Nem sajnálják a pénzt az amerikaiak, ha a háborús plakátkampányról van szó
A Nyugati Pályán nevű oldalon az utóbbi években 138 millió forintért adtak fel hirdetést.
A Nyugati Pályán nevű oldalon az utóbbi években 138 millió forintért adtak fel hirdetést.
Nagyon kiakadtak a bácsalmásiak.
Védekezni sem tudott a 81 éves férfi.
A Nyugati Pályán nevű oldalon az utóbbi években 138 millió forintért adtak fel hirdetést.
Nagyon kiakadtak a bácsalmásiak.
Védekezni sem tudott a 81 éves férfi.
Számos országból érdeklődnek, miként vehetnék át a kiválóan működő védőnői hálózatot.
A városvezető közölte, hogy a héten bejelentett kormánydöntés értelmében csökkentett áron juthatnak áramhoz az önkormányzatok, ami jelentős városüzemeltetési megtakarítást jelent.
Minden idők negyedik legnagyobb nyereménye várja a szerencsés nyertest.
Chris Dinsdale Kanadába távozik, utódja május 1-jétől Kam Jandu lesz a Budapest Airport élén.
Jól látható, hogy a dollárbaloldal még saját szavazótáborával is ellentétes álláspontot képvisel – olvasható az Alapjogokért Központ aktuális közvélemény-kutatásában.
A The Economist szemléje szerint a transzgender fiatalkorúak kezelésének árnyoldalairól sokáig hallgattak a tudományos élet szereplői.
Szombaton és vasárnap rendezik meg a Telekom Vivicittá futófesztivált.
Lezárták a Megyeri híd érintett szakaszát Budakalász felé.
Az élelmiszerár-stopokat június 30-ig hosszabbította meg a kormány.
Az elmúlt két év gazdasági növekedését úgy sikerült elérni, hogy közben az Európai Unió országai által meghatározott helyreállítási pénzek Magyarországra még nem érkeztek meg.
Csütörtök reggeli forgalmi és közlekedési információk.
Csütörtökön több órára kisüt a nap, de több megyére adtak ki figyelmeztetést zivatar miatt.
A közlemény szerint a fejlesztés eredményeként az iskola versenyképessége javul, a pedagógusok régióban tartása eredményesebbé válik.
Általános tévhit, hogy a szívbeteg gyermekek nem sportolhatnak. Ezeknek a hiedelmeknek az eloszlatását szolgálja a Szív-Kör Egyesület közelgő eseménye, a Szív-Kör olimpia is.
Azt üzenik az ifjúságnak, hogy Jézus nem múltbeli történelmi személyiség, hanem most is él.
Javítani kell a bizalmat a betegek, ápolók, orvosok és irányítók között, valamint az emberi értékekre, kényelemre és érthetőségre is nagyobb hangsúlyt kell fordítani – emelték ki.
Következménye lesz a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei hírportál, a BOON birtokába került videón látható megdöbbentő eseményeknek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az elemző szerint a Tisza Párt úgy vergődik, mint a partra vetett hal.
Felháborító, de nem meglepő: Magyar Péter humoristája többször is viccelődött már erőszakkal.
A pénteken záruló Voks 2025 komoly megerősítés lehet Orbán Viktornak.
A főpolgármesternek nem számít, hogy a budapesti rendőrfőkapitány megtiltotta.
Augusztusra talán a nyár is megérkezik.
Nem szavazták meg a segítséget.
A Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint már 15 százalékponttal vezet a Tisza Párt a választani tudó „biztos” szavazók körében.
Teherán akár hetek alatt nukleáris fegyverhez juthat.
Marie Bjerre dán Európa-ügyi miniszter Magyarországot támadta.
A tűzoltók már nagy erővel nekikezdtek az oltásnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.