A halál egészen más

Károli Gáspár-díjat adományozott Hámori József, a nemzeti kulturális örökség minisztere Szathmáry Sándor kutatóprofesszornak és Jánosy István költő, műfordítónak. A kitüntető plaketteket és elismerő okleveleket a miniszter pénteken Budapesten, a tárca Wesselényi utcai épületében adta át a díjazottaknak. Szathmáry Sándor a halálról és a feltámadásról fejtette ki nézetét lapunknak.Szathmáry Sándor 1988-ban kapott professzori kinevezést, de már 1973-tól kezdve dolgozott a debreceni református teológián. Svájcban öt évig tanított. Könyvet írt Jürgen Moltmann teológiájáról A reménység fényei címmel, amely később Magyarországon is megjelent. Jürgen Moltmann a reménységben látja a keresztyén teológia újszerűségét, mégpedig olyan értelemben, hogy ez nem a jövőt jelenti. Erői behatolnak a jelenbe, átalakítják és alkalmassá teszik arra, hogy az ember maga is átalakítsa a társadalmat, a körülötte lévő világot. Moltmann reménységteológiájának bemutatása után Szathmáry professzor 1976-ban Halhatatlanság vagy feltámadás címmel disszertációt írt. 1995-ben a Magyar Köztársaság Kiskeresztje kitüntetést kapta meg, majd egy évvel később a cambridge-i életrajzkutató intézet Az év embere kitüntetést adományozta számára. A múlt héten kapott Károli Gáspár-díj mögött nyolc évig tartó bibliafordító munkássága van, és azok az eredmények, amelyeket a bibliai tudományokban elért. Egészen egyedülálló módon dolgozta fel a halhatatlanság, feltámadás kérdéskörének összefüggését. Ezt a kettőt próbálta meg bizonyos értelemben egységre hozni, mert a kérdéskör mind a mai napig óriási vitát vált ki a teológusok között, hisz vagy az egyiket, vagy a másikat hangoztatják. Szathmáry Sándor saját teológiájába mind a két gondolatot megpróbálta beépíteni, felhasználni, ugyanakkor a halál tudományával foglalkozó thanatológia eredményeit is felhasználta. Ebben a vonatkozásban a református teológusok között egyedülálló kutatómunkát végzett. A halál és a feltámadás kérdéskörében a teológusok között két szemlélet létezik. Az egyik szerint a lélek halhatatlan, tehát a halál után a testet elhagyva létezik tovább. A másik szemlélet ezt nem tartja elfogadhatónak, platóni örökséget sejt benne, ami a Bibliával ellenkezik. A feltámadás keresztyén bibliai szemlélete szerintük inkább azt támasztja alá, hogy majd Krisztus visszajövetelekor történik a test feltámadása. Szathmáry Sándor a két szemléletet próbálta meg ötvözni. Úgy véli, nyomban a halál után megkezdődik a feltámadás, de az nem annak a testnek a feltámadása, amelyik a sírban van, hanem az emberi létnek egy magasabb dimenzióba való megérkezése, a Krisztus létében való részesedés, amely azonban nem a „napok végén”, tehát be nem látható messzeségben, hanem nyomban a halál után kezdődik meg. Nézete szerint a haldokló embernek nem puszta tant, hanem egy darab kenyeret, élő reménységet tud a kezébe adni, hiszen nem végtelen várakozás előtt állnak, hanem nyomban az ígéretek kapujába érkeznek el. A halál után a létezésünk töretlenül folytatódik Krisztusban.