Mielőtt a kiáramlott Tisza Párt elnöke minket is Dunába taszajtással fenyegetne meg, esetleg a tegnapi vacsoránkat firtatná, ezúton inkább külön vezércikket szentelünk a hétvégi kongresszusuknak. Így talán Magyar Péter nem vonul ki dühében a tévéstúdióból, nem kérdezi meg Marcitól, mennyi az idő, nem színlel öngyilkosságot, továbbá a fogdmegje nem lök majd bele minket a legközelebbi szennyvízelvezető árokba, mint legutóbb a Hír TV riporterét.
Szóval a kongresszus. Csodás volt. A mottó – Vissza Európába – egyedien újszerű. Manfred Weber aurája ott lengedezett fölöttük. Magyar Péter beszéde sodróan-üdén forradalmi. Milyen bátran beolvasott Orbánnak, hogy recseg-ropog a rendszer. Az áldóját neki! A miniszterek magánrepülői járó motorral várják az evakuálást. (Bő egy éve.) A kétezer titkosszolga lélegzet-visszafojtva figyeli az internetblokkolóját meg a Pétert, szimultánban. Eskü. És amitől aztán végképp és menthetetlenül megbukik majd a „Zórbán” (sőt már legkésőbb 2011-ben megbukott, mikor az IMF-et kiseprűztük, és amikor Péterünk még meg sem kezdte évtizedes álomkarrierjét az állami cégekben), az az, hogy föltűnt három kiváló szakember is a kongresszuson.
Az első és legkiválóbb közülük (meg mindenki közül) a Bódis Kriszta. Ő, ha minden igaz, társadalompolitikai szaktanácsokat ad majd Magyar Péternek. Genderaktivistaként, pride-szervezőként nyilván tömve van szipi-szuper tanácsokkal.
Gondolom, ő lesz a képzeletbeli Magyar-kormány szivárványügyi minisztere. Amúgy a migránsokhoz is ért. 2015 szeptemberében például ezt írta: „A migráció nem válság, hanem esély. Esélyt ad arra, hogy tegyük, ami alapkötelességünk: oszd meg embertesvéreddel, amid van, amire szüksége van!”
