Antik enteriőr

A Műcsarnok adott otthont Kelet-Közép-Európa egyik legnagyobb régiségkiállításának, az Antik enteriőrnek. A szervezők szándékainak megfelelve a kiállítással egybekötött vásáron az 55 kiállító átfogó képet nyújtott a hazai műtárgypiacról, illetve annak egy év alatt bekövetkezett változásairól.Könyvének Jiri Menzel adta címéül: „Hát, nem tudom...” Így jártam én is az idei, immár hatodik alkalommal megrendezett Antik enteriőrrel. A látogatónak ugyanis rögtön szembeötlött, hogy a kiállítók jóval magasabb áron kínálták portékáikat, mint azt az „anyaboltban” teszik. Erre magyarázat, hogy a 29 500 forint plusz áfa négyzetméterenkénti árat ki kellett termelni a négynapos kiállításon. Azt, hogy a kiállítók száma évről évre csökken, de a bérelt alapterület nagysága nő, a szakemberek azzal a régi teóriával magyarázzák, hogy a „nagy halak megeszik a kis halakat” – a műkincspiacon is. – A kicsik egyre inkább kiszorulnak az igen költséges kiállításról, mert egyszerűen nem bírják az ezzel járó borsos kiadásokat – mondta a MAG-nak Kenessei András műtárgyszakértő. A műtárgypiacon tevékenykedő mintegy ezer vállalkozásból összesen 55-en vannak itt jelen, felmerül a kérdés, hogy hol marad a többi. Feltehetően otthon. Ennek megfelelően a „nagyágyúk” jövőbeni terveikhez igazították a megjelenést, és a kiállításon is ők láthatók. Virág Judit galériája, a Műterem-galéria például az aukciókra szánt képeket mutatta be. Kieselbach Tamás is főleg a november 25–28-i internetes aukció képeivel (lásd MAG, november 15.) jött el, hozzá kell tenni, impozáns módon. Talán nem is kell mondani, hogy Magyarországon a műtárgypiac is olyan, mint az ország. Ennek szellemében itt is felbukkant az „echte, ungarische” mentalitás. Jellemző példa erre a kiállítás csúcsának tartott monumentális Kovács Margit-falikép, amit a művész az 1937-es párizsi világkiállításra készített el, és a nagyközönség számára csak akkor volt látható. Most, 62 évvel később elszomorító „helyzetbe” került. Ugyanis ahogy az ember belép a terembe, eléötlik a Mihálka bútorkereskedés egy hatalmas, kétajtós szekrénye, ami fölött árválkodik a szemből alig észrevehető Kovács Margit-falikép. Eleni Wastl-Korani, aki két hónapja a falikép egyik, görög származású magyar tulajdonosa, bosszankodásának adott hangot, hiszen a nemzeti kincsnek számító alkotás „tényleg méltatlan körülmények között” tekinthető meg. A kereskedő elpanaszolta azt is, hogy semmilyen állami segítséget nem kapott, és önerőből kellett mindent megoldania. Az érdeklődő manapság egyre inkább hozzászokik a csillagos eget ostromló árakhoz, de azért akkor mégiscsak félrever a szíve, mint a biciklicsengő, ha meglátja például az Erdész Galéria kínálatában Bortnyik Sándor Cirkusz című olajképét, potom 49 millióért. Fel is kiáltott mellettem egy középkorú hölgy: „Te Jó isten, ez nem is oly rég még csak 20 millióba került, de hát tulajdonképpen teljesen mindegy”. De ugyanitt kaphat Kassákot 12 millióért. Az, hogy a külföldieknek megéri nálunk vásárolni, egyre inkább a múlté. Ezt – nevének mellőzését kérve – több galériatulajdonos is megerősítette, kifejtve ugyanakkor azt is, hogy most már leginkább a hazai „karvalytőke” játssza a főszerepet a vásárlásokkor. A gond ezzel az, hogy a pénz és az ízlés nem mindig találkozik – tették hozzá. A bútorosok is egyre inkább igazodnak a festményesek által diktált tempóhoz és árhoz, a Pintér bútordiszkont az alapterületet illetően a legnagyobb kiállító. Az egyik legérdekesebb darabot is ő tudhatja magáénak: a húszas évekből származó mahagóni fürdőkádat négymillióért kínálja. A kiállítók között esetenként megfigyelhető, hogy a tulajdonos csak a tőkét adja a bolthoz, és szakképzett munkaerőt vesz fel. Figyelemre méltó, hogy a rendezvényen megférnek egymás mellett az órások, a társasági lapok, és az egyéb kiegészítőkkel foglalkozó cégek: az üzlet az üzlet. Vélhetően ők is részesültek a mintegy 15 ezer látogató elismerő pillantásaiból, és némelyek tágra nyitott pénztárcájából.