A Fővárosi Törvényszéken ma negyedszer is újrakezdődött Simon Gábornak, az MSZP egykori elnökhelyettesének a büntetőpere az újabb bíróváltás miatt. A magyar politikai életet egykor nagyban befolyásoló, egy időben koalícióban kormányzó, mára az Országgyűlésben is csak nagyítóval látható mikropárt, az MSZP volt második számú vezetője már hét éve jár bíróságra nagy összegű költségvetési csalás, valamint hamis okirat felhasználás vádja miatt. A vád szerint még munkaügyi államtitkárként, 2008 januárjától a következő év áprilisáig több mint 570 ezer eurót és 160 ezer dollárt, összesen mintegy 270 millió forintot helyezett el egy grazi, illetve egy svájci bankban.
Negyedszer kezdték újra az MSZP volt elnökhelyettesének a perét
Negyedszer is újrakezdték a Fővárosi Törvényszéken Simon Gábornak, az MSZP egykori elnökhelyettesének a büntetőperét. Az egykori nagy kormányzópárt eltűnőben a süllyesztőben, a volt második ember pedig hét éve jár bíróságra, egyebek mellett több száz millió forintos költségvetési csalás vádja miatt.

Az immár negyedik bíró, Tóth Erzsébet ma kezdésként leszögezte: nem kívánja indokolatlanul elhúzni az eljárást, sőt arra törekszik, hogy minél gyorsabban lezárja az ügyet. A vádat képviselő ügyésszel és a vádlottal, valamint a védelemmel egyetértésben az újrakezdett tárgyaláson el is tekintettek a vádirat ismertetésétől.

A vádirat lényege szerint Simon Gábor rövid idő alatt összesen 267 millió forint bevételt szerzett, amely után nem fizetett személyi jövedelemadót és egészségügyi hozzájárulást, ezzel 128 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
A vádhatóság letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta a volt baloldali politikusra, akit hamis magánokirat nyolcrendbeli felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítással is vádolnak.
A hamis magánokirat felhasználása alatt azt kell érteni, hogy a 2008 és 2012 közötti vagyonnyilatkozataiban, illetve adóbevallásaiban jövedelemként csak az országgyűlési képviselői, illetve államtitkári tisztségéért kapott bevételeket tüntette fel.
További Belföld híreink
A másik vád pedig közokirat-hamisítás felbujtása, ami egy, az édesanyja vezetéknevére és Simon keresztnevére kiállított hamis bissau-guineai útlevél miatt szerepel a vádiratban.
A hamis útlevél néhai Welsz Tamáshoz köthető, aki 2014-ben öngyilkosságot kísérelt meg egy rendőrautó hátsó ülésén, majd a kórházban elhunyt.
Ebben a vádpontban már jogerősen elítélték a tettestársat, aki Simonra terhelő vallomást tett. Simon Gábor egyébként a költségvetésnek okozott vádbeli kárt megtérítette, azt befizette az államkincstárba, így büntetése az első vádpontban akár korlátlanul enyhíthető.

A büntetőeljárásról szóló törvény értelmében bíróváltás esetén újra kell kezdeni a büntetőper tárgyalását, ám nem kell teljes egészében kell megismételni a már lezajlott bizonyítási eljárást. Ezúttal is ez történik, csakúgy, mint a korábbi, 2020-as bíróváltáskor. Az új eljáró bíró ismertetni fogja az eddigi bizonyítási eljárás jegyzőkönyveit.
Ma egyébként Simon Gábor fenntartotta korábbi, egyébként egybehangzó vallomásait, így azokat sem olvassák fel újra. A védelem pedig közölte: új adószakértőt kérnek fel az ügyben, illetve a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól is várnak még az üggyel kapcsolatos iratokat. Mindezek ismertetésére a szeptemberre várható következő tárgyalási napon kerülhet sor.
A bírónőről
Tóth Erzsébet bírónő jogászi körökben arról ismert, hogy politikailag is fajsúlyos ügyeket vitt és visz jelenleg is. Ő tárgyalja például a végrehajtók vezetője, Schadl György és társai ellen a közelmúltban kezdődött pert. Ő mentette fel 2018-ban első fokon Szabó Pál volt postavezért a Gyurcsány Ferenc közlekedési minisztere és társai ellen indított hűtlen kezelés ügyében, az úgynevezett Postapalota-ügyben. Az ítélet hatalmas botrányt váltott ki, lapértesülések szerint a bírónő a szóbeli indokolásában arról kezdett el beszélni, hogy politikai eljárásról van szó, gazdasági koncepciós perről, de a bíróság a vádlottak felmentésével helyreállítja az egyensúlyt.
Borítókép: Simon Gábor, az MSZP volt elnökhelyettese a Fővárosi Törvényszék folyosóján ma (Fotó: Teknős Miklós)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Megtartották az Élet menetét Budapesten
Az Izrael elleni terrortámadás megrendítette azt a hitet, hogy a holokauszt nem történhet meg újra.

Brutális törés: ezért ne engedjünk egyszerre több gyereket trambulinba + fotók
Figyelmeztet a gyermekorvos.

Napi cukiság: óvodások kérték az autósokat, hogy figyeljenek a zebránál
Rajzokkal, táblácskákkal vonultak az ovisok.

Újabb időközi választáson tarolt a Fidesz
A hatvannégy százalékos győzelmet sokan megirigyelték volna.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

„Engem nem érdekel, hogy hol lesz király, csak itt ne, Pápán”

Megszólalt a pannonhalmi főapát a pápaválasztásról, szerinte ez a fő különbség Ferenc pápa és XIV. Leó között

Ezért sötétült el Spanyolország – Itt vannak az okok!

Liverpool–Arsenal: Drámai csata az Anfielden

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

Óriási a baj a Barcelonánál, komoly problémák vannak az új stadion építésével

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Premier League: kikapott a Man. United és a Spurs, „becsületpontot” szerzett a Leicester City

Az fájhat igazán Bognár Györgynek, amit Robbie Keane mondott

Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát

A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”

A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Megtartották az Élet menetét Budapesten
Az Izrael elleni terrortámadás megrendítette azt a hitet, hogy a holokauszt nem történhet meg újra.

Brutális törés: ezért ne engedjünk egyszerre több gyereket trambulinba + fotók
Figyelmeztet a gyermekorvos.

Napi cukiság: óvodások kérték az autósokat, hogy figyeljenek a zebránál
Rajzokkal, táblácskákkal vonultak az ovisok.

Újabb időközi választáson tarolt a Fidesz
A hatvannégy százalékos győzelmet sokan megirigyelték volna.