Hídromboló ember

Karácsony Gergely most a Lánchidat szemelte ki, mint következő lerohasztandó objektumot.

2020.06.09. Budapest Széchenyi Lánchíd Fotó: Kurucz Árpád

Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy Karácsony Gergely a kormánnyal szembeni ellenállás fáklyavivőjeként akar bevonulni a történelembe. A jobboldalellenes háborúnak manapság nagy a keletje a nyugati áldemokratikus baloldali elit berkeiben, így szokás szerint csak majmolja a külföldi kliséket, pontosabban maximálisan és szolgaian teljesíti tartótisztjeinek, a globalista keresztapáknak az elvárásait. Ehhez a trendi vonalhoz akar igazodni az SZDSZ-es álértelmiségi lejáratódott imidzsének minden kellékét felvonultató főpolgármester akkor is, amikor az idősotthonok lakóinak cserbenhagyása után most a Lánchidat szemelte ki, mint következő lerohasztandó objektumot.

De belegondolt-e abba a budapesti szavazók naivitásának jó(?)voltából magas poszthoz jutó személy, hogy destruktív rögeszméjével olyan elődök nyomdokaiba lép, akik a legkevésbé sem tiszteletreméltó életművük révén váltak hírhedtté? Vagy neki kedvére való volna, ha a faluromboló Ceausescu román diktátorral emlegetnék egy lapon, csak őt hídrombolóként aposztrofálva? Vagy régebbi modellek vonzzák? A második világháború alatti hídfelrobbantások lebegnek a szeme előtt, amikor a nácik 1944–45 telén búcsúzásképpen felrobbantottak minden Duna-hidat, köztük a Széchenyi Lánchidat is? Netán úgy akar az amerikai baloldali támogatóknál piros pontokat szerezni, hogy ő Kolumbusz-, Washington- és Lincoln-szobrok helyett egy kiemelkedő magyar történelmi személyiség, Széchenyi István művét rombolja le?

Miért vagyunk biztosak Karácsony Lánchíd-pusztítási elkötelezettségében? A bűnüldözési szakzsargon kifejezésével élve: ráutaló magatartást tanúsít. Arról, miért nem akarja felújítani messze földön híres nemzeti szimbólumunkat, kizárólag kétféleképpen beszél: össze meg vissza. Először arról povedál, hogy a Lánchíd felújítása nem várhat, aztán legutóbb arról, hogy muszáj lesz elhalasztani a munkálatokat. Ily módon nemcsak választóinak, hanem saját magának is nemet mondott. Ez még szélsőséges liberáliséknál is meredek teljesítmény. Saját közgyűlésének is fityiszt mutat, amely január 29-én úgy határozott: szükséges a híd rekonstrukciós munkálatainak elvégzése. Ha még ez sem lenne elég: a már a baloldali városvezetés által elfogadott ez évi költségvetésben is szerepel a Lánchíd felújítása.

Egyetlen szakértő és jelentés sincs, aki és amely ne azt mondaná, hogy nem szabad tovább késlekedni a felújítás megkezdésével, mert tragédia lehet a vége. Legalább a főváros cégének higgyen, amely már áprilisban figyelmeztetett: rövidesen életveszélyessé válik a híd állapota, s nem tűr halasztást a tatarozás. A fényképek a laikus számára is egyértelművé teszik, hogy drámai a helyzet. Erős a gyanúnk: ahogy a Pesti úti idősotthonba sem látogatott el, ahol félszáznyian haltak meg, most a Lánchíd állapotát sem tekintette meg személyesen. Ehhez képest ismét lekezelően nyilatkozik a Hír TV-nek, és csúfondáros vigyorával próbál nyugtatgatni: fel fogják újítani a Lánchidat. Ám hogy mikor, arról nem beszél.

Hogy miért nem? Attól tartunk, azért, mert ha rajta múlik, ez nem történik meg sem most, sem később. Akkor sem, ha sikerülne még több pénzt kizsarolnia a kormányból. Neki ez szív-, azaz szívtelenségi ügye, amelyről úgy véli: demonstrálhatja vele, hogy a kabinet nem hajlandó segíteni. A foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetésre vészesen emlékeztető magatartással kihívja maga ellen a sorsot. És a magyar emberek megvetését. A polgárok nem fogják engedni, hogy katasztrófaturista-paradicsommá züllessze Budapestet – a népszerűségére viszont katasztrofális hatással lesznek nyilvánvalóan sötét szándékai.