Árverés lesz?

Z. N.
1999. 11. 24. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ha az Ifjúsági és Sportminisztérium (ISM) tudott volna a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány (NGYIK) köztartozásairól, egyetlen fillért sem utalt volna át számára, hiszen olyan szervezetet nem támogathat az állam, amelynek köztartozása van – jelentette ki Szabó László, a tárca helyettes államtitkára.Az NGYIK-tól – amelyet az állam évi több száz millió forinttal támogat–.megérkezett az ISM-hez a köztartozásokról szóló részletes értesítés. Mint korábban megírtuk, az APEH végrehajtási eljárást indított 60 milliós fizetési elmaradás miatt a közalapítványnál. Szabó László, az ISM helyettes államtitkára lapunknak elmondta: ha tudtak volna a köztartozásról, egy fillért sem utaltak volna át. Az utolsó utalás előtt azonban az NGYIK olyan igazolást küldött a minisztériumnak, amely szerint nincs 90 napot meghaladó köztartozása. Így addig a működési, illetve egy nagyszabású program költségeit – 104 millió forintot – folyamatosan küldte a tárca.Szabó László hozzátette: megdöbbenéssel vették tudomásul, hogy a tájékoztatóban 80 milliós tartozás szerepel, holott októberben csak 19, s november elején is mindössze 60 millióról küldött tájékoztatást a közalapítvány. Azt is elfogadhatatlannak tartják, hogy az NGYIK évekkel ezelőtt felhalmozott tartozását is az ISM-mel akarják megfizettetni. A tartozás rendezésére e hét hétfőjétől számítva 15 nap áll rendelkezésre, ha ez nem történik meg, akkor három napon belül meghirdetik az árverezést. A helyettes államtitkár közölte: a tárgyalások megkezdődtek a minisztérium és az APEH között a tartozás rendezéséről. Az ISM-nek az lenne a feladata, hogy az 1999-es költségvetési törvényben előírtakat végrehajtsa, azaz a közalapítvány részére elkülönített 228 millió forintot a programfinanszírozás keretében időarányosan átutalja, ennek azonban eddig a fele sem érkezett meg – nyilatkozta lapunknak Varju László, a közalapítvány kuratóriumának elnöke. A pénz fehasználásáról pedig csak az autonóm gazdálkodású kuratórium dönthet, így – ha az ISM eleget tesz kötelezettségének, és a 228 millió forint időarányos részét átutalja – a tartozást időben kiegyenlíthette volna. Varju László hozzátette: 60 millió forintról azért ugrott fel 80 millióra a tartozás, mert ’93-ban jogosulatlan áfa-visszaigénylés miatt az APEH 20 millió forintos bírságot rótt ki az NYGIK-re, ám ezt később elengedték. A mostani tartozás miatt azonban ezt a 20 milliót is be kellene fizetni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.