Magányos farkasok

A legtöbb esetben kiderül: az illető beilleszkedni képtelen muszlim férfi, akit a külföldről fizetett imám és az Iszlám Állam internetes propagandaanyaga bolondított meg.

Ushman Khan Fotó: West Midlands-i rendőrség Forrás: MTI/AP

London a világ legtoleránsabb városa, mindenkit megtűrnek, de ez sem jó nekik. Elegem van ebből a bandából – üzente egyik Londonban élő ismerősöm a pénteki terrortámadás elkövetőjére utalva. Ez ugyanaz az ismerősöm, akiről egy korábbi cikkemben megírtam: a reggeli csúcsforgalom előtt indul munkába, mert akkor – meglátása szerint – kevésbé valószínű, hogy bombát robbantanak az iszlamisták. Így jár munkába nap mint nap. S amikor úgy tűnt, az élet kezd visszatérni a régi kerékvágásba, pénteken a London-hídon újra lecsapott a terror.

Az Egyesült Királyságban 2013 óta 38 ember vesztette életét, és 646-ot sebesítettek meg az iszlamista merénylők. E szomorú statisztikának sajnos a pénteki rémtett áldozatai is részét képezik. A Nyugat-Európát sújtó újkori terrorhullámot a titkosszolgálatoknak sikerült ugyan az utóbbi egy évben visszaverniük, ám ez a jó széria csupán mostanáig tartott. A támadásért részben maga az állam okolható, hiszen, mint Boris Johnson miniszterelnöktől a hét végén megtudhattuk, a pénteki merénylet elkövetőjéhez hasonlóan 74 olyan ember van szabadlábon, akiket terrorizmussal kapcsolatos bűntettekért ítéltek el, ám büntetésük letelte előtt elengedték őket.

A merényletet persze nem az állami szervek hajtották végre vagy ösztönözték. A támadás egy megbomlott elme önálló tette volt. A magányos farkas cselekedete. Azé a magányos farkasé, aki már sokadszorra mart bele Európába. Aki már annyi szomorúságot okozott az itt élőknek. A magányos farkas a terrorista legveszélyesebb fajtája.

A megbízható kolléga, a barátságos szomszéd szerepéből kibújva csap le áldozataira. Fegyvere mindössze egy konyhakés, egy jól megfent fejsze vagy bozótvágó. Fényes nappal lemészárol egy brit katonát, este megkéseli a népszerű belvárosi bár vendégeit, ebédidőben robbanókészüléket helyez el a metrószerelvényen. Tetteit pedig senki sem veszi észre: nem szervezkedik az interneten, nincsenek társai, csupán a fejében szövögeti terveit. Hogy is bukkanhatna rá a titkosszolgálat?

A legtöbb esetben kiderül: az illető beilleszkedni képtelen muszlim férfi, akit a külföldről fizetett imám és az Iszlám Állam internetes propagandaanyaga bolondított meg. Beilleszkedni képtelen, holott szülei és nagyszülei is az országban élték le életüket. Beilleszkedni képtelen, noha az állam meghajolt az akarata előtt, a vallásszabadság és az emberi jogok nevében minden óhaját teljesítette. A magányos farkas imádkozhat a mecsetben, felesége eltakarhatja az arcát, fia halal húst ehet a helyi általános iskolában, bár ő az egyetlen muszlim.

Nyugat-Európa államai a bevándorlóknak jogokat adtak, de állampolgári kötelezettségük teljesítését nem várták el cserébe. A politikai korrektség jegyében a többségnek kellett alkalmazkodnia a kisebbség életviteléhez. Amikor pedig a kisebbség túlterjeszkedett azon, ami a társadalom szemében elfogadhatónak számított – lásd: megcsonkított női nemi szervek, kényszerházasságok, törvényen kívüli területek –, az állam későn és esztelenül reagált, lásd burkini- és fejkendőtilalom.

A Nyugat-Európába bevándorló, illetve már ott megszülető muszlimok száma a közeljövőben nem fog csökkenni. Márpedig a nagy számok törvénye arra enged következtetni: számarányuk növekedésével azoknak az aránya is emelkedni fog, akik a többségen élik ki kisebbségi bosszújukat. Ezt vagy azért teszik, mert úgy érzik, több jár nekik a hálátlan társadalomtól, vagy azért, mert a későn ébredő állam most akarja visszavenni a korábban kapott engedményeket.

Akárhogy is legyen, az európai politikai elitnek ideje lenne végre felébrednie a multikulturális lázálomból. Mert Európának elege van már ebből a hálátlan bandából.