Albin 2024. március 1.
logo

Pedofil óvodai alkalmazottra csapott le a rendőrség Újbudán

A szabadság kilenc napja Budapesten

Takács István
1999.11.21. 23:00

1956. november 7-én, délután öt óra körül a budapesti Nyár utca és Dohány utca sarkán álló Continental szállóból, ahol harcoló csoportjának bázisa volt, át akart rohanni a páratlan számozású oldalra, s ehhez kereszteznie kellett a Klauzál utcát. Ennek Rákóczi úti torkolatában szovjet tank állt. Ahogy Gérecz Attila a Dohány utcai ház sarka mögül előbukkant, a tank géppuskája, vagy valaki a tank mögül azonnal tüzelt. Pontosan lőtt: a huszonhetedik évében járó fiatalembert hat vagy hét lövedék találta el. Az egyik a szívét. Ott, a tér Klauzál utcai sarkánál ástak sírt neki, s ebbe helyezték a gyűjtőfogházból október 30-án kiszabadított Gérecz Attilát. A sírt – mint annyi más sírt is azokban a napokban szerte Budapest terein – csak néhány szál virág jelölte. 1957 tavaszán, még havas időben, kiemelték a földi maradványokat, és átvitték a Kerepesi úti temető 21-es parcellájába, ahol a forradalom sok más halottja is feküdt. Attila, egyik első versében, melyet 1954 júliusában a Gyűjtőfogház kisfogházában írt Visszfény – Anyámnak címmel, így álmodott a jövőről: „A ház előtt majd kert lesz; üldögélni / a tó partján fogsz, késő délután, / s a megtört fény öledre tér pihenni / elringva arcod szelíd mosolyán.” Az idilli béke helyett mindössze kilenc nap szabad élet adatott meg neki. Gérecz Attila ugyanis költő volt, a börtön(ök)ben érett azzá. A kőszegi kadétiskola növendéke érettségit még tehetett, de egyetemi felvételben, különösen hogy apja még a vitézi cím birtokosa is volt, nem reménykedhetett. Viszont sportolt: az öttusa válogatott kerettagja volt, s nagy jövőt jósoltak neki. A vasesztergályos szakmát tanuló fiút azonban 1949 decemberében letartóztatták. Társaival együtt összeesküvés és hazaárulás vádjával állították bíróság elé. Négy halálos ítélet született. Ebből hármat végre is hajtottak. Ő tizenöt év börtönt kapott. Kibírta, megmaradt, és megszületett a költő Gérecz Attila, aki – mint azt a fennmaradt verseiből 1991-ben börtöntársai, barátai, s volt cellatársa, Kárpáti Kamill szívós erőfeszítése révén összeállított kötet tanúsítja – olyan költészetet teremtett a börtön, a szenvedések, a megaláztatások emberalatti közegében, mely nemcsak a magyar irodalomban páratlan (páratlanul értékes; akár Radnóti lágerverseivel is összemérhető), hanem párját ritkítja a XX. század európai lírájában is. Elemzése, helyének méltó kijelölése mindmáig várat magára – csakúgy, mint e töredék voltában is nagy költészet szélesebb körben történő megismertetése. Mint ahogyan az is várat magára, hogy az 1956. november 4-től már fegyverrel harcoló, két szovjet tankot is Molotov-koktéllal felrobbantó, s végül is hősi halált halt Gérecz Attila megkapja az őt megillető helyet 1956 hősei sorában. Emléktáblája ugyan már van, a Klauzál tér 9. számú ház falán, portréjával, s egyik verse részletével („Az győzhet csak az utolsó hajrán, / aki sorsánál nagyobb”), a megemlékezés koszorúi, virágai is ott vannak. De az említett kötetnek, melyben életrajza és börtön- meg harcostársainak aviszszaemlékezései is megtalálhatók, nincs újabb kiadása, a Polisz folyóirat 1998. decemberi számában közölt igen szép írás – Kárpáti Kamill: Ami Gérecz Attila egyetlen hátrapillantásába belefért – alighanem csak kevesekhez jutott el, s a halála napja körül sugárzott tévé-öszszeállítást is ki tudja, hányan nézték. Rabtársa, az emigrációba került, s ott az 1956-os forradalom és szabadságharc ügyéért évtizedeken át fáradhatatlanul munkálkodó Tollas Tibor írja az 1991-es kötetben megjelent, Gérecz Attila emlékére 1978-ban írt versében (Beszélő): „De jó, hogy mindezt nem hallod már! / Húsz év után, jaj hova lett / fogadalmunk? A rozsda eszi, / s a vádló lelkiismeret.” Gérecz Attila 1929. november 20-án született. Most hetvenéves lenne.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.