A baloldal állhat a Tanítanék Mozgalom mögött
Egy újabb baloldali támogatású, álcivil szervezet bukhatott le.
Egy újabb baloldali támogatású, álcivil szervezet bukhatott le.
Az alapítvány Szellemi Honvédő díjában részesült Szijjártó Péter külügyminiszter.
Az Advent Bazilika már két alkalommal, 2019-ben és 2021-ben is diadalmaskodott a rangos európai karácsonyi vásárokat tömörítő mezőnyben.
Egy újabb baloldali támogatású, álcivil szervezet bukhatott le.
Az alapítvány Szellemi Honvédő díjában részesült Szijjártó Péter külügyminiszter.
Az Advent Bazilika már két alkalommal, 2019-ben és 2021-ben is diadalmaskodott a rangos európai karácsonyi vásárokat tömörítő mezőnyben.
Az önkormányzat negyedévente 9,3 millió forint szolgáltatási díjat biztosít a Magyar Posta Zrt.-nek.
Keller László a levelek tanulsága szerint a szülői munkaközösség tagja, a tanársztrájkok aktív segítője.
Jövő héten tárgyal a közgyűlés Budapest 2023-as költségvetéséről.
Miközben takarékosságra hivatkozva a főváros idén nem kapott karácsonyi kivilágítást, a háromágú lámpák fölösleges használata a Lánchídon óránként százezrekbe kerülhet.
Advent első vasárnapján útjára indult a Magyar Katolikus Egyház hivatalos TikTok- és Instagram-oldala.
Sikeres a kutatói adatbázison működő szakrendszer.
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség szerint az RTL nem először szakít hatalmas pénzt emberek megalázásából, ez azonban mára alapvető morális határokat lépett át.
Kihallgatta a rendőrség azt a férfit, aki névtelenül küldött zaklatólevelet.
Az ellátások kifizetése legkésőbb december 23-ig megtörténik.
Az influenzajárványhoz képest a koronavírus-járvány továbbra is mérsékelten zajlik Magyarországon, a kórházban ápoltak számba azonban megemelkedett.
Portik Tamás végül nem ismerte be Fenyő János megöletését, és kérdésekre felelve Gyárfás Tamásra nézve kedvező válaszokat adott.
Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium nem egy állami fenntartású intézmény: borsos tandíjat kell fizetni a tanulóknak.
A megbeszélésen a cég hosszú távú üzleti stratégiájáról, a szankciókról, illetve Magyarország energiabiztonságáról tárgyaltak.
A magyar határ folyamatos nyomás alatt van, így nem véletlen, hogy Albániában is tanácskoztak a kérdésről – mutatott rá a főtanácsadó.
A Nézőpont Intézet szerint fontos, hogy ne csak a háborúpárti hangok hallassák magukat, de azok az elképzelések is megmutatkozzanak, amelyek a háborút szeretnék lezárni.
Több gimnáziumban is ülősztrájkolnak a diákok, az óbudai Alternatív Közgazdasági Gimnáziumból pedig az utcára vonultak.
Nem stimmel a matek, zavaros baloldali kampányköltések, tiltott pártfinanszírozás történhetett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
AZ ELMÚLT HÉT ESEMÉNYEI – Az Egyesült Államok vezette unipoláris rendszer a vége felé közeledik.
Szita Károly megtette javaslatát, a kormány nyitott a változtatásra.
Cannabisboltok magyarországi működését tartja megfontolandó ötletnek a Tisza Pártot pénzelő Raskó György.
Gál András információink szerint elsők között kezdte követni tavaly februárban Magyar Pétert. Szinte a kezdetektől együtt építkeztek, Gál hozta be Nagy Ervint is Magyar mellé.
A társadalmi nyomás sikeresnek bizonyult, visszavonulót fújtak Magyar Péter elvbarátai.
Huszonnyolc kezelésen van túl.
A baloldalra kacsingató politikai elemző szerint sem kormányképes Magyar Péter és pártja.
Két aktuális témával készült a Rapid délelőtti adásában Szentesi Zöldi László, a Magyar Nemzet főmunkatársa és Kis Ferenc, a Mediaworks főmunkatársa.
A pápa is részvétet nyilvánított.
Mate Kocsis masterfully caricatures Peter Magyar, who has also become the subject of memes with his boxing picture.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.