Három a Kokó-igazság?

Két évvel ezelőtt második amatőr világbajnoki aranyérmének megszerzése után Kovács István arról beszélt, hogy csak olyan profi ökölvívóklubhoz hajlandó szerződni, amelyikkel három esztendő alatt a csúcsra juthat. Kokó hihetetlenül pontosan kalkulált, hiszen jövő tavasszal a jelenlegi Európa-bajnok brit Steve Robinsonnal csatázhat a címért, s a győztessel ősszel a jemeni származású brit színekben versenyző WBO- és WBC-világbajnok, Prince Naseem Hamed is kénytelen megmérkőzni. Azaz az álom valóra válhat, s profi pályafutásának harmadik évében Kovács felülhet a trónra.A bokszberkekben csak Kokónak szólított bunyóst először a múltról kérdeztük. – Ezt az utat magyar ökölvívó még nem járta be, honnan tudta, hogy éppen három esztendőre van szüksége? – Nem én találtam ezt ki, erre vannak a menedzserek, akik tökéletesen tudják, milyen utat kell bejárni, és ehhez mennyi időre van szükség. – Kezdetben nem tartotta érthetetlennek, hogy világbajnok létére gyengén képzett ellenfelekkel szemben kell bizonyítania? – Tisztában voltam azzal, hogy a profi világ alapvetően más, mint az amatőr. Lehettem én technikailag képzettebb, mint az ellenfeleim egy része, de azt a légkört, ami itt van, meg kellett szoknom, hozzá kellett edződnöm. Az az erőnlét, ami elég volt az amatőrök között, kevésnek számít a profik táborában. Rengeteget kellett kezdetben erősítenem, meg kellett szokni a hosszabb mérkőzéseket, a több menetet, illetve hogy ehhez megfelelően kell beosztani az energiát. – Milyen módon változott meg a felkészülése? – Az edzések sokkal nehezebbek, az edzőm többet követel, mint amihez az amatőrök között hozzászoktam. Itt minden meccs ünnep, hatalmas körítés van, fantasztikus show-t csinálnak egy-egy összecsapásból. Amatőrként csak egy világbajnoki vagy olimpiai döntőn tapasztaltam hasonló ünnepi hangulatot, persze sokkal szerényebb formák között. Korábban egy versenyen az első mérkőzéseken nem kellett mindent kiadnom magamból, de a profiknál a felkészítő vagy formába hozó találkozókat is komolyan kell venni, az utolsó pillanatig muszáj összpontosítani. – Amikor aláírta a szerződését a hambburgi Universum Box Promotion-hoz, nem voltak kétségei? – Már amikor aláírtam, tudtam, hogy nem egy jelentéktelen profi csapatról van szó. A tények, az eredmények garanciát jelentettek, hogy a sikerhez náluk minden adott. – Ehhez tartozik az az anyagi háttér, amely lehetővé teszi, hogy az ellenfelek jönnek önhöz, s még egy olyan címmérkőzést is hazai pályán vívhat meg, mint amilyen a Robinson elleni lesz? – Ez a jó és rossz csapat közötti különbség, mert egyáltalán nem mindegy, mit adhat a klub a versenyzőnek, meddig mehet el. Önbizalmat növel, hogy érzem, fontos számukra a sikerem, s nem csak szeretnének segíteni, de tudnak is, akarnak is. – A pontozókra is hatással van? – Rájuk is, de ami fontosabb, az ellenfélre is. Nagyon lényeges, hogy már az első lépéskor, a helyszínkiválasztásnál mi kerüljünk fölénybe, ezzel is jelezve: ki, mennyit ér. Akiért a csapat sokat áldoz, arról a ringben is tudják, hogy számít valakinek. – Két esztedő alatt tizenöt összecsapást vívott, amelybe egy kisvilágbajnoki címmérkőzés is belefért. Mostantól kevesebbszer kell ringbe szállnia, viszont minden csatájának súlya lesz. Erre is külön kell készülni? – Kell, de másként, mint eddig, hiszen amióta profi vagyok, erre készültem. Ez a két esztedő volt a nevelő időszak, s most következik a csúcs-rajáratás. Biztos, hogy részben ismeretlen érzésekkel is fogok találkozni, de azokon a társaimon, akiknek a csapaton belül már sikerült ide eljutni, láthattam, hogy mit élnek át. Remélem, már jövőre saját bőrömön is megtapasztalhatom.