Megmérettetnek Na és?

Bár három tucatnál is több 1956-os sortűz ügyében nyomoztak és nyomoznak a magyar hatóságok az utóbbi öt évben, mindössze hét ügy jutott a vádemelés szakaszába, és egy ügyben született jogerős ítélet. A MAG elsőként publikálja a minap elhunyt Hegedüs András 1994-es kihallgatási jegyzőkönyvének egy részletét, amelynek tanúsága szerint Rákosi volt miniszterelnökének része volt a sortüzek elrendelésében. Ez év elejéig 37 sortűz kivizsgálását kezdeményezte az ügyészség, hét jutott el a vádemelésig, ám mindössze egyetlen esetben, a salgótarjáni sortűzben született elmarasztaló ítélet – nyilatkozta a MAG-nak Szerdahelyi Szabolcs, a Deport ’56 elnöke. Az egyesület vezetője komoly előrelépésként értékelte a Legfelsőbb Bíróság Felülvizsgálati Tanácsának idén hozott döntését, amely a genfi konvenció alapelveit követve kimondta: újra kell tárgyalni a kecskeméti, a tiszakécskei és a tatai tömeggyilkosságokat. A másodfokú bíróságok korábban úgy ítélték meg, hogy mivel a sortüzek közönséges bűncselekménynek tekinthetők, 15 év elteltével elévültek, s bár a vádlottak elkövették a terhükre rótt cselekményeket, nem büntethetők. Az ötfős felülvizsgálati tanács azonban 1999. június 28-i végzésében úgy értékelte, hogy a sortüzek – a genfi egyezményekből kiindulva – nem pusztán a szándékos emberölés kategóriájába tartoznak, hanem emberiség ellen elkövetett, soha el nem évülő bűncselekményeknek is minősülnek. Miután a diktatúra fegyveres ereje háborúban állt saját lakosságával, ez belső – nem nemzetközi – fegyveres konfliktusnak minősül, amely előfeltétele a sortüzek emberiség elleni bűntett jellegének megállapításához – érvelt a felülvizsgálati tanács. A végzés a Legfelsőbb Bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezi. Mivel az elsőfokú határozatok szerint a vádlottak elkövették a terhükre rótt cselekményeket, a megismételt eljárásban az elévülés okafogyottságát követően várható jogerős elítélésük. Tudni kell, hogy a magyar joggyakorlat abban egységes volt korábban is, hogy 1956. november 4-ét, a szovjet csapatok átfogó támadását követően már nemzetközi fegyveres konfliktus zajlott hazánkban, s az ekkor a megszálló hatalom és csatlósai által kivitelezett sortüzek háborús bűntetteknek minősíthetők. Ennek következménye, hogy egyetlen esetben, a fent említett salgótarjáni ügyben (körülbelül 80 halott és több száz sebesült) letöltendő szabadságvesztésre ítéltek néhány egykori végrehajtót. A legtöbb áldozatot követelő, Kossuth téri sortűz ügye többszöri leállítás után még mindig nyomozati szakaszban van (1994 óta). Dr. Horváth Miklós hadtörténész tavaly új dokumentumokkal szolgált, amelyek szerint a tömegmészárlásban egy orosházi ÁVH-s alakulat emberei is részt vettek. Szerdahelyi Szabolcs szerint jogos indulatokat szítottak azok a korábbi kijelentések, amelyek az ’56-os sortüzek halottait közönséges bűncselekmények áldozataivá akarták kicsinyíteni. Ismertek olyan vélemények is, amelyek szerint a sortűzperek vádlottainak mentő körülmény, hogy már öregek – tette hozzá a szervezet elnöke. – Érthetetlen ez az engedékenység, amelyet másfelől a nemzetközi gyakorlat sem támaszt alá. A második világháború alatt elkövetett háborús bűnök esetében a felelősség csökkentése senkiben nem merül fel, bár azok tettesei sokkal idősebbek, mint az ‘56-os sortüzek vádlottai. Kis János marxista filozófus, az SZDSZ egykori elnöke például a Kritika című periodika 1994/5. számában egyenesenhazug konstrukcióknak nevezte a sortűzpereket („a sortűzperek is a hazug, eltakarítandó konstrukciók között lesznek” – írta), és szükségtelennek tartott bármilyen jogi vagy morális alapon való felelősségre vonást. Álláspontja szerint egy idős ember már nem ugyanaz az ember, aki volt fiatalon, ezért kétséges elítélésének jogossága. Kis ugyanezen véleményét náci háborús bűnösökre sohasem alkalmazta. Az MSZP eddig nem tisztázta az ’56-os forradalomhoz való viszonyát – mondta Szerdahelyi, hozzátéve: „Kétséges az is, hogy a szocialisták emberiség elleni bűncselekménynek tekintik-e a forradalom alatti gyilkosságokat, vagy pusztán szándékos emberölésnek tartják azokat.” Kovács László, az MSZP elnöke a MAG kérdésére – emberiség elleni és háborús bűntetteknek tartja-e az 1956-os sortüzeket, és támogatja-e az ezekkel kapcsolatos felelősségre vonásokat – igennel vagy nemmel nem kívánt válaszolni, csupán annyit jegyzett meg, hogy jogállamban nem szokás a független bíróságok jogerős végzéseit megkérdőjelezni. – Ez a kérdés elsősorban politikai és jogi vonatkozású – tette hozzá a pártelnök. 