Ciprusi megoldáskeresés

1999. 11. 21. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bill Clinton amerikai elnök Athénban annak a reményének adott hangot, hogy az elkövetkező két hónapban jelentős lépések történnek a ciprusi kérdés megoldása érdekében. Erről azután nyilatkozott, hogy találkozott Kosztasz Szimitisz görög miniszterelnökkel.Clinton és Szimitisz egyetértett abban, hogy Törökországot közelebb kell engedni az Európai Unióhoz. „Ezt azonban néhány feltételhez kell kötni” – mondta a görög kormányfő. Clinton nyilatkozatában méltatta Görögországnak a Balkánon játszott egynsúly-erősítő szerepét. Az amerikai államfő és Szimitisz sajnálkozását fejezte ki azok miatt az erőszakos tüntetések miatt, amelyek Clintonnak a görög fővárosba való péntek esti megérkezésekor robbantak ki, és 15 ember sérülésével, valamint üzletek és bankok tucatjainak romba döntésével jártak. Clinton szerint azonban ezek az események nem fogják beárnyékolni a két ország hagyományosan baráti kapcsolatait. Az amerikai elnök megelégedéssel nyilatkozott tárgyalásairól, és együttérzését fejezte ki ebből az alkalomból a görög földrengésáldozatok hozzátartozóinak is. Clinton elnököt megtapsolták, amikor sajnálkozásának adott hangot amiatt, hogy annak idején az Egyesült Államok az 1967-es puccsot végrehajtó görög ezredeseket támogatta. Az amerikai elnök megfogalmazása szerint „Washing-ton hagyta, hogy érdekeit inkább a hidegháború, mint a demokrácia iránti elkötelezettsége diktálja, holott végül is a demokrácia érdekében vívta a hidegháborút”. Az AFP megjegyzése szerint egy amerikai elnök először ment ilyen messzire a Görögország iránti korabeli amerikai politika bírálatában – bár egy amerikai szóvivő megjegyezte, hogy Clinton szavai „nem jelentettek bocsánatkérést, hanem a demokrácia támogtásának szükségessége mellett álltak ki”. Törökországnak hitelesebb választ kell adnia a görög–török kétoldalú kapcsolatokat érintő görög kezdeményezésekre – közölte szombaton, Clinton amerikai elnökkel folytatott megbeszélése után Kosz-tasz Szimitisz görög miniszterelnök. A görög kormányfő sajtóértekezletén kifejtette, hogy az elmúlt időszakban történtek bizonyos lépések ezen a területen. Bill Clinton törökországi útjával kapcsolatban Szimitisz elmondta: az amerikai elnök látogatása segített Ankarának megérteni, hogy tenni kell valamit a görög–török kapcsolatok javítása érdekében. Szimitisz hangsúlyozta, hogy Törökország csak abban az esetben lehet európai uniós tagjelölt, ha szembenéz a létező problémákkal. A görög kormányfő szerint fontos, hogy Ankara tiszteletben tartsa a nemzetközi jogot és alkalmazza a nemzetközi szerződéseket. Clinton elnök felesége, Hillary és Chelsea lánya társaságában szombaton délután Athénból Firenzébe utazott.Baloldali zavargásNéhány száz szélsőbaloldali és anarchista tüntető péntek este vandál pusztítást vitt véghez a görög fővárosban, nem sokkal azután, hogy a rohamrendőrség útját állta egy többezres felvonulásnak, amelynek résztvevői Bill Clinton amerikai elnök athéni látogatása ellen tiltakoztak. Megfigyelők szerint Clinton elnök 1993-as hivatalba lépése óta ez volt a legerőszakosabb ellene irányuló külföldi megmozdulás, s a görög fővárosban is évek óta a legsúlyosabb. A szélsőséges fiatalok Athén belvárosában több mint ötven bankfiókot és üzletet gyújtottak fel, néhány boltot pedig teljesen kifosztottak. Előzőleg a felvonulás résztvevői transzparenseiken „a Balkán henteseként” ítélték el Bill Clintont a NATO Jugoszlávia elleni légi hadjáratában játszott meghatározó szerepéért. Amikor a tömeg az Egyesült Államok nagykövetsége elé akart vonulni, a rohamrendőrség könnygázzal kergette szét a tüntetőket, akiknek többsége a bámészkodókkal együtt a mellékutcákba menekült. Az ezt követő zavargás résztvevői komoly kárt tettek az egyik minisztérium és a központi bank épületében is. Az összecsapások nyomán legalább 16 embert kellett kórházba szállítani. A rendőrség 41 embert őrizetbe vett. A zavargásoktól néhány utcányira Kosztisz Sztefanopulosz görög államfő díszvacsorát adott a 24 órás látogatásra érkezett amerikai elnöknek, aki pohárköszöntőjében úgy fogalmazott, hogy a két szövetséges országot „mély és tartós barátság” köti össze. Hírügynökségek rámutatnak, hogy Görögországban azért is igen erősek az Egyesült Államokkal szembeni érzelmek, mert az emberek nem felejtik el, hogy Washington annak idején támogatást nyújtott az 1967-től 1974-ig uralkodó katonai juntának. A görög kormány az elmúlt napokban a Washington-ellenes kampányt folytató kommunista pártot tette felelőssé a zavargásért.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.