Benyújtották a vádiratot: mi lesz így Szilvásyékkal?

Benyújtotta vádiratát a volt titkosszolgálati vezetők ügyében a Budapesti Katonai Ügyészség szerdán a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához.

PR
2011. 12. 07. 11:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzetírt korábban arról, hogy megalapozottan és minden kétséget kizáróan bizonyítják az államellenes bűncselekmény gyanúját azok a dokumentumok, amelyek a kémbotrány néven elhíresült, a Budapesti Katonai Ügyészség (BKÜ) által folytatott eljárásban a nyomozó hatóság birtokába kerültek.

Margl Zoltán, a katonai ügyészség helyettes vezetője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a Budapesti Katonai Ügyészség július 8-án rendelt el nyomozást kémkedés bűntette és más bűncselekmény gyanúja miatt. A lefolytatott nyomozás eredményeképpen a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) korábbi főigazgatója, Galambos Lajos ellen kémkedés, a korábban a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő, tárca nélküli miniszter, Szilvásy György ellen felbujtóként elkövetett kémkedés, Püski László ellen bűnsegédként elkövetett kémkedés, a NBH korábbi főigazgatója, Laborc Sándor István ellen pedig kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette miatt nyújtottak be vádiratot a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a vádlottak közül Galambos Lajos és Püski László előzetes letartóztatásban, míg a másik két vádlott szabadlábon várja a bírósági eljárást. A Fővárosi Ítélőtábla Katonai Tanácsa július 14-én rendelte el Galambos Lajos előzetes letartóztatását. Laborc Sándor ellen a katonai ügyészség egy másik ügyben, szeptemberben hivatali visszaélés bűntette miatt is vádiratot nyújtott be a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsához.

A Magyar Nemzet október végén közölte: a Budapesti Katonai Ügyészség rövid időn belül befejezi a kémbotrány néven elhíresült, június 28-án kirobbant ügy iratainak ismertetését, és államellenes bűncselekmény miatt még az idén vádat emel az eljárás négy gyanúsítottja – Galambos Lajos, az NBH korábbi főigazgatója, Szilvásy György, a Gyurcsány-kormány 2007 és 2009 közötti titokminisztere, Laborc Sándor, az NBH 2007 és 2009 közötti főigazgatója, valamint Püski László, egy biztonsági cég társtulajdonosa – ellen. A lap akkor azt írta: a katonai tanács a jövő év elejére tűzheti ki a büntetőper tárgyalását. Ismert, a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa november közepén két hónappal meghosszabbította Galambos Lajosnak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának előzetes letartóztatását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.