– Azok a barátaim, ismerőseim, akik otthon szeretik megnézni a történelmet, most mindenki jelezte, hogy el akarnak jönni. Ez egy teljesen más típusú békemenet lesz, mint korábban, miután Budapest lesz az európai béke megszületésének helyszíne. Ez hihetetlen felelősséget ró a magyar emberekre, erőt kell adnunk, hogy ez a világpolitikai misszió sikeres legyen – fogalmazott Bencsik András a Harcosok órája hétfői adásában. A Demokrata főszerkesztője hozzátette: a békemenet elnevezése soha ennyire nem volt telitalálat.

Hitet kell adnunk egymásnak, nem a háború, hanem a béke hősei vagyunk
– mondta. Bencsik András szerint Magyar Péter a gyűlölet erejéből akar valamit kovácsolni, míg a jobboldal a szeretet és az összefogásra épül.
– Ez egy szimbolikus pártviadal, amit október 23-án megvív a jobb- és a baloldal: délelőtt a szeretet, az összefogás, majd jön Magyar Péter, aki a gyűlöletre épít – jegyezte meg. A békemenet egyik szervezője azzal folytatta:
Érdektelen, hányan lesznek Magyar Péter mellett, mert ha mi egymásnak kellő mértékű erőt tudunk adni, akkor minket nem fognak tudni legyőzni.
Bencsik András felidézte: Bayer Zsolttal közösen, 2012-ben merült fel bennük az ötlet, hogy békemenetet szervezzenek, miután rettenetes állapotokat örökölt a Fidesz-kormány.
– Megszületett egy kiáltvány, és meghirdettük a békemenetet. Fogalmunk sem volt, hányan lesznek, de annak az ötlete, hogy a Hősök terétől sétáljunk el az Andrássy úton át, a legjobb ötlet volt, mert csak így fértünk el, láthatóvá váltunk – emlékezett vissza.
– A békemenet is egyfajta zarándoklat, ahol kinyilvánítjuk a szeretetünket: szeretjük a hazánkat, a politikusainkat, ha kell, megvédjük Orbán Viktort is. Addig lesz erős miniszterelnökünk, amíg erős támogatást kap az emberektől, és addig lesz erős a nemzet, amíg a miniszterelnöktől megkapják ezt a támogatást – fűzte hozzá.
Arra a kérdésre, hogy a békemenet meg tudja-e szólítani a fiatalokat, Bencsik András azt mondta, a jó példa ragadós. Bencsik András felhívta a figyelmet, hogy
az október 23-i békemenet gyülekezője kilenc órakor lesz a Margit híd budai hídfőjének közelében az Elvis Presley téren.
A menet innen indul tizenegy órakor, útja a Margit hídon át vezet a Szent István körútra. Ott egészen a Nyugati térig fognak menni a résztvevők, majd jobbra fordulva a Bajcsy-Zsilinszky úton mennek három sarkot egészen az Alkotmány utcáig. Itt ismét egy jobb kanyar következik, végül ezen az utcán át vonulnak a menet célállomását jelentő Kossuth térre. A Kossuth téren délután egy órakor Orbán Viktor miniszterelnök fog beszédet mondani.