Megfenyegette a jegybank munkatársát
Utóbbi ügynél érdemes megállni, ugyanis itt is fenyegetőzött Magyar Péter. Az előzmény egy 2023-as részvényügylet: az Opus Global Nyrt. egy pénteken részvény-visszavásárlási akciót jelentett be, ami megnövelte a papírok árfolyamát. Ugyanezen a napon, a tőzsdezárás és így az akció bejelentése előtt, sajtóinformációk szerint Magyar Péter az összes egyéb részvényét eladta, és több tíz millió forint értékben Opus-papírokat vásárolt. A rá következő hétfőn pedig, a megemelkedett árfolyamon eladta ezeket, amivel jelentős, több millió forintos haszonra tett szert. Magyar ekkor az MBH, tehát a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó bank felügyelőbizottságában ült, az Opus pedig szintén Mészáros vállalkozása. A körülmények tisztázásáért a tőzsdefelügyeletként is működő jegybank eljárást indított, ennek keretében, márciusban kérdéssort küldött Magyarnak.
A Tisza elnöke emiatt, a hivatali időn túl, a magántelefonján hívta fel a jegybank női ügyintézőjét és vele durva hangnemben, fenyegetően beszélt. Nyíltan, kifejezetten megfenyegette, hogy amennyiben hatalomra kerül, elszámoltatja, és súlyos kellemetlenségei lesznek.
Azt sugalmazta, hogy le kellene szállni az ügyről.
























