Új frontok az olajcsatában

A kőolajtermelő országok szövetségének, az OPEC-nek a főtitkára, Rilwanu Lukman tegnap kijelentette, hogy a tagországok elégedettek a jelenlegi olajárakkal, és nem fogják felülvizsgálni az eddigi termeléscsökkentő szabályokat a szervezet két hét múlva esedékes bécsi miniszteri értekezletén. – Minek tennénk ilyet? Semmi ok változtatni azon, amit csinálunk, hiszen jól jártunk – mondta a főtitkár a Reuters hírügynökségnek, és hozzátette: az OPEC szerint a mostani, hordónkénti 20 dollár körüli ár ésszerű és méltányos mind a termelők, mind a fogyasztók számára. – Egyelőre megfelelő a 20 dollár. Talán még följebb is tud menni egy kicsit, ha a jelenlegi termeléscsökkentő rendszer fennmarad. A hosszú táv a fontos, nem pedig az átmeneti árcsúcsok – magyarázta Lukman. A szabadpiacon irányadó északi-tengeri Brent könnyűolajfajta tavaly év végén hordónként 10 dollárnál is olcsóbb volt. A múlt héten huszonkét éves csúcsot ért el, hordónként 21,48 dollárral a londoni nemzetközi olajtőzsdén. A selyemúton Az utóbbi időben igen magasra emelkedtek az olajárak, ami a legnagyobb olajexportőrök összehangolt termeléscsökkentésének köszönhető (tőzsde). Szaúd-Arábia, Venezuela és Mexikó képviselői néhány nappal ezelőtt Caracasban állapodtak meg abban, hogy a kitermelés visszafogásának másfél éve tartó politikáját legalább jövő áprilisig folytatják. Az Egyesült Államok (a legnagyobb olajfelhasználó) számára ezért is fontos, hogy a jelenlegi túlcentralizált kőolajtermeléssel szemben a jövőben minél több forrásból szerezze be e fontos nyersanyagot, ezáltal növelve az ellátás biztonságát. Az egyik ilyen új forrás a Kaszpi-tenger olajvidéke, ahol az újonnan önállósodott volt szovjet tagállamok Oroszországtól független importot jelentenek. Bár az itt található olajtartalékok nem olyan hatalmasak, mint a Közel-Keleten, számítások szerint 2010-re Közép-Ázsia még így is a világ harmadik legnagyobb kőolajtermelő térségévé válhat. Ezenkívül az itteni kőolaj jó minősége és a térség országainak fejletlensége (alacsony saját fogyasztás, tőkehiány) kiváló lehetőséget jelent nyugati nagyvállalatoknak (és az olcsóbb importra vágyó nyugati felhasználóknak). Az Egyesült Államok érdeke tehát, hogy a kitermelés és az olaj nyugatra szállítása szempontjából fontos államokban normalizálódjon a politikai helyzet, és némi befolyást is szerezzen. Mindezt részletesebben fejti ki az amerikai szenátus és a képviselőház által idén elfogadott, úgynevezett Selyemút-stratégiatörvény. Eszerint az USA közép-ázsiai politikájának a gazdasági és demokratikus fejlődés és a regionális kooperáció elősegítése mellett célja a helyi infrastruktúra fejlesztésében való segítségnyújtás (utak, vasút, telekommunikáció, kőolaj- és földgázvezetékek) és az Egyesült Államok üzleti érdekeinek és befektetéseinek a támogatása. Az Európa-Kaukázus-Ázsia szállítási rendszer program 1993-ban indult azzal a céllal, hogy az Európa-Fekete-tenger-Kaukázus -Kaszpi-tenger-Közép-Ázsia vonalon stabil kereskedelmi folyosót alakítsanak ki. Tavaly szeptemberben tizenkét érintett ország írta alá a bakui nyilatkozatot, amely részletezi a fenti cél elérésének módjait (például infrastruktúra fejlesztése, gazdasági integráció). Ez idáig a kitermelésbe az e szempontból leggazdagabb Azerbajdzsánban és Kazahsztánban jelentős összegeket fektettek be nyugati nagyvállalatok. Megemlíthető a Chevron húszmilliárd dolláros vállalkozása a tengizi olajmező kiaknázására vagy a BP Amoco részvételével alakult AIOC konzorcium tevékenysége Azerbajdzsánban. A kitermelésnél lényegesen nagyobb probléma az olaj elszállítása. A számos tervezett, épülő vagy már meglévő exportútvonal közül három emelkedik ki. Épülőfélben van az északi olajvezeték Oroszországon keresztül a Fekete-tengerhez. Az építő közös vállalatban az oroszok és a Chevron részesedik. Az AIOC rendelkezik alternatív (nem orosz) útvonallal Grúzián keresztül. Ennek felújított változata lenne a második útvonal, ami a Fekete-tenger partjától tartályhajós szállítást jelent a Boszporuszon át. E vonal módosítása lenne a harmadik útvonal, kiegészítve egy új törökországi vezetékkel, ami egyenesen a Földközi-tengerre szállítaná a fekete aranyat. A harmadik vonalról tárgyalt Bill Richardson amerikai energiaügyi miniszter Törökországban augusztus közepén, és – miután Isztambulban sikeresen átvészelte a pusztító földrengést – rendíthetetlenül folytatta utazását a térség országaiba. Ehhez a harmadik útvonalhoz szeretne csatlakozni a Chevron is egy transzkaszpi vezetékkel. Változó tervek A Chevron bekapcsolódási tervei után érthető, hogy a török fél növelni szeretné a tervezett vezeték