A Tisza Párt elnöke egyébként előszeretettel fenyeget meg mindenkit, aki nem ért vele egyet. Nemrég a bíróságokat fenyegette meg a közösségi oldalán. A politikus azt nehezményezte, hogy az Index ellen indított helyreigazítás perben – amely a Tisza brutális adóemelési tervét bemutató cikk miatt kezdődött – a bíróság első fokon a lap javára ítélt. Magyar a Facebookon botrányt emlegetett, és arról értekezett, hogy szerinte a bíró már a tárgyalás előtt meghozta a „diktatúrát idéző” ítéletet. Szövegét ezzel a baljós, akár a tisztogatás lehetőségét is felvető mondattal zárta: „195 nap, és az igazságszolgáltatás is független lesz.”
Tiszás támadás alatt áll a sajtó is
Még 195 nap, és helyreáll a népi demokrácia
– így kommentálta közösségi oldalán Magyar kirohanását Schiffer András ügyvéd, utalva arra, hogy a Tisza elnökének magatartása messze esik a jogállamitól. A jogász felidézte, hogy Magyar nemcsak a bíróságokat fenyegette meg, hanem például a sajtót is, szintén a Tisza-adó ügye miatt.
Magyar augusztus végén – pár nappal az adóemelési terveket bemutató irat nyilvánosságra kerülése után – szintén a közösségi médiában írt arról, hogy ha kormányra kerülnek, akkor akár fel is függeszthetik a sajtóorgánumok működését, amennyiben szerintük valamely felület nem állít valóságot. A pártelnök pontosan ezt írta: „A leendő Tisza-kormány alatt bűncselekménynek fog számítani, ha egy sajtótermék szándékosan, rosszhiszeműen valótlanságot állít, főleg, ha ezt az egyértelmű cáfolat után követi el. […] Ha egy propagandatermék szándékosan és visszatérően követi el a fenti bűncselekményt, a Médiahatóság ideiglenesen felfüggesztheti a működését.”
Vagyis, ha valaki nem azt írja, amit Magyar Péterék igaznak gondolnak, bűncselekményt követ el és az állam lesújthat a szerkesztőségre. Ugyanez lenne a megoldása a Tiszának a mémek kapcsán is:
szintén bűncselekmény lenne az internetes vicces képek készítése, és úgyszintén bezárnák azokat a médiumokat, amelyek ilyeneket közölnek.
Az állam büntető hatalmával azonban nem csak a média szereplőit fenyegette meg Magyar Péter. Februári beszédében hosszasan sorolt neveket, köztük fideszes politikusokét is, majd arról beszélt, hogy kormányra kerülve a Tisza elindítja az út a börtönbe programot.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua. Ut enim ad minim veniam, quis nostrud exercitation ullamco laboris nisi ut aliquip ex ea commodo consequat.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!