöke szerint.
További támadók és más bűncselekmények elkövetőinek azonosítása a kamerafelvételek alapján jelenleg is folyamatban van.
A rendőrség lezárta a Berhida és Pétfürdő közti útszakaszt, a forgalmat Ősi és Várpalota felé terelik.
A köztársasági elnök elmondta, hogy Magyarország szövetsége Ferenc pápával és a Vatikánnal erős alapokon áll, mert ugyanazokban az értékekben hiszünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A nyomozó hatóság a férfi lakóhelyén az emberi élet kioltására alkalmas eszközt foglalt le.
Orbán Viktor nevét 1989. június 16-án ismerte meg az ország.
Az ukrán elnök interjújával kapcsolatos problémákról beszélt a Fidesz alelnöke.
Figyelmetlenség okozta a balesetet.
Zápor, zivatar, jégeső is lehet.
Az időközi választások alapján.
A kormányfő 36 évvel ezelőtti beszéde a rendszerváltoztatás szimbólumává vált, és azóta is meghatározza politikai pályáját.
A deportálások mellett egy másik hatékony utat is találtak az illegális migráció letörésére.
Nagy sebességgel, magabiztosan hajtott be a sofőr a kereszteződésbe, aminek csattanás lett a vége.
Egy hidegfront érkezett, a Tiszántúlon tart ki a legtovább a kánikula.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.