kapacitását. Ugyanilyen egyértelmű az AIOC (a másik konzorcium Azerbajdzsánban) értetlensége is – szerintük az eredetileg tervezett kapacitás is elegendő az általa kitermelt olaj elszállítására. Az északi (oroszországi) vonal ma feltűnő tulajdonsága, hogy Dagesztánon vezet keresztül. Az amerikai OPIC állami befektető-cég néhány nappal a dagesztáni válság kitörése (vagy inkább elmélyülése) előtt támogatásáról biztosította és bátorította a török állami olajvezeték-építő vállalat terveit. A válság a török vonal relatív biztonságára irányította a figyelmet. Érdekes, hogy azelőtt épp a török vezetéket tartották kevésbé biztonságosnak a kurd területek instabilitása miatt. Grúzia haditechnikai támogatást kap az Egyesült Államoktól, hogy ne szoruljon rá az orosz határőrökre és békefenntartókra. Ennek a támogatásnak a folytatását jelzi William Cohen amerikai védelmi miniszter augusztus 1-jei látogatása az országban. Az Azerbajdzsán és Örményország közötti békés megegyezés Karabah ügyében szintén az USA céljai közé tartozik. Az Irán által üzemanyaggal és – feltételezések szerint – pénzzel, Oroszország által pedig fegyverekkel támogatott Örményország esetleges agresz-sziója nagy problémát jelentene az USA-nak – különösen, ha az a grúz-azeri-örmény hármas határ közelében történne, veszélyeztetve a kelet-nyugati kőolajszállítást. A térség fölötti ellenőrzés megszerzését (illetve megtartását) más országok részéről az USA igyekszik megakadályozni. Így például ellenzi Irán terveit egy Kaszpi-tenger-Perzsa-öböl kőolajvezetékkel kapcsolatban. Ahogy tavaly az akkori amerikai energiaügyi miniszter megfogalmazta, a hasonló iráni kőolaj- és gázvezetéktervek megvalósítása ellen „hatalmas nyomás nehezedik a régió vezetőire”. Oroszországot belső problémái „segítenek” távol tartani (igen „jól jött” ebből a szempontból a dagesztáni válság), ez ellen viszont minden lehetőt igyekszik megtenni az orosz vezetés, mivel az ország kezében a regionális külpolitika egyik hatásos eszköze a kőolaj- és földgázexport. Azzal kapcsolatban is aggodalom merült fel az orosz vezetésben, hogy a Földközi-tenger térségébe irányuló olaj- és gázexportjuk veszélybe kerül az amerikai jelenlét erősödése miatt. Ez is szerepet játszhat abban, hogy orosz-bolgár-görög együttműködésben tervezik megépíteni a Burgasz (Bulgária)- Alexandroupolisz (Görögország) olajvezetéket – a növekvő forgalmú Boszporusz elkerülésére. Kína földgáz- és kőolajtervei igen költségesek: a 3000 kilométeresre tervezett Aktyubinszk-Xinjiang kőolajvezetéken túl egy hatalmas földgázvezetéket is terveznek, ami Türkmenisztántól a Csendes-óceán kínai partjáig húzódna. Ez a vezeték a hossza miatt (körülbelül 8000 kilométer) már így is bekerülhetne a Guinness-rekordok közé, ráadásul egy másik terv meghoszszabbítaná ezt a vonalat Japánig. A terv méretéhez hasonlóan a kivitelezés költsége is grandiózus: várhatóan több mint nyolcmilliárd dollár. Kelet-Ázsiának azonban nem lenne feltétlenül szüksége Közép-Ázsia energiahordozóira. A Csendes-óceánon található Spartly-szigetek alatt például nagy mennyiségű kőolajkincs rejtőzik, amelynek kiaknázását területi viták akadályozzák. A történelem és a jelenlegi események tanulságai növelik az esélyét egy, a közeljövőben a térségben kiéleződő konfliktusnak (az Észak-Korea, Tajvan vagy Indonézia esetében felmerülő nemzetközi feszültségek mind „nagyszerű” alkalmat kínálnak erre). Amerikai ék Az iráni és az orosz útvonaltól való függetlenedés érdekében az amerikai kormány támogatja a Kaszpi-tengert átszelő kőolaj- és földgázvezetékek terveit. A vezetékek Bakuban csatlakoznának a már meglévő, illetve a később építendő vonalak rendszerére. Addig is jelentősen bővítik a világ legnagyobb belső tengerén bonyolított tartályhajós olajszállítást. Irán és Oroszország tiltakozik a transzkaszpi vezetékek ellen – persze az ökológiai egyensúly iránt érzett aggodalom miatt. Oroszország ugyanakkor a Kaszpi-tengert belső tónak tekinti, és nem tengernek. Tó esetében a nemzetközi tengerjog nem vonatkozik erre a térségre, vagyis transzportvezetékek építéséhez és a víz alatti ásványkincsek kiaknázásához mind az öt tengerparti állam megegyezésére szükség van. Az Egyesült Államok közép-ázsiai politikája – történelmi léptékben tekintve – megfelel Henry Kissinger nézetének, amit magyarul is megjelent könyvében kifejtett: „Amerika számára (...) a legnagyobb stratégiai veszélyt az jelentené, ha egyetlen hatalom uralná Eurázsia bármelyik – európai vagy ázsiai – felét. (...) Ezt a veszélyt mindenképpen meg kellene akadályozni.” Az Irán és Oroszország közé vert, Kínával határos közép-ázsiai „ék” ezt a célt is szolgálhatja.