Hozam

Biztosan léteznek tudományos válaszok is arra, hogy a vidéki élet miért ösztönöz jobban gyerekvállalásra, de hogy valamiképpen így van, azt legbelül mindenki érzi.

Nagykanizsa, 2019. február 28. Kislány játszik a tavaszias melegben a nagykanizsai csónakázótónál 2019. február 28-án. MTI/Varga György Fotó: Varga György

„Péntek délután, a kánikulában megyek haza, s látom, hogy a kétéves kislányom egy lavórban ül az erkélyen. Összeszorult a szívem. Szóltam a feleségemnek, csomagoljon, irány Makád!” A döntés nem csupán egy hétvégére szólt, Anti hamarosan hazaköltözött Makádra (amely egy falu hatvan kilométerre Budapesttől, a Csepel-sziget déli csücskében). Ma már több száz hektáron gazdálkodik, nem a Facebookon él közösségi életet, hanem a helyi vadásztársaság tagjaként, de ha történetesen bunyózni támad kedve, akkor autóba huppan, s felhajt a csepeli edzőterembe. Ja, s ma már négy gyereket nevel a feleségével szeretetben.

Íme, egy brókerből lett gazda élete dióhéjban. Az üzleti élet hajszájától megcsömörlött Anti előtt persze más választás is állt. Hirtelen felindulásból az argentin pampákra vagy Új-Zélandra is elzarándokolhatott volna, hogy szarvasmarhát tenyésszen; esetleg Alaszkában, a Yukon felső folyásánál egy zord, a fehér ember számára már-már elviselhetetlen klímájú telepen várhatná minden évben a napot, amikor megkezdődik és véget is ér a nyár; netán Nepálban keleti bölcseletet tanulhatna buddhista szerzetesektől. Sőt, mindezt egymás után is kipróbálhatta volna további kalandokra benevezve, hogy miután mindegyikre ráun, feltegye magának a kérdést: és most mit kezdjek magammal, az életemmel.

Neki persze könnyű dolga volt. Első generációs városi GDP-hajhászóként nem vágta el a gyökereit, amelyek akkor is táplálták, hogy ha közben más forrásból is merítkezett. Persze valaha az őseink kivétel nélkül faluról kerültek városba, csak „elfelejtettek” visszatérni. S ha vissza is vágytak, nem tudtak, nem mertek visszaköltözni.

Nyugalom, nem képzelt falusi romantikával akarok téríteni. Hadd ne soroljam, melyek a városi és a vidéki (hogy ne pusztán falusit emlegessünk) életformának az előnyei és hátrányai. Városban nyilvánvalóan kényelmesebb és egyszerűbb az élet. A falu ma már nem pusztán termelő közösség, hiszen a gépesítésnek köszönhetően sokkal kevesebb munkáskézre van szükség a földeken. Falun sem kell kútról hordani a vizet, a kert végében latrinába pottyantani, mint ahogy az internet korában az sem felel meg a valóságnak, miszerint falun az ember mindentől elvágja magát, élve eltemetkezik.

Ám a falu nem is pusztán rigófüttyös, friss szénaillatú, állatsimogatós mesevilág, ahol mindenki ismeri és tiszteli egymást. Hogy mit is jelent falun élni a mai világban, arra bizony nehéz lenne pontos választ adni, vidékpolitikusok azt szokták mondani, a falu szerepét újra kellene gondolni XXI. századi társadalmunkban.

Így igaz. Ám van egy megkerülhetetlen szempont. Ha arra keressük a választ, melyik Magyarország legfejlettebb régiója, akkor a legtöbb ismérv szerint természetesen Budapest (és agglomerációja) kívánkozik az élre, a legelmaradottabbként pedig Borsodot és Szabolcs-Szatmárt szokás megbélyegezni. Na már most, a termékenység szempontjából vizsgálva a két keleti megye jár az élen, s Budapest hátul kullog. Amennyiben a demográfiai válság a magyar nemzet előtt álló legnagyobb kihívás, akkor az úgynevezett népességmegtartó erő megkerülhetetlen szempont. Biztosan léteznek tudományos válaszok is arra, hogy a vidéki élet miért ösztönöz jobban gyerekvállalásra, de hogy valamiképpen így van, azt legbelül mindenki érzi.

Négy másik „hozamáért” Anti barátom minden részvényét eladta. Ám az a négy minden befektetésnél értékesebb. Az élet értelme.