1999. szeptember 14-én kezdte tárgyalni a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Katonai Tanácsa az 1956. október 26-i mosonmagyaróvári sortűz kapcsán Dudás István nyugalmazott határőr ezredes, elsőrendű vádlott és három társa, korábbi beosztottjai ügyét. Az ide vezető út szintén rögös volt, hiszen a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa 1995. február 5-én tárgyalás nélkül, bizonyítékok hiányára hivatkozva első fokon megszüntette az eljárást. A Budapesti Katonai Ügyészség a végzést megfellebbezte, aminek eredményeképpen a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság (LB) az elsőfokú bíróságot megismételt eljárásra kötelezte. Időközben megváltoztak az eljárásjogi szabályok, ezért került az ügy a fenti megyei bíróság hatáskörébe. A tárgyalást azonban évekig, egészen a szeptemberi dátumig nem tűzték ki, annak ellenére, hogy az LB soron kívüli eljárásra kötelezte az elsőfokú hatóságot. De kik az elsőszámú felelősök a tűzparancs kiadásában: a tisztek, a közlegények vagy inkább a Magyar Dolgozók Pártjának egykori vezetői? Sokat mond minderről a minap elhunyt rákosista politikus-szociológus, Hegedüs András 1994-es ügyészségi kihallgatási jegyzőkönyve. Hegedüs, aki Magyarország volt miniszterelnökeként (1956. október 23-ig volt az) napokkal később október 23-i dátummal aláírta a szovjet csapatok behívását, így emlékezett 1994. március 16-án: „...a telefonban, nem tudom pontosan, Hruscsov vagy Andropov (akkori budapesti szovjet nagykövet – a szerk.) van a másik vonalon, a beszélgetés lényege az, hogy elfogadjuk-e a szovjet segítséget, ez nyilvánvalóan katonai segítségre irányul. Gerő felteszi nekünk a kérdést, senki nem válaszol, Gerő újra megkérdezi, nincs-e ellene senki, és miután senki nincs ellene, ezért oroszul bemondja, hogy elfogadásra került a segítség. ...Tehát ez a mi amorf testületünk létrehozott egy katonai bizottságot, ami emlékezetem szerint egészen 28-ig, mint a párt katonai bizottsága szerepel. Ebben a katonai bizottságban volt Apró Antal, Fehér Lajos, Bata, Piros, Földes (Földes Lászlóról van szó, aki egyedüliként ma is él, Földes György MSZP-s választmányi elnök apja – a szerk.) voltak... Mi sokáig nem adtuk ki a tűzparancsot, mert tulajdonképpen a katonai bizottságot bíztuk meg, hogy a megfelelő helyzetben adja ki a tűzparancsot, tehát mi, ez az amorf vezetőség voltunk azok, akik felhatalmaztuk a katonai bizottságot, hogy a helyzet értékelésétől függően az ő megítélése alapján, az ő szakmai tudása szerint adják ki a tűzparancsot. Ez meg is történt. ...Kora hajnalban érkezik meg Benke Valéria a pártközpontba sírva, és minket, ezt az amorf bizottságot teszi felelőssé, hogy elfoglalták a Rádiót, hogy későn adattuk ki a tűzparancsot.” Ezt a vallomását 1995. március 22-én Hegedüs „ügyészi kérésre” visszavonta. A további három tucat sortűz azonban – Benke Valéria és elvtársai örömére – nem késett el, ezek egyike a Nyugati pályaudvar előtti, december 6-i eset, amikor szovjet katonák és pufajkás segítőik lőttek a fegyvertelen tömegbe. Hogy Horn Gyula exminiszterelnök – aki saját bevallása szerint is a helyszínen tartózkodott mint „baloldali, civil tüntető” – az akció részese volt-e, ma még nem tisztázott, az ügyben folyó nyomozást megnehezíti, hogy Csárádi József ezredes, a Honvédelmi Minisztérium volt levéltárosa eltüntette Horn szolgálati adatlapját, amiért jogerősen elítélték. Azt eltűnt adatlap tanúsága szerint (amelynek megvan a másolata) az exminiszterelnök ekkor már a sortüzeket végrehajtó karhatalomban teljesített szolgálatot, az ezt bizonyító, eltüntetett eredeti dokumentum hiányában azonban a Horn elleni eljárást megtagadták, és jelenleg ismeretlen tettesek után nyomoz a Fővárosi Ügyészség Nyomozó Hivatala. Müller Györgyné édesanyja a Nyugati pályaudvar csarnokában kapott halálos lövést. – Meghoztuk a holttesteket – közölte 1956 decemberében egy vasutas vecsési otthonában a mit sem sejtő lánnyal a tragikus hírt. A három vecsési áldozat egyike Müllerné édesanyja volt. Hozzátette: meg sem próbáltak a tettes nyomára bukkanni, mivel tanúk nélkül a vizsgálat teljesen kilátástalan. – Szívesen a szemébe néznék annak, aki kilőtte a gyilkos golyót, és elmesélném neki a nyugdíjazás előtt álló anya életét. A történteken azonban már senki nem tud változtatni – fűzte hozzá a MAG kérdésére az egykori áldozat hozzátartozója.