Kilőtt szemek nélkül

Október 23-a ma már nemcsak az 1956-os események, de a 2006-os vérbe fojtott békés tüntetések miatt is érdemes a megemlékezésre.

Budapest, 2006. október 23. Könnygázgránátot lõttek ki a tüntetõkre a Károly körúton. Folytatódtak az összecsapások a tüntetõk és a rendõrök között az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján. MTI Fotó: Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás

Budapesten csend van, nyugalom. Kora estig, amikor ezeket a sorokat írom, egyetlen kilőtt szem, rendőrroham, kardlapozás, könnygáz, vízágyú, bilincs nem árnyékolta be az 1956-os forradalom és szabadságharcra való emlékezés szent pillanatait. Hiába, ilyen ez az orbáni önkényuralmi rendszer. A Kossuth téren vidám családok és turisták sétálgatnak, sokan a Szent Korona megtekintésére várnak, szerte a városban kordonok, táska- és zsebátvizsgálás nélkül, szabadon ünnepelhetett boldog és boldogtalan, kormány és ellenzék.

Nem volt ez mindig így. Október 23-a ma már nemcsak az 1956-os események, de a 2006-os vérbe fojtott békés tüntetések miatt is érdemes a megemlékezésre. Igaz, akkor a gyurcsányi liberális demokrácia virágkorát élte, legalábbis ahogyan ők elképzelik a demokráciát, a liberalizmust. Kordonok, rendőrsorfalak, vízágyúk között. És aztán még évekig nem mertek kibújni a rácsok mögül a szocialista kormányok alatt, sem október 23-án, sem március 15-én. Az ünnepekhez csak távcsöves puskás emberek, biztonsági őrök védelmében volt bátorságuk.

Az egykori MSZP-s miniszterelnök minap azt mondta, nagyon nem kellene már gyurcsányozni, mert az közpusztító beszéd. Elhiheti, 2010 után mi is azt reméltük, soha többé nem kell a nevét a szánkra, tollunkra venni, maximum elrettentő történelmi példaként. De lám, még mindig itt ágál kivörösödött fejjel, diktatúráról és korrupcióról hablatyol, s úgy osztja az észt, mintha bizony az ő kormányzása maga lett volna a mennyország, s természetesen félig titokban abban reménykedik, lesz ő még magyar kormányfő! Azt hiszik, azt hiszi, attól, hogy most megnyerték a fővárost és néhány megyeszékhelyet, övé az ország. Hát nem! Ez az ország soha nem lesz Gyurcsányé.

Nem árt persze óvatosnak lenni, mert ahogy telnek az évek, az újabb és újabb generációknak az a kor már csak történelem lesz, a mai tízen-huszonéveseknek nincs tapasztalatuk az akkori szocialista korrupcióról, a mindennapi zsarnokságról, a rendőrrohamokról. A kilőtt szemű békés tüntetőket, a kardlapozó, maszkos, azonosító szám nélküli rendőröket csak képeken látják, ha látják, ahogyan mi, idősebbek az ’56-os pesti srácokat. S ha otthon, az iskolákban, a médiában nem mondjuk el nekik, mit jelentett 2006 októbere, milyen volt Gyurcsány Ferenc, a „legrosszabb demokrata” kormányzása, akkor talán sokan bedőlnek neki, a jópofizó mémnek. S látjuk, az önkormányzati választások eredményeképp hogyan szüremkednek vissza a helyi hatalom közelébe emberei, akiknek már a nevét is azt hittük, elfeledtük.

Olvasom, hallgatom az ellenzéki beszédeket, sehol egy utalás 2006-ra, sehol egy főhajtás az akkori megkínzott, megvert békés tüntetők előtt, sehol egy elhatárolódás az akkori kormányfőtől. Hogy is lenne persze, a mostani részleges közös sikerük megszépíti a múltat is. Kínos figyelni, ahogyan az egykori szélsőjobbos, majdnem vagy tán egészen nácik, akiket egykor előszeretettel verettek, most összeborulnak a nagy veretővel, s közösen siránkoznak a diktatúrán, hogy Orbán Viktor és a Fidesz elrabolta Magyarország szabadságát. Vajon hogy a csudába lehet, hogy egy nem szabad országban szabad választásokon mégis le lehet győzni az ország fővárosában is a diktátor pártját, jelöltjeit? Erre a kérdésre azért valami választ adhatnának.

Ha az ellenzék nem is, mi itt emlékezzünk meg 1956 hősei mellett 2006 októberének meggyalázott ünnepéről is. S emlékezzünk meg arról is, hogy az ’56-os forradalom és szabadságharc eltiprói, hóhérai egy tőről fakadnak a 2006-os terror kiagyalóival, elrendelőivel.

S ha netán Gyurcsány Ferencnek már sok a gyurcsányozás, arra tudunk egy egészen jó megoldást. Egy Gyurcsány és gyurcsányozás nélküli magyar közéletet mindannyian igazi felszabadulásként élnénk meg.