A szóvivő arról is tájékoztatott, hogy a csaknem 800 ezer Malév-jegyfoglalás 16 százaléka, mintegy 126 ezer tartozik a január 31-én életbe lépett kormányrendelet hatálya alá, ami alapján nem a jegy árát térítik vissza, hanem az alternatív közlekedési eszköz igénybevételének számlával igazolt költségét.
Ezenfelül az utasnak jár a szállás, étkezés, bizonyos szállítási költségek megtérítése a kormányrendelet szerint. Az ilyen típusú igények összegét még nem lehet becsülni, az a március 31-i határidőig beérkező kérelmek számától is függ – közölte a Malév.
A kormányrendelet azt célozza, hogy azok az utasok, akik a Malév Zrt. menetrend szerinti járatára a leállás előtt vásárolták a jegyüket, és menetjegyük a leállást követő három napon belül jogosítana utazásra, segítségnyújtást kapjanak. Ugyancsak segítségnyújtásra számíthatnak azok az utasok, akik a leállás előtt már elutaztak a célállomásra, és a visszafelé útra február 29-ig érvényes menetjegyük van. Minderre kétmilliárd forintot különítettek el.
Az összes foglalás közül 418 450 olyat tartanak nyilván, ahol már kifizették a repülőjegy árát, ezekben az esetekben az utasok visszatérítésre jogosultak. Ez mintegy kilencmilliárd forintot jelent. Még készül a felmérés arra, hogy az uniós jogszabályok alapján mekkora további visszatérítési kötelezettségre lehet számítani.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az elmúlt években folyamatosan figyelmeztetett a Malév Zrt. gazdálkodásával kapcsolatos kockázatokra – olvasható az ÁSZ hírportálján.
Visszamennek a Q400-as repülőgépek is
A kötbérfizetési kötelezettség miatt adja vissza a Malév a Q400-as turbópropelleres repülőgépeket – tudta meg az MTI pénteken a Malévtől. A négy darab Q400-as Bombardier gyártású repülőgépet a Malév pénzügyi lízing konstrukcióban szerezte be. A pénzügyi lízing alapján most kötbért kellene fizetnie, ezért szállítják vissza a repülőgépeket a SAS légitársaság számára. A korábbi tájékoztatás szerint a Malév 2008-ban négy használt Q400-as típusú, turbólégcsavaros repülőgép beszerzésével kezdte meg regionális gépparkját lecserélni. Az akkor még orosz közvetett többségi tulajdonban lévő Malév vezérigazgatója, Leonov Péter azt mondta, hogy a gépeket a négy 50 személyes CRJ200-as, valamint a 2009-től fokozatosan kivonandó öt 72 személyes Fokker 70-es helyébe állítja be.
Az Airportal.hu számolt be arról pénteken, hogy a nap folyamán elhagyja a Liszt Ferenc nemzetközi repülőteret a Malév két, lízingelt Q400-as repülőgépe is. A magyar légitársaság február 3-án szüntette be működését, a Malév 18, az International Lease Finance Corporationtől (ILFC) bérelt Boeing 737-ese közül 14 még aznap visszarepült a cég európai központjába, Shannonba. Magyarországon még egy Boeing van; a HA-LOB lajstromú gép az első Next Generation Boeing volt, amely megérkezett a Malév flottájába.