Pedig ez a nemzeti ünnep egyedülálló abból a szempontból, hogy nem valamiféle változást, erőszakos átalakítást állít a mai nemzedékek figyelmének fókuszába, hanem az állandóságot, a megőrzött értékek máig ható fontosságát, a magyarság, a magyar állam ezeréves fennmaradásának nagyszerűségét kiáltja világgá minden évben. Ez borzalmas élmény lehet a múltat végképp eltörölni akaró, a szuverenitást ócska kis alkuk oltárán feláldozni vágyó haszonleső percemberkék számára. Mit is ünnepeljenek ők? Hogy tatár, török és szovjet seregek dúlása ellenére él nemzet e hazán? És a Varsói Szerződéstől megszabadulván a ­NATO-t is próbáljuk, ha kell, hát egyes-egyedül kirángatni háborús ájulatából? Hogy Brüsszel, Bécs, Moszkva, Isztambul szorításában próbálunk valamiféle önálló, magyar útra, életre és igazságra találni? 

Szent István alapította, Szűz Mária oltalmába fogadta, Jézus mai követői pedig ismét naggyá teszik az ezeréves magyar államot, még akkor is, ha az újbalos woke-őrültek, neomarxisták és globalista újbalosok ettől naponta vért hánynak. Egyáltalán nem kell bigott vallási fanatikusnak lenni ahhoz, hogy belássuk, a kard segített megszerezni, a kereszt pedig segít megtartani ezt a földet a magyarság számára. Amikor tehát a levitézlett baloldal a keresztet támadja bármilyen módon, mindig tartsuk szem előtt, hogy nem pusztán a vallási szimbólum, hanem ezeréves államiságunk áll támadásaik célkeresztjében. 

Mi, keresztények csodálatos imával fordulunk mindennap az Úrhoz, aki ezt a csodálatos földet jelölte ki nekünk hazának. Az ima a kenyérről is szól. Nagyapáink még ki merték mondani, hogy a kenyér az élet. Jézus az utolsó vacsorán saját testeként adta tanítványainak a kenyeret: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, mely értetek megtöretik a bűnök bocsánatára.” Jézus pedig az út, az igazság és az élet minden keresztény számára. Nyilván nem véletlen, hogy Szent István és Szűz Mária országában együtt ünnepeljük az államalapítás és az új kenyér, az új élet ünnepét. A mai gazdálkodók pedig szerte a Kárpát-medencében összegyűjtenek évről évre egy zsáknyi búzát, majd összeöntik azt, megőrlik, kenyeret sütnek belőle, és a rászorulóknak adják Kárpátalján, Erdélyben, a Felvidéken, a Délvidéken, és aki eszik abból a kenyérből, annak testét és lelkét átjárja az összetartozásnak az az élménye, ami megalapozza azt a reményünket, hogy egyszer majd minden magyar együtt kiáltja augusztus huszadikán: Boldog születésnapot, Magyarország!