Például egyre többen jöhetnek rá arra, hogy ha a maguk által demokratikusnak mondott pártok képviselői tüntetően fittyet hánynak a lakosság érdekeire és a gyűlölködő konfrontáció szubkultúráját választják a parlamentben, a közéletben, az valójában az általuk színleg dicsőített magaskultúra megcsúfolása és a kulturálatlanság piedesztálra emelése.
Olyan pártvezetők vannak köztük, akik nem tudnak se helyesen írni, se helyesen gondolkodni. Akik teljhatalom helyett tejhatalmat írnak, amikor dühödten támadják a válságot megoldani akaró kormányt. Vagy egy olyan – a magának tényleg teljhatalmat adó – főpolgármester, aki nem tudja, mi a különbség a Nemzeti Múzeum és a Nemzeti Galéria között, és a programjának mindössze három pontjában említi meg a kultúra szót. Vajon milyen támaszai lehetnek ők a kultúrának? Talán érthető ezek után, miért dívik a köreikben az a politizálási stílus, amely vitát, érveket nem ismer, csak kijelentő módban tett sértegetéseket, rágalmakat.
Az ellenzéki politika igazán felnőhetne a hazai kultúrateremtők szintjére. Ellenkező esetben nekik nemigen adatik meg az újrakezdés lehetősége a vírusválság után. A veszélyhelyzet meghosszabbításának elutasításával az általuk elárult emberek vonják meg majd tőlük még azt a kevés bizalmat is, amit eddig adtak nekik.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!