A velünk élő gyűlölet

Az egykori SZDSZ-maradék martalócai most megint tudják, merik és teszik. S ahogyan a „legantikommunistább párt” 1994-ben összeállt az MSZP-vel, ma a legantifasisztábbak együtt korzóznak a fasisztákkal.

Az ellenzéki pártok a Parlament előtt buzdítottak lázadásra Fotó: Teknős Miklós

Reszkető kézzel írom e sorokat. Lehet, ezek az utolsó mondatok, amiket közölhetek életemben. Igaz, azt sem tudom, lesz-e elég bátorság a főszerkesztőmben, a tördelőkben, a nyomdában, hogy meg is jelenjen ez a kétségbeesett, de mégis hősies utolsó kiáltás.

Amennyiben mégis ezt olvassák a Magyar Nemzet olvasói, addigra valószínűleg már mindannyian egy börtön mélyén rohadunk, összeverve, megkínozva, megalázva. Körmeink letépve, ujjaink ezer darabba törve. Jobb esetben. Mert az is lehet, hogy már a Duna mélyén lengünk lilán a semmibe, valami betonkolonchoz láncolva. Nem baj. Bárhogy is lesz, megérte.

Ellenálló lettem, s így valószínűleg: vértanú. Mártírja az orbáni kegyetlen náci diktatúrának. De, ahogy valahol olvastam, ha biztos a siker, mit számítanak az életek! Lázadásomat most azzal kezdtem – s ezzel is fejezem be minden bizonnyal –, hogy ezt a cikket, de úgy higgyék el, egyetlenegy sorát sem, nem mutattam meg Orbán Viktornak.

És ez főbenjáró bűn, mert Magyarországon ma semmi nem jelenhet meg, de egyetlenegy mondat sem, a miniszterelnök jóváhagyása nélkül. Legalábbis a La Repubblica elnevezésű baloldali olasz lapban megjelent minapi cikk szerint.

A szerző, bizonyos Andrea Tarquini előszeretettel foglalkozik Kelet-Közép-Európával, ezen belül is a rasszizmussal és a homoszexuálisok jogainak sérelmével. Cikkeit kellő komolytalansággal érdemes csak olvasni, mint bevezető soraimat, különösen, ha hazánk és Lengyelország a témája, mert írásaiból az derül ki, hogy halvány segédfogalma sincs arról, ami ezekben az országokban történik. De az is kiderül, hogy ezt a hiányosságát általában azzal pótolja, hogy egy kellően liberális, baloldali súgót talál, aki eligazítja világunk dolgaiban.

Az említett cikkben például egy Haraszti Miklós nevűt. Rosszabb emlékezetű, valamint fiatalabb olvasóinknak mondom, Haraszti maois­tából, Kína-rajongóból lett az SZDSZ egyik alapítója, majd ügyvivője, később az EBESZ sajtószabadság-felelőse, minden jobboldali, polgári, konzervatív, keresztény gondolat megrögzött ellensége. A Fidesz 2010-es győzelme óta számtalan cikkben, interjúban – mintha darabbérben fizetnék – kinyilvánította, mennyire zsigerből gyűlöli az Orbán-kormányt.

Mert csak a féktelen és esztelen gyűlölet mondhatta vele például, hogy Orbán Viktor arra is képes lenne, hogy fegyverrel törje le a nép ellenállását. Haraszti az olasz lapban egyenesen Goebbelshez hasonlította a magyar miniszterelnököt. Miért nem egyenesen Hitlerhez? Persze ebben sincs semmi új, előkerült már itt másoknál Goebbels is, Hitler is, Pol Pot is.

De ha már a náciknál tartunk, azt azért mégis érdemes lenne megkérdezni Harasztitól, aki amúgy az ellenzéki összefogás nagy pártolója: hogyan viszonyul a Jobbikhoz? Ahhoz a Jobbikhoz, amelyik sokáig a legantiszemitább, már-már nyíltan náciszimpatizáns pártként működött, amelynek tagjai évekig holokamuztak, meggyalázták olykor a zsidó emlékműveket és listázták volna a zsidó származású politikusokat?

Tudjuk, se kommunista, se náci kutyából nem lesz soha demokratikus szalonna, akkor hát Haraszti Miklós hogyan néz tükörbe reggel, amikor Goebbels-hívekkel bratyizva goebbelsezi a magyar miniszterelnököt?

Az egykori SZDSZ-maradék martalócai most megint tudják, merik és teszik. S ahogyan a „legantikommunistább párt” 1994-ben összeállt az MSZP-vel, ma a legantifasisztábbak együtt korzóznak a fasisztákkal. Mert nincsenek elvek, csak a velük élő gyűlölet és a hatalom akarása.

Kegyelmes Orbán Viktor miniszterelnök úr, esedezve kérjük, bocsássa meg vakmerőségünket, hogy nem járultunk e cikkel sem nagyságos cenzúrája elé. Büntetésül ne küldjön bennünket valami kínai átnevelőtáborba. Mert ott esetleg ilyen harasztimiklósokkal találkoznánk.