A barlang fénye

Mányoki Endre
1999. 01. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A z Úr 2000. esztendejének első napján a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket a Nemzeti Múzeumból átszállították az Országház kupolatermébe. Ez a (kiállító-) helyváltozás rendkívül ideges reakciót váltott ki – már a terv fölmerültekor, s később, a hozzá kapcsolódó törvény vitája során is – a demokráciát és a köztársasági államformát foggal-körömmel védő, magát akut önismereti zavarral szocialistának, hovatovább szociáldemokratának nevező politikai érdekszövetség soraiban, s mindazokban, akik sorsukat és bónuszaikat szoros szálakkal hozzá kötötték.Az identitás – akár kulturális, akár politikai értelemben – létre menő választás, akkor is, ha az emberfia helyett valójában a szüleje vagy a környezete választott. Különösen az a fajta önazonosság-tudat izgalmas, amely kései felnőttkori választás szülötte: többek között ilyen a megtérés, a megvilágosodás, a megigazulás. Szép számmal adódnak példák erre is a keresztény-keresztyén kultúrában, de nyilván másutt is, olyan szellemi-lelki régióiban a világnak, amelyekről nekem pontos ismereteim nincsenek. Az is előfordul, hogy valaki nem meg-, hanem áttér („átigazul”- ez mondhatatlan, s nemcsak azért, mert az „átigazol” szó allúziója túlságosan is kézenfekvő); keresztényből buddhistává, hitetlenből igazhitűvé válik, vagy éppenséggel a tudományban, művészetben leli föl azt a tartományt, amelyet a vallásban vagy a köznapok sodrásában nem képes belakni.Valahány meg- és áttérés őszinte, bölcs és erkölcsös voltát tagadni, érvényét vitatni nemcsak nem szabad, de nem is érdemes: szerzett identitásában a személyiség védettebbnek érzi magát annál, hogysem a kritikától kibillenne belőle. Ellenkezőleg, minden reflexét a megóvására fogja mozgósítani. És ez voltaképpen több mint érthető. Ez – a szó teljes terjedelmében – szép is. Mit kezdjünk ellenben az olyféle szerzett identitással, amely sem a megtérésre, sem az áttérésre nem hasonlít, s nem is hasonlíthat? Amely a voltában és a valójában mond ellent ennek a sorsdöntő, a személyiség egészét átformáló gesztusnak? A megtérés lényege az önvizsgálat. Az áttérésé még ennél is több: leszámolás és újrakezdés. Mélységükben egyenértékű döntések, de a konzekvenciáik másak. Aki megtér, az abba a kultúrába ágyazódik vissza, amely az övé lehetett volna mindig, de mégsem volt a birtokában. Aki áttér, az odahagyja önnön kultúráját, hogy helyébe egy másikat szerezzen. Aki áttér, annak előbb ki kell mondania, miért nem volt számára otthonos a saját kultúrája, és azt is meg kell fogalmaznia, mit remél ama másiktól.De mit kezdjünk azokkal, akik önvizsgálatot nem tartottak, és a múlttal való leszámolást is elbliccelték. Akik számára a demokrácia olyan gyümölcs, amelynek fáját kivirágozni sem tűrték a maguk idejében. Eme neofita demokraták korántsem magát a demokráciát féltik, hanem azokat a javakat és pozíciókat, amelyeket a néphatalom nevében és birtokában maguknak megszereztek, és tovább gyarapítani reméltek.Azt hiszem, sohasem fogják megbocsátani maguknak, hogy másfél esztendeje az utolsó pillanatban eltaktikázták szűkösnek, de biztosnak látszó győzelmüket, s át kellett adniuk az Európába visszavezető folyosó ajtajának kulcsát egy olyan pártnak, amelytől csak egyetlen tulajdonságban nem különböznek: ők is elszántak és gyakorlatiasak – csak éppenséggel nem az ország megsarcolása és a saját javak gátlástalan fölhalmozása, hanem egy mind kiegyenlítettebben működő társadalom érdekében. Ezért kell kórusban és minden szólamban „ordas eszméket” skandálniuk, és a lopakodó diktatúra rémét a falra vetíteniük, mint Platón barlangjában a képmutogatók teszik, hogy az alant népét hamis és megfoghatatlan látványokkal állandó pótcselekvésre kényszerítsék. Ebben az álnok eljárásban az lesz a nép barátja, aki a demokrácia iránti elkötelezettségét soha nem bizonyította, sem példaadással, sem az eszményei pontos megfogalmazásával.A kulcsszó: Európa. Ez fáj nekik – veszendőnek látszik az esélyük, hogy a rendszerbe való visszailleszkedés első fázisában ők delegálják a maguk nómenklatúrájának elkötelezett kádereket az európai intézményrendszerbe. Nem a történelmi s legkivált nem a kulturális fordulat igézete emeli föl tekintetüket s lelküket, hanem csupán a pőre érdek: mi lesz, ha nem ők kerülnek leghamarabb közel a megszerezhető és „családon belül” elosztható uniós javakhoz? – holott a szerzésben s elosztásban már oly hasznos tapasztalatokat szereztek. Fegyvernek megteszi minden. A szemforgatástól a direkt hazugságon át a tények elferdítéséig, kimiskárolásáig, viszonylagossá tételéig gazdagabb a készlet, mint a Kreml gyilokgyűjteménye.Antallt még egész alakjában próbálták ledönteni. Sikerült, de az nem az ő sikerük volt: a rák elvégezte helyettük a munka dandárját. A mai kormányt – tudják – nem lehet afféle dörrenéssel földre dönteni, mint ahogy a nép bánt el 1956 áldott napjaiban édes mostohájuk fenyegető monumentumával, a Sztálin-szoborral. Ezeket a fiatal embereket másként le nem győzhetik, csak ha vitustáncot járatnak velük. Ha átveszik s gyakorolják velük szemben a római harcmodort: nem megölni kell az ellenséget, hanem csupán harcképtelenné tenni. Sebet ejteni rajta, bárhol. Röhögjön a nép, midőn a talpát kapkodni látja vezetőit.N em számít semmi. Sem terv, sem program, sem eszme, sem a tények. Nincsen olyan cselekedete, még csak eredménye sem ennek a hatalomnak, amelyet legalább megfontolásra érdemesnek ítélt volna az ellenzéke. Magyar kormányzat még soha nem volt ilyen helyzetben – hogy bármely tettét, elgondolását, gesztusát ne próbálták volna kikezdeni, semmissé nyilvánítani vagy meghazudtolni. Nem volt még olyan magyar kormány, amelynek vákuumban kellett volna lélegeznie – tiszta szerencse, hogy az oxigéncsap nem odaát van. Van-e hát ok a félelemre? Nincs. Csak az aggodalomra. Mert Billy Clintont megmenthette minden ármánytól s minden vétsége ellenére a puszta tény, hogy az országa prosperált. Orbán Viktort nem fogja: ármányban lesz része bőven, s ha vétke csekélynek mutatkozik, hát majd kap azoktól, akiknek fölöslegük is van belőle. S ha prosperálni fog az ország, ha napnál fényesebbek lesznek az eredmények, az se baj – majd ellopják őket, mint Milosevics a nacionalizmust. Próbálkoznak már most is. Bokros Lajostól a múlt évezred végén megtudhattuk, hogy a mostani gazdasági sikerek valójában neki köszönhetők, s baritonja alá halkan fuvolázott egy hozzá hasonlatosan vonzó riporterka. De Bokros úr szerencsére ritkán van itthon; magához szólította az úr („a pénz az úr, fiacskám”, mondta volt anyám, mikor el-elkísértem a zaciba), s most – az Úr legyen velük! – Bulgária megmentésén fáradozik.A babaarcú Németh Miklós viszont éppen most tér (nem meg- s dehogyis át-!) vissza. Pontosabban, térülget már hónapok óta, a szolgálatos sajtó izgatott várakozása közepette. Már az Üllői úti fák is ezt susogták, és az ereszről is ez csorog a nyakunkba: Jön! Jön! Jön? Mikor jön? Mikor jön már? Mikor jön már végre?! S ahogy térül-fordul, megláthatjuk, legkésőbb az új kor tavaszán, hogy menten a népszerűségi lista elejére ugrik (az élére csak akkor, ha Göncz elnök úrnak lejár a mandátuma), s ott is marad, amíg ott tartják. Márpedig hogy ő sikeres miniszterelnök leend, az előre meg van írva. Mondhatnánk erre, amit mondani szokás: mintha volt volna bizonyos „spontán privatizációként” szépszerűsített szabad rablás, amely az ő (nem elég) rövid kormányzásának idején zajlott, s amely kizárólag azoknak volt szabad, akik merő véletlenségből a bal zsebükben hordták frissen átfestett pártigazolványukat. De nem mondjuk.Apropó: múlt! Az is az övék. Először elsöpörték (jellemző gesztussal rabszolgahaddá alázva a népet), aztán meghamisították (Szörényi tanár úr új tudományágat teremtett a kimiskárolt, átírt, retusált művek restaurálására: a delfinológiát), végül pedig kihüvelyezték – ami jó volt, ami hasznos volt, azt „ha-ladó hagyomány” címen magukhoz szólították (ez volt ám a spontán privatizáció!), a többit kidobták a szemétre. Most ellenben kidobják az egészet; múltra többé nincsen szükség. Arccal a jövő felé, ahonnan – mint Platón idézett barlangjának sötétjébe a megvilágosult – Németh Miklós ereszkedik alá. Felénk. Fölénk.Most Európa a jelmez, azzal takargatják a múltat – és a szemérmetlenségüket.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.