A zebrán ütöttek el egy 13 éves lányt Budapesten, a sofőr azonnal továbbhajtott
Szemtanúk jelentkezését várják.
Szemtanúk jelentkezését várják.
Egyre több olyan játék terjed a közösségi médiában, ahol engedély nélkül sorsolnak ki nagy értékű nyereményeket.
Az ellenzék a tavalyi kampányban milliárdokat kapott külföldről, a magyar hatóságok több szálon is vizsgálódnak.
Szemtanúk jelentkezését várják.
Egyre több olyan játék terjed a közösségi médiában, ahol engedély nélkül sorsolnak ki nagy értékű nyereményeket.
Az ellenzék a tavalyi kampányban milliárdokat kapott külföldről, a magyar hatóságok több szálon is vizsgálódnak.
Az általános főpolgármester-helyettes nem érti a pénzügyminiszter által bemutatott számokat Budapest helyzetével kapcsolatban.
A kormány és a Magyar Rektori Konferencia közösen védik a magyar hallgatók és kutatók érdekeit – tette közzé a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
A KDNP ügyvezető főtitkára elmondta, hogy megdöbbentek Karácsony Gergely bejelentésén, hogy a főváros nem akar szolidarítási adót fizetni.
Nem volt jó ötlet.
Új fotóval üzent közösségi oldalán a miniszterelnök.
A józsefvárosi önkormányzat két közvécét bezáratott használhatatlanság miatt, vérnyomokat és fecskendőket találtak bennük.
A meteorológiai szolgálat elmondta, miért.
A politikus nemcsak a felvidéki, de az egyetemes magyarság életében is intellektuális iránytű volt – mutatott rá.
2015 és 2019 között az Európai Unió élmezőnyében voltunk a csecsemőhalandóság csökkenésében, 2019-ben viszont emelkedtek a számok.
Júniusig felújítják az 50-es villamos vonalát, és nyárra befejeződhet az újpalotai útfelújítás is.
Már készülnek az egyházfő fogadására, a Terrorelhárítási Központ megkezdte a Kossuth tér biztosítását.
Az élelmiszerárstopokat június 30-ig hosszabbította meg a kormány.
Kényszerítés bűntett és garázdaság vétség elkövetése miatt indítottak eljárást.
A hatóság kiskorú veszélyeztetése miatt indított eljárást.
Simon Gábor a vád szerint még munkaügyi államtitkárként mintegy 270 millió forintot helyezett el egy grazi és egy svájci bankban.
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett. A fiatal férfi életét a gyors orvosi segítség ellenére sem tudták megmenteni.
Nagy elvárás a főpolgármestertől, hogy egy nyilvános WC-t üzemeltetni tudjon? – tette fel a kérdést Bohár Dániel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az eddig nyilvánosságra került információk szerint Vig Mór korrupciós pénzt juttathatott a fővárosi baloldalnak.
Három magyar egyetem is a világ legjobbjai között van.
Igaz, az osztalék a korábbinál szerényebb lett.
A Fidesz szerint a szikrás politikus körül elfogyott a levegő.
A főpolgármester megtéveszthette a hatóságot.
A vállalat részvétet nyilvánított az elhunyt fiatalember családjának.
Az őrök a férfi életét már nem tudták megmenteni.
Folyamatosan támadja Magyarországot az Európai Bizottság.
Elárulta az ügyvéd.
Fékszárnyhiba okozta a problémát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.