Legutóbb április végén még Réthelyi Miklós – mint nemzetierőforrás-miniszter – nyújtotta be az Országgyűlésnek az újabb egészségügyi salátatörvény javaslatát, amely többek között a dolgozók visszamenőleges, illetve beépülő béremeléséről, továbbá több szociális ellátásról, köztük a táppénz elbírálásának egyszerűsödéséről, valamint a gyógyszerhamisítás irányelvének átültetéséről is rendelkezik. Ennek a javaslatcsomagnak az általános és részletes vitája már lezajlott, a végszavazás várhatóan a jövő héten lesz.
A kormány honlapjára szerdán került fel az elfogadásra váró salátatörvény rendelkezéseinek részletszabályait, illetve egyéb egészségügyi jogszabályok módosítását tartalmazó, „az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló kormányelőterjesztés-tervezet”, melyhez csütörtök délig várják a véleményeket.
28 milliárd forintos fedezettel kalkulált a kormány
A dokumentum egyebek mellett az egészségügyi dolgozók visszamenőleges és folytatólagos bérrendezésének részletszabályait tartalmazza. A javaslat rögzíti, hogy az egészségügyi dolgozók egyösszegű, illetve folyamatos illetmény- és bérnövelésére a 2012. évi módosított előirányzat szerint több mint 28 milliárd forintos fedezetet kalkulált a kormány.
Továbbá arra is kitér, hogy a szakorvosképzésben részt vevő rezidens és a központi gyakornok szakképzésének képzési költségéhez az állam a szakképzés normatív költségével járul hozzá, amely a képzést irányító és végző szakorvosok (tutorok, mentorok) díjazását is magába foglalja.
Strukturális átalakítás
Az országszerte uniós támogatással megvalósuló kórházfejlesztések nyomán javul a betegellátás színvonala, és jobbá válnak az egészségügyi dolgozók munkakörülményei – jelentette ki még május 15-én Szócska Miklós.
Amint azt az MNO korábban megírta, az egészségügyi alapellátás területének további fejlesztéséről kezdett konzultációsorozatot a háziorvosokkal az egészségügyi államtitkárság Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Beneda Attila kabinetfőnök vezetésével.