Ahogy minden évben, hatvanmillió olasz ezúttal is úgy gondolta ferragosto környékén, hogy eljött az édes semmittevés, a dolce far niente ideje, de a manapság legfontosabb talján más véleményen volt. Matteo Salvini, a bevándorlásellenes európai jobboldal vezéralakja épp az uborkaszezont találta a legalkalmasabbnak arra, hogy robbantson, és felmondja a kormánykoalíciót az Öt Csillaggal.
A tanácstalanságra jellemző, hogy a római képviselők a sajtót hívogatták, tudnak-e valamit az újságírók Salvini szándékairól, ami egy olasz kolléga szerint legalábbis annyira szokatlan, mintha hirtelen a hotelek kezdenék lopkodni a törölközőket turistáktól.
De a dolog valójában már hónapok óta érlelődött. Salvini megerősödött az európai parlamenti választások után, a másik kormányfőhelyettes, a csak nevében öt csillagos Luigi Di Maio pedig meggyengült. A két dudás egyre nehezebben fért meg a Rómához címzett csárdában.
Abszurd önmagában már az is, hogy a két pártvezér helyett egy nevető harmadik, a politikai pehelysúlyú Giuseppe Conte lett tavaly a miniszterelnök. Conte nemcsak technokrata, de professzor is: az olaszok gyakran eljátsszák, hogy egy magát angolul is választékosan kifejező, a spagettin kívül más étel elfogyasztására is képes tanult embert, professorét emelnek a kormányfői székbe, hogy aztán Merkellel vacsorázzon és Brüsszellel megállapodjon. (Ami sokszor ugyanaz.) Így futott korábban be Romano Prodi és Mario Monti.
Ha – ahogy Salvini szorgalmazza – valóban kiírják az új választásokat, a helyzet alapvetően megváltozhat. De a bevándorlásellenes európai jobboldal erős embere dupla vagy semmit játszik: politikai túlélése a tét. A felmérések szerint a Ligának a májusinál is nagyobb lehet a támogatottsága, amit érdemes lehet mielőbb mandátumokra váltania, de az is lehet, hogy a sok lúd disznót győz, és a végelszámolásnál nem Salvininek áll majd a zászló. Adjunk továbbá a formaságokra is. Conte kormányfő egyelőre bizalmatlansági indítvány elébe néz, Mattarella elnöknek pedig még ki kell írnia a választásokat.
