Ki ne tudná: megkezdődött az úgynevezett „LMBT történeti hónap” – délibábos szép hazánkban immár tizenegyedik alkalommal. Vigadjunk! A megnyitót maga Kerpel-Fronius Gábor celebrálta néhány napja.
Mindez annyiból érdekes, hogy Kerpel-Fronius állítólag valamiféle főpolgármester-helyettes, aki az „átláthatóságért, részvételiségért, innovációért és fenntartható fejlődésért” felel (jelentsenek ezek bármit), ezért nyalja föl hó végén a közpénzt, nem pedig azért, hogy városalvezéri minőségében szexuális magánügyeket népszerűsítsen. Mégis ezt teszi.
Ráadásul március végén Kerpel-Fronius munkahelyén, a haverjai által kis híján dobra vert Városházán bohóckodik majd az öt balliberális párt (DK, MSZP, Momentum, Párbeszéd, LMP) Sokszínű Magyarországért nevezetű parlamenti „munkacsoportja”, amely – szintén – mi mással foglalkozna, mint az LMBT-jogokkal.
Megfigyelhető, minél több baloldali gittegylet, hímzőkör és filantróp tukmálja ránk a témát, minél több pénzt égetnek el rá, annál nagyobb elnyomatásról szól a mese, annál távolabbinak mondják az áhított végcélt: a genderkommunizmust; a tökéletes világot, amelyben mindenki „más”. Ki érti ezt?
Szóval „történeti hónap”. Olyasmi ez, mint anno a forradalmi ifjúsági napok. Egy idegen, elnyomó hatalom által a nyakunkba öntött, helyi ágenseik révén egyre erőszakosabban terjesztett, már-már a vallási fanatizmushoz hasonlatos őrület. Akkoriban Kun Béláékat meg a „fölszabadítókat” kellett ünnepelnünk márciustól április 4-ig – most meg olyan szexuális szélsőségeket, amelyeknek szigorúan a négy fal között, nem pedig a közéletben lenne a helyük.
Anno vörös zászlókat kellett lobogtatni – most meg szivárványosakat. (Egy a fontos: ne a magyart!) Oda jutottunk, oda hitványult a politika, hogy a magyarországi ellenzéknek ez a legfontosabb témája, ez számukra az ország legégetőbb kérdése: pár ezer homoszexuális honfitársunk, illetve magát nőnek képzelő férfi és férfinak képzelő nő állítólag megtiport jogai